Agrárminisztérium
Belügyminisztérium
Energiaügyi Minisztérium
Építési és Közlekedési Minisztérium
Európai Uniós Ügyek Minisztériuma
Gazdaságfejlesztési Minisztérium
Honvédelmi Minisztérium
Igazságügyi Minisztérium
Kulturális és Innovációs Minisztérium
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Miniszterelnöki Kabinetiroda
Miniszterelnöki Kormányiroda
Miniszterelnökség
Pénzügyminisztérium
Agrárminisztérium
kedvtelésből tartott állatok forgalmazása állatvásáron
|
|
Közzététel: 2023. november 20. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. november 28. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet és a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelethez a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéséhez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek kezdeményezésére a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet kiegészül a 18/B. §-sal annak érdekében, hogy a következő kedvtelésből tartott állatok egyedeit állatvásárokon (ideértve az állatbörzét és az állatárverést is) ne lehessen értékesíteni: kutya (Canis lupus familiaris), házi macska (Felis catus), valamint a madarak (Aves) vadon befogott egyedei. A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdés b) pontjának módosítása a jogrendszer koherenciája érdekében történik.
2023. november 28-i véleményezési határidő
Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen fogadjuk.
|
A növényfajták állami elismeréséről szóló rendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. november 2. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. november 10. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A növényfajták állami elismeréséről szóló 40/2004. (IV. 7.) FVM rendelet módosításáról szóló rendelethez a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéséhez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az előterjesztés a növényfajták állami elismeréséről szóló 40/2004. (IV. 7.) FVM rendelet módosítását tartalmazza. A rendelet jogharmonizációs célú módosítására a 2003/90/EK és a 2003/91/EK irányelvnek a mezőgazdasági növényfajok és a zöldségfajok egyes fajtáinak vizsgálatára vonatkozó előírások tekintetében történő módosításáról szóló, 2023. július 10-i (EU) 2023/1438 bizottsági végrehajtási irányelv átültetése céljából kerül sor.
Véleményrezési határidő: 2023. november 10.
Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen fogadjuk.
|
Szerkezetátalakítási és feltételességi rendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. október 31. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. november 8. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról szóló 57/2020. (XI. 13.) AM rendelet és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott támogatások igénybevétele során alkalmazandó feltételekről szóló 14/2023. (IV. 19.) AM rendelet módosítása A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról szóló 57/2020. (XI. 13.) AM rendelet és az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott támogatások igénybevétele során alkalmazandó feltételekről szóló 14/2023. (IV. 19.) AM rendelet jogtechnikai szempontokra figyelemmel történő módosítását tartalmazza.
Véleményezési határidő: 2023. november 8.
Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen fogadjuk.
|
Kis mennyiségű, helyi, marginális élelmiszer-előállítás és értékesítés
|
|
Közzététel: 2023. október 20. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. október 28. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A kis mennyiségű, helyi és marginális élelmiszer-előállítás és -értékesítés higiéniai feltételeiről szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet célja egy egységes jogszabály megalkotása, a kistermelői élelmiszer-termelés, előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet, az állati eredetű élelmiszerek forgalomba hozatalának és az értékesítés helyén történő élelmiszer-előállításnak élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló 64/2007. (VII. 23.) FVM-EüM együttes rendelet, valamint az elejtett vad kezelésének és értékesítésének élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló 43/2011. (V. 26.) VM rendelet helyett.
Kis mennyiségű, helyi és marginális élelmiszer-előállítás és -értékesítés higiéniai feltételeiről szóló rendelet.
Véleményezhető: 2023. október 28-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Kárenyhítési hozzájárulás és kárenyhítő juttatás szabályai módosítása
|
|
Közzététel: 2023. október 16. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. október 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 27/2014. (XI. 25.) FM rendelet módosítása A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 27/2014. (XI. 25.) FM rendelet módosításáról szóló rendelet tervezete a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 92/2023. (III. 29.) Korm. rendelet, valamint a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény 2023. november 1-jén hatályba lépő módosítására figyelemmel szükséges rendelkezéseket tartalmazza.
Véleményezési határidő: 2023. október 24.
Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen fogadjuk.
|
Egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezet
|
|
Közzététel: 2023. október 16. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. október 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvény A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvény célja a jogalkalmazók részéről felmerült, illetve az elmúlt időszak tapasztalatai alapján szükségessé vált szakmai módosítások elvégzése, más törvényekkel való szabályozási összhang megteremtése, továbbá technikai jellegű pontosítások végrehajtása. További cél az egységes jogalkalmazás elősegítése, a közfeladatok hatékonyabb ellátása. A törvényjavaslat 19 törvény módosítását foglalja magában.
Véleményezési határidő: 2023. október 24.
Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen fogadjuk.
|
KAP pénzügyi, számviteli, lebonyolítási rendjéről szóló Korm. rendelet
|
|
Közzététel: 2023. október 13. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. október 21. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A kormányrendelet-tervezet célja, hogy a KAP törvény felhatalmazása alapján megteremtse az új programozási időszakra vonatkozóan az EMGA-ból, az EMVA-ból és a tagállami költségvetésből finanszírozott agrártámogatások pénzügyi, számviteli, lebonyolítási rendjét
A véleményezési határidő: 2023. október 21.
Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen fogadjuk.
|
Anyakecsketartás és haszongalamb vásárlás csekély összegű támogatása
|
|
Közzététel: 2023. október 3. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. október 11. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról szóló 26/2014. (XI. 20.) FM rendelet, valamint a haszongalamb vásárlásához nyújtott csekély összegű támogatásról szóló 39/2019. (VIII. 23.) AM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról szóló 26/2014. (XI. 20.) FM rendelet módosításának célja a támogatás mértékének megemelése. A haszongalamb vásárlásához nyújtott csekély összegű támogatásról szóló 39/2019. (VIII. 23.) AM rendelet jelenlegi módosításával a 2023. évre igényelhető legfeljebb 20 millió forint keretösszegű támogatás kerül meghirdetésre. A módosítással a 2023. évi kérelem benyújtással kapcsolatos szabályok kerülnek átvezetésre a 39/2019. (VIII. 23.) AM rendelet hatályos szövegén, maximális támogatható darabszám kerül meghatározása
Véleményezési határidő 2023. október 11.
Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen fogadjuk.
|
Egyes vadgazdálkodással összefüggő miniszteri rendeletek módosítása
|
|
Közzététel: 2023. szeptember 21. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. szeptember 29. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Egyes vadgazdálkodással összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról szóló AM rendelet TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény változásai következtében szükségessé vált; – a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet, – a vadászvizsgát megelőző tanfolyamról, a vadászvizsgáról, valamint a vadászíjjal, ragadozó madárral, magyar agárral való vadászatra feljogosító kiegészítő vizsgákról szóló 19/2022. (VII. 29.) AM rendelet, – a vadgazdálkodási tájak vadgazdálkodási tájegységeinek vadgazdálkodási tervéről szóló, 2018-ban hatályba léptetett miniszteri rendeletek, valamint – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII. 2.) VM rendeletet felülvizsgálata.
Egyes vadgazdálkodással összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról szóló AM rendelet.
Véleményezhető: 2023. szeptember 29-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Mértékrendelet módosítás
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 25. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. szeptember 2. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A 2022. évi egységes területalapú támogatás, valamint az egyéb közvetlen támogatások összegeinek megállapításáról szóló 33/2022. (X. 14.) AM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A 2022. évi egységes területalapú támogatás, valamint az egyéb közvetlen támogatások összegeinek megállapításáról szóló 33/2022. (X. 14.) AM rendelet – a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK és a 73/2009/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján – kiegészül a hízottbika-tartás átmeneti nemzeti támogatásra és az átmeneti nemzeti tejtámogatásra vonatkozó alcímekkel.
A 2022. évi egységes területalapú támogatás, valamint az egyéb közvetlen támogatások összegeinek megállapításáról szóló 33/2022. (X. 14.) AM rendelet módosításáról szóló miniszteri rendelet. Véleményezhető: 2023. szeptember 2-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
KAP eljárásrend
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 23. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 31. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A KAP törvényben meghatározott keretek alapján a miniszteri rendelet tervezete tartalmazza az agrártámogatásokkal összefüggő eljárás részletes szabályait, újra egységes eljárási keretet biztosítva az EMGA,- az EMVA- és a nemzeti agrártámogatásoknak. 1
Véleményezési határidő: 2023. augusztus 31.
Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen fogadjuk.
|
Borászati gépek beszerzéséhez igényelhető támogatás módosítása
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 18. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 26. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendelet módosítása A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A módosítás a támogatások és a kifizetések benyújtására biztosított határidők megállapításával a 2014-2022-es támogatási időszak uniós támogatásainak és a támogatási programok sikeres lezárását garantálja, tekintettel arra, hogy ezen időszak támogatási jogcímei alapján még 2023-ban lehetőség nyílt a támogatások igénylésére.
Véleményezési határidő: 2023. augusztus 26.
Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen fogadjuk.
|
A termelők Ukrajnából származó kukorica miatt történő kompenzációjáról
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 16. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 24. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az Ukrajnából származó kukorica megnövekedett behozatala miatt a mezőgazdasági termelőket érintő gazdasági veszteség kompenzációjáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Bizottság 2023. június 30-án elfogadta a (EU) 2023/1343 végrehajtási rendeletet, amely sürgősségi támogatási intézkedésről rendelkezik a bulgáriai, magyarországi, lengyelországi, romániai és szlovákiai gabona- és olajnövény-ágazat számára. A rendelet-tervezet a sürgősségi támogatási intézkedés tagállami végrehajtásához szükséges szabályokat tartalmazza.
Véleményezési határidő: 2023. augusztus 24.
Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen fogadjuk.
|
Zöldség-gyümölcs termelői szervezetek operatív programjáról
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 9. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 17. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A zöldség-gyümölcs termelői szervezetek operatív programjainak részletes szabályairól szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A rendelet-tervezet a közös agrárpolitika keretében a tagállamok által elkészítendő stratégiai tervhez (KAP stratégiai terv) nyújtott, az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) által finanszírozott támogatásra vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint az 1305/2013/EU és az 1307/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2021. december 2-i (EU) 2021/2115 európai parlamenti és tanácsi rendeletben, az annak végrehajtását szolgáló bizottsági rendeletekben és az elfogadott KAP stratégiai tervben foglaltakra figyelemmel került kidolgozásra.
Véleményezési határidő: 2023.08.17.Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen fogadjuk.
|
Szőlőültetvények szerkezetátalakításának és átállításának támogatása
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 9. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 17. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatásról szóló 57/2020. (XI. 13.) AM rendelet módosítása
A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
A módosítás a támogatások és a kifizetések benyújtására biztosított határidők megállapításával a 2014 2022 es támogatási időszak uniós támogatásainak és a támogatási programok sikeres lezárását garantálja, tekintettel arra, hogy ezen időszak támogatási jogcímei alapján még 2023 ban lehetőség nyílt a támogatások igénylésére.
Véleményezési határidő: 2023. augusztus 17.Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen fogadjuk.
|
Harmadik országokban történő borpromóció támogatásáról szóló módosítás
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 2. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 10. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A harmadik országokban történő borpromóció támogatásáról szóló 3/2020. (II. 28.) AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A harmadik országokban történő borpromóció támogatásáról szóló 3/2020. (II. 28.) AM rendelet [a továbbiakban: 3/2020. (II. 28.) AM rendelet] módosítását az elmúlt években a termelői tevékenységre is kiható makrogazdasági körülmények (Covid járvány, orosz-ukrán háború) indokolják, melyek miatt a program lezárására az eddigi 70 %-os követelmény helyett már 25 %-ot elérő megvalósítás esetén lehetőséget ad a jogszabály anélkül, hogy az a támogatásra történő jogosulatlanság megállapítását vonná maga után. A módosítást a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni rendeli a jogszabály, figyelemmel arra, hogy az a kérelmezőre nézve kedvezőbb szabályt tartalmaz. A kérelmező a borpromóciós program megvalósításának értékelését a Magyar Államkincstárhoz nyújtja be az utolsó kifizetési kérelem benyújtásának határidejét követő hatvan napon belül egy eredeti és egy másolati példányban, amely értékelést a kérelmező a módosítást követően választása szerint elektronikus úton is benyújthat.
A harmadik országokban történő borpromóció támogatásáról szóló 3/2020. (II. 28.) AM rendelet módosításáról szóló miniszteri rendelet. Véleményezhető 2023. augusztus 10-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Az Európai Unióban történő borpromóció támogatásáról szóló módosítás
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 2. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 10. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az Európai Unió területén történő borpromóció támogatásáról szóló 2/2020. (II. 28.) AM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Unió területén történő borpromóció támogatásáról szóló 2/2020. (II. 28.) AM rendelet módosítását az elmúlt években a termelői tevékenységre is kiható makrogazdasági körülmények (Covid járvány, orosz-ukrán háború) indokolják, melyek miatt a program lezárására az eddigi 70 %-os követelmény helyett már 25 %-ot elérő megvalósítás esetén lehetőséget ad a jogszabály anélkül, hogy az a támogatásra történő jogosulatlanság megállapítását vonná maga után. A kérelmező a borpromóciós program megvalósításának értékelését a Magyar Államkincstárhoz nyújtja be az utolsó kifizetési kérelem benyújtásának határidejét követő hatvan napon belül egy eredeti és egy másolati példányban, amely értékelést a kérelmező a módosítást követően választása szerint elektronikus úton is benyújthat.
Az Európai Unió területén történő borpromóció támogatásáról szóló 2/2020. (II. 28.) AM rendelet módosításáról szóló miniszteri rendelet. Véleményezhető 2023. augusztus 10-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Szőlő-bor ágazatban folytatott eljárásokról szóló rendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 1. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 9. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A szőlő-bor ágazatban folytatott hatósági eljárásokról és teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 435/2021. (VII. 16.) Korm. rendelet módosításáról szóló rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A szőlő-bor ágazatban folytatott hatósági eljárásokról és teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 435/2021. (VII. 16.) Korm. rendelet módosítása az elmúlt évben a gyakorlatban felmerült szabályozási igények alapján szükséges, kisebb technikai pontosításokkal, melyek a szőlészetről és borászatról szóló 2020. évi CLXIII. törvény és a szőlő és bortermelés részletes szabályairól szóló 26/2021. (VII. 29.) AM rendelet rendelkezéseire is figyelemmel vannak.
A szőlő-bor ágazatban folytatott hatósági eljárásokról és teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 435/2021. (VII. 16.) Korm. rendelet módosításáról szóló rendelet tervezet. Véleményezhető: 2023. augusztus 9-ig a a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Állatbetegségek felszámolásának 2023. évi finanszírozása
|
|
Közzététel: 2023. július 31. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 8. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2023. évi finanszírozásának szabályairól szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A fertőző állatbetegségek – többek között a zoonózisok – megfelelő ellenőrzése előfeltétele az élőállat-, az állatitermék- és az élelmiszer-kereskedelem működő egységes piacának. Magyarország kedvező állategészségügyi státuszának megtartása alapvető nemzetgazdasági érdek, az állatról emberre terjedő betegségektől való mentesség fenntartása pedig nemcsak hazai humán-egészségügyi követelmény, hanem uniós kötelezettség is, amelynek teljesítéséhez az Európai Unió pénzügyi hozzájárulást nyújt. A rendelet megalkotása hazánk európai uniós kötelezettségeinek való megfelelés érdekében szükséges, igazodva ahhoz a kormányzati célkitűzéshez, hogy Magyarország a lehető legtöbb európai uniós forrást használja fel.
Az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2023. évi finanszírozásának szabályairól szóló AM rendelet. Véleményezhető 2023. augusztus 8-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Az élelmiszer-vállalkozások önellenőrzési rendszerének módosításáról
|
|
Közzététel: 2023. július 24. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 1. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az élelmiszer-vállalkozások által működtetendő önellenőrzési rendszerre vonatkozó követelményekről szóló 28/2017. (V. 30.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet tervezete A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A HACCP rendszer működtetésének kötelezettségével érintett élelmiszer-vállalkozások adminisztratív terhei jelentősen csökkennek azáltal, hogy a digitális rendszer alkalmazásával kiváltható lesz a környezetterhelő és terjedelmes papíralapú nyilvántartás.
Véleményezhető: 2023. augusztus 1-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Vadászlőfegyverek vizsgálatával kapcsolatos rendeletmódosítás
|
|
Közzététel: 2023. július 20. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. július 28. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A fegyverek, lövőkészülékek, valamint ezek lőszereinek vizsgálatáról szóló 31/2006. (VI. 1.) GKM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvényhez és a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvényhez kapcsolódó rendeleti szintű szabályozás gyakorlati tapasztalatok alapján történő felülvizsgálata vált szükségessé. A felülvizsgálat során megállapításra került, hogy – a gyakorlatban kialakult jogalkalmazás miatt – indokolt a fegyverek vizsgálatával kapcsolatos rendelkezések alkalmazási körének pontosítása.
A fegyverek, lövőkészülékek, valamint ezek lőszereinek vizsgálatáról szóló 31/2006. (VI. 1.) GKM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető: 2023. július 28-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Szőlészeti és borászati nemzetközi Jegyzőkönyv kihirdetése
|
|
Közzététel: 2023. július 14. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. július 22. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet létrehozásáról szóló, 2001. április 3-i Megállapodás székhelyváltozást érintő módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló Korm. rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet létrehozásáról szóló, 2001. április 3-i Megállapodás letéteményese, Franciaország 2021. július 12-én javaslatot nyújtott be a Közgyűlésnek a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet székhelyének Párizsból Dijonba történő áthelyezésére. A Megállapodás módosításáról szóló Jegyzőkönyvet a Szervezet Közgyűlése 2022. május 21-én fogadta el. A Korm. rendelet célja – a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény rendelkezéseinek megfelelően – felhatalmazást adni a Jegyzőkönyv kötelező hatályának elismerésére és rendelkezni a Jegyzőkönyv szövegének kihirdetéséről.
Véleményezési határidő: 2023. július 22.Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen fogadjuk.
|
A term. védelmi feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló r. módosítása
|
|
Közzététel: 2023. július 7. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. július 15. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 625/2022. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet tervezetéhez A technikai-adminisztrációs pontosítás a jogbiztonságot és az ANPI, valamint a BNPI feladatellátásának a korábbi szabályozási keretek változatlan fenntartását szolgálja.
A természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 625/2022. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet. Véleményezhető 2023. július 15-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
Állati hulla elszállítási költségeinek támogatásáról szóló
|
|
Közzététel: 2023. július 7. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. július 15. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról szóló 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet célja az Európai Bizottság jóváhagyásával (notifikáció) működő támogatási programok tartalmának technikai jellegű hozzáigazítása a 2023-tól alkalmazandó új állami támogatási szabályokhoz. 1 Dr. Szentirmay Zoltán főosztályvezető Dr. Bézi-Farkas Barbara főosztályvezető Dr. Juhász Anikó helyettes államtitkár Dr. Feldman Zsolt államtitkár Dr. Andréka Tamás közigazgatási államtitkár Dr. Nagy István miniszter
az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról szóló 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet módosításáról szóló AM rendelet Véleményezési határidő: 2023. július 15.Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen fogadjuk.
|
Szaporítóanyagokra vonatkozó rendeletek módosításáról szóló rendelet
|
|
Közzététel: 2023. július 5. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. július 13. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Egyes szaporítóanyagok előállítására és forgalomba hozatalára vonatkozó rendeletek módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet a növényfajták állami elismeréséről szóló 40/2004. (IV. 7.) FVM rendelet, a dísznövény szaporítóanyagok forgalomba hozataláról szóló 45/2008. (IV. 11.) FVM rendelet, valamint a gyümölcs szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 14/2017. (III. 23.) FM rendelet módosítását tartalmazza, alábbi, közvetlen hatállyal nem bíró uniós irányelvek átültetése érdekében: - - - a 2003/90/EK irányelvnek az ökológiai termelésre alkalmas mezőgazdasági növényfajok ökológiai fajtáira vonatkozó eltérés tekintetében történő módosításáról szóló, 2022. szeptember 23-i, (EU) 2022/1647 bizottsági végrehajtási irányelv, a 2003/91/EK irányelvnek az ökológiai termelésre alkalmas zöldségfajok ökológiai fajtáira vonatkozó eltérés tekintetében történő módosításáról szóló, 2022. szeptember 23-i (EU) 2022/1648 bizottsági végrehajtási irányelv, a 93/49/EGK irányelvnek és a 2014/98/EU végrehajtási irányelvnek a dísznövények szaporítóanyagain, a gyümölcstermő növények szaporítóanyagain és a gyümölcstermesztésre szánt gyümölcstermő növényeken jelen lévő uniós vizsgálatköteles nemzárlati károsítók tekintetében történő módosításáról szóló, 2022. december 12-i, (EU) 2022/2438 bizottsági végrehajtási irányelv.
Az egyes szaporítóanyagok előállítására és forgalomba hozatalára vonatkozó rendeletek módosításáról szóló AM rendelet.
Véleményezhető 2023. július 13-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
A tenyésznyúl tenyésztésbe állításának támogatása
|
|
Közzététel: 2023. július 5. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. július 13. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A tenyésznyúl tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 54/2014. (IV. 29.) VM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tenyésznyúl tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 54/2014. (IV. 29.) VM rendelet módosításával az éves támogatási keret kerül megemelésre 50 millió forinttal.
A tenyésznyúl tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 54/2014. (IV. 29.) VM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető 2023. július 13-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
A tenyészkoca állatjóléti támogatásáról szóló rendelet
|
|
Közzététel: 2023. július 5. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. július 13. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről szóló 7/2015. (III. 11.) FM rendelet módosításárólszóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet célja az Európai Bizottság jóváhagyásával (notifikáció) működő támogatási programok tartalmának technikai jellegű hozzáigazítása a 2023-tól alkalmazandó új állami támogatási szabályokhoz. 1 Dr. Szentirmay Zoltán főosztályvezető Dr. Bézi-Farkas Barbara főosztályvezető Dr. Juhász Anikó helyettes államtitkár Dr. Feldman Zsolt államtitkár Dr. Andréka Tamás közigazgatási államtitkár Dr. Nagy István miniszter
A tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről szóló 7/2015. (III. 11.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető 2023. július 13-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
A sertés ágazat részére nyújtott állatjóléti támogatások módosítása
|
|
Közzététel: 2023. július 5. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. július 13. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A sertés ágazat részére nyújtott állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 39/2018. (XII. 13.) AM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet célja az Európai Bizottság jóváhagyásával (notifikáció) működő támogatási programok tartalmának technikai jellegű hozzáigazítása a 2023-tól alkalmazandó új állami támogatási szabályokhoz. 1 Dr. Szentirmay Zoltán főosztályvezető Dr. Bézi-Farkas Barbara főosztályvezető Dr. Juhász Anikó helyettes államtitkár Dr. Feldman Zsolt államtitkár Dr. Andréka Tamás közigazgatási államtitkár Dr. Nagy István miniszter
A sertés ágazat részére nyújtott állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 39/2018. (XII. 13.) AM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető 2023. július 13-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
A baromfi ágazat állatjóléti támogatásairól szóló rendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. július 5. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. július 13. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 11/2019. (IV. 1.) AM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet célja az Európai Bizottság jóváhagyásával (notifikáció) működő támogatási programok tartalmának technikai jellegű hozzáigazítása a 2023-tól alkalmazandó új állami támogatási szabályokhoz. 1 Dr. Szentirmay Zoltán főosztályvezető Dr. Bézi-Farkas Barbara főosztályvezető Dr. Juhász Anikó helyettes államtitkár Dr. Feldman Zsolt államtitkár Dr. Andréka Tamás közigazgatási államtitkár Dr. Nagy István miniszter
A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 11/2019. (IV. 1.) AM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető 2023. július 13-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
A méhészeti járművekre igénybe vehető de minimis támogatás módosítása
|
|
Közzététel: 2023. július 5. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. július 13. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A méhészeti járművekre igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 4/2014. (I. 27.) VM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A méhészeti járművekre igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 4/2014. (I. 27.) VM rendelet [a továbbiakban: 4/2014. (I. 27.) VM rendelet] szerinti támogatásra vonatkozóan a 2023. évi kérelmek feldolgozását követően a Magyar Államkincstár jelezte az Agrárminisztérium részére, hogy a várható összes jogos igény meghaladja a 2023. évre rendelkezésre álló költségvetési keretösszeget. Annak érdekében, hogy a jogos támogatási igények teljes mértékben kifizetésre kerülhessenek, indokolt a 4/2014. (I. 27.) VM rendelet szerinti jogcímre tervezett 2023. évi keretösszeg megemelése.
A méhészeti járművekre igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 4/2014. (I. 27.) VM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető 2023. július 13-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
A közösségi agrármarketing támogatásokról szóló rendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. július 5. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. július 13. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A közösségi agrármarketing támogatások felhasználásának részletes feltételeiről szóló 59/2016. (IX. 14.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet célja az Európai Bizottság jóváhagyásával (notifikáció) működő támogatási programok tartalmának technikai jellegű hozzáigazítása a 2023-tól alkalmazandó új állami támogatási szabályokhoz.
A közösségi agrármarketing támogatások felhasználásának részletes feltételeiről szóló 59/2016. (IX. 14.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető 2023. július 13-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
Tenyésztésszervezés támogatásáról szóló AM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. június 27. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. július 5. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A tenyésztésszervezési feladatok támogatása igénybevételének részletes feltételeiről szóló 43/2014. (XII. 29.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tenyésztésszervezési feladatok támogatása igénybevételének részletes feltételeiről szóló 43/2014. (XII. 29.) FM rendelet módosításának a célja a mezőgazdasági csoportmentesség alapján működő támogatási program tartalmának technikai jellegű hozzáigazítása a 2023-tól alkalmazandó, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdőalapú ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2022. december 14-i 2022/2472/EU bizottsági rendelethez.
A tenyésztésszervezési feladatok támogatása igénybevételének részletes feltételeiről szóló 43/2014. (XII. 29.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető 2023. július 5-ig a a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
Növényeü támogatásról szóló AM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. június 27. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. július 5. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításának célja a mezőgazdasági csoportmentesség alapján működő támogatási program tartalmának technikai jellegű hozzáigazítása a 2023-tól alkalmazandó, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdőalapú ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2022. december 14-i (EU) 2022/2472 bizottsági rendelethez.
Az egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető 2023. július 5-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
Kezességváll. támogatásról szóló AM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. június 27. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. július 5. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kezességvállalási díjak költségvetési támogatásáról szóló 74/2015. (XI. 10.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kezességvállalási díjak költségvetési támogatásáról szóló 74/2015. (XI. 10.) FM rendelet módosításának a célja a mezőgazdasági csoportmentesség alapján működő támogatási program tartalmának technikai jellegű hozzáigazítása a 2023-tól alkalmazandó, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdőalapú ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2022. december 14-i 2022/2472/EU bizottsági rendelethez.
A mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kezességvállalási díjak költségvetési támogatásáról szóló 74/2015. (XI. 10.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető 2023. július 5-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
Kezességvállalásról szóló AM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. június 27. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. július 5. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kedvezményes díjú kezességvállalás szabályairól szóló 31/2015. (VI. 9.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kedvezményes díjú kezességvállalás szabályairól szóló 31/2015. (VI. 9.) FM rendelet módosításának a célja a mezőgazdasági csoportmentesség alapján működő támogatási program tartalmának technikai jellegű hozzáigazítása a 2023-tól alkalmazandó, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdőalapú ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2022. december 14-i 2022/2472/EU bizottsági rendelethez.
A mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kedvezményes díjú kezességvállalás szabályairól szóló 31/2015. (VI. 9.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető 2023. július 5-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
Állateü támogatásról szóló AM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. június 27. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. július 5. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet módosításának a célja a mezőgazdasági csoportmentesség alapján működő támogatási program tartalmának technikai jellegű hozzáigazítása a 2023-tól alkalmazandó, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdőalapú ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2022. december 14-i (EU) 2022/2472 bizottsági rendelethez. .
Egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető 2023. július 5-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
Kárenyhítésről szóló AM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. június 27. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. július 5. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 27/2014. (XI. 25.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Bizottság 2023. január 1-jétől a hozzá bejelentésre (notifikáció) kerülő állami támogatási programokat az Iránymutatások a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról (2022/C 485/01) szóló közlemény (a továbbiakban: agrár-erdészeti iránymutatások) alapján értékeli. Mindez azt jelenti, hogy a 2014-2020 időszakra vonatkozó agrár-erdészeti iránymutatások alapján jóváhagyott állami támogatási programokat is felül kell vizsgálni, és ezeket a támogatási programokat is hozzá kell igazítani a hatályos agrár-erdészeti iránymutatásokhoz. A már működő, notifikált programoknak 2023. június 30-tól meg kell felelniük a 2023. január 1-jétől alkalmazandó agrár-erdészeti iránymutatásokban foglaltaknak. A tervezet célja az Európai Bizottság jóváhagyásával (notifikáció) működő támogatási programok tartalmának technikai jellegű hozzáigazítása a 2023-tól alkalmazandó új állami támogatási szabályokhoz. 1 Dr. Szentirmay Zoltán főosztályvezető Dr. Bézi-Farkas Barbara főosztályvezető Dr. Juhász Anikó helyettes államtitkár Dr. Feldman Zsolt államtitkár Dr. Andréka Tamás közigazgatási államtitkár Dr. Nagy István miniszter
A kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 27/2014. (XI. 25.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető 2023. július 5-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
Szőlőültetvények támogatásáról szóló AM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. június 27. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. július 5. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról szóló 9/2016. (II. 15.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról szóló 9/2016. (II. 15.) FM rendelet módosításának a célja a mezőgazdasági csoportmentesség alapján működő támogatási program tartalmának technikai jellegű hozzáigazítása a 2023-tól alkalmazandó, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdőalapú ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2022. december 14-i 2022/2472/EU bizottsági rendelethez.
A szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról szóló 9/2016. (II. 15.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető 2023. július-5-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
KAP támogatásokról szóló rendeletek módosításáról szóló AM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. június 20. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. június 28. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A Közös Agrárpolitika pénzügyi alapjaiból nyújtott támogatások felhasználását szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A 2023-2027. közötti időszakra vonatkozó Közös Agrárpolitika végrehajtását szolgáló egyes miniszteri rendeletek jelenlegi módosítását elsősorban a jogalkalmazói értelmezését könnyítő, jogtechnikai jellegű módosítások átvezetésének a szükségessége indokolja. Másrészt a 2023. évi első egységes kérelmek adatai alapján látható, hogy az ügyfelek érdekében indokolt már az idei kérelmezési évben alkalmazandó, a végrehajtást segítő tartalmi módosítások átvezetése. Ezek a módosítások természetesen összhangban állnak Magyarország elfogadott KAP Stratégiai Tervével. Kiemelendő továbbá az is, hogy az előterjesztés részét képező tartalmi módosítások egyike sem állapít meg újabb vagy az eddigiektől eltérő követelményeket, viszont az ügyfelek és az eljárásban résztvevő egyéb szervek részére egyértelműen előnyösek. Ezen túlmenően a tervezet tartalmazza a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer működésének részletes szabályairól szóló 68/2020. (XII. 23.) AM rendeletnek a pótbefizetés szabályaival történő kiegészítésére vonatkozó módosítását is.
A Közös Agrárpolitika pénzügyi alapjaiból nyújtott támogatások felhasználását szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló AM rendelet.
Véleményezhető: 2023. június 28-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
Fémkereskedelmi tevékenységről szóló kormányrendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. június 19. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. június 27. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A fémkereskedelmi tevékenységről szóló 443/2013. (XI. 27.) Korm. rendelet módosítása A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A hulladékgazdálkodás új rendszerére történő áttéréshez és a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvénnyel való összhang megteremtése érdekében szükségessé vált a fémkereskedelemről szóló 2013. évi CXL. törvény, valamint azzal összefüggésben a fémkereskedelmi tevékenységről szóló 443/2013. (XI. 27.) Korm. rendelet módosítása. A 443/2013. (XI. 27.) Korm. rendelet módosítására az írásbeli szerződés megkötésére, a készleten lévő hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység körébe tartozó hulladéknak minősülő fémkereskedelmi engedélyköteles anyagok sorsára, a tevékenységi biztosíték összegére, a hulladékgazdálkodási koncessziós társaság által teljesítendő adatszolgáltatás adattartalmára, az egy helyrajzi szám alatt található fémkereskedelmi engedélyköteles tevékenységre engedélyezett telephelyre és koncesszori fémkereskedelmi engedélyköteles tevékenységre engedélyezett telephelyre, valamint a koncesszori készletnyilvántartásra vonatkozó rendelkezések tekintetében kerül sor.
A fémkereskedelmi tevékenységről szóló 443/2013. (XI. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet tervezete. Véleményezhető: 2023. június 27-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu e-mail címen.
|
A méhészeti ágazat támogatása 2023. évi igénybevételéről szóló rendelet
|
|
Közzététel: 2023. június 13. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. június 21. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A méhészeti ágazatban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások 2023. évi igénybevételének szabályairól szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Magyarország KAP Stratégiai Tervét 2022. november 7-én fogadta el az Európai Bizottság az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott uniós támogatásra irányulóan Magyarország által benyújtott, a 20232027-es időszakra szóló KAP stratégiai terv jóváhagyásáról szóló, C(2022) 7823 számú végrehajtási határozatával. A KAP Stratégiai Terv 2023. január 1-jétől alkalmazható, melynek alapján a méhészeti ágazat támogatása a Közös Agrárpolitika szektorális támogatásaként működik a jövőben. A jogcímrendelet a KAP Stratégiai Tervnek megfelelő hármas tagolásban tartalmazza a méhészeti tudásátadás és technikai segítségnyújtás, a méhészeti ágazat versenyképességének fejlesztése és a méhészeti marketing részletes beavatkozástípusait, a támogatható jogcímek, eszközök körét és a támogatási jogcímek forráskeretét, valamint a jogosultság feltételeit és kötelezettségeit.
Véleményezési határidő: 2023. június 21.Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen fogadjuk.
|
Nemzeti Földalappal kapcsolatos előirányzat módosításáról szóló rendelet
|
|
Közzététel: 2023. május 23. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. május 31. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló 32/2015. (VI. 19.) FM rendelet módosításáról A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló 32/2015. (VI. 19.) FM rendelet módosítása szükséges annak érdekében, hogy a nagy volumenű termőföld értékesítés megvalósításához az „Egyéb vagyonkezelési kiadások” központi kezelésű előirányzat felhasználási céljai között nevesítésre kerüljön a tömeges értékesítést biztosító, elősegítő és nyomon követő Árverési Nyilvántartási Rendszer (ÁVNY), valamint a teljes termőföldvagyon nyilvántartását szolgáló informatikai rendszer finanszírozása.
Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló 32/2015. (VI. 19.) FM rendelet módosításáról szóló rendelet Véleményezhető: 2023. május 31-ig a a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Körös-éri Tájvédelmi Körzet létesítéséről szóló rendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. május 5. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. május 13. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A Körös-éri Tájvédelmi Körzet létesítéséről szóló 146/2012. (XII. 27.) VM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az előterjesztés elfogadása elősegíti, illetve hozzájárul a hazánkban található gazdag táji és természeti örökség, valamint a biológiai sokféleség megőrzéséhez, fenntartásához, különös tekintettel a csak a Kárpát-medencében előforduló, a TK területén az egyik legjelentősebb állománnyal rendelkező délvidéki földikutya [Nannospalax (leucodon) montanosyrmiensis] megóvására, amelyben Magyarország szerepe és felelőssége kiemelkedő.
Körös-éri Tájvédelmi Körzet létesítéséről szóló 146/2012. (XII. 27.) VM rendelet módosításáról szóló AM rendeletVéleményezhető 2023. május 13-ig a a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Egyes agrártámogatási tárgyú rendeletek módosításáról szóló AM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. április 28. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. május 6. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet több, nemzeti forrásból finanszírozott támogatást tartalmazó rendelet technikai jellegű módosítására tesz javaslatot. A tervezet szerinti módosítás célja továbbá az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság által a 2015. évben meghirdetett MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020, MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 és MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020 meghosszabbítása 2023. december 31-éig. Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség- program végrehajtásáról szóló 15/2021. (III. 31.) AM rendelet, valamint az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2021. (V. 5.) AM rendelet módosítására az adagáremelések, valamint az iskolagyümölcs program esetében a közbeszerzéssel kapcsolatos rendelkezések megjelenítése érdekében kerül sor.
Véleményezési határidő: 2023. május 6.
Az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen fogadjuk.
|
Egyes földügyi tárgyú rendeletek módosításáról szóló rendelet
|
|
Közzététel: 2023. április 18. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. április 26. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az egyes földügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló Korm. rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet a következő kormányrendeletek módosítását tartalmazza: 1. a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet módosítása, 2. a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet módosítása, 3. az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelethez, 4. az elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlása érdekében az adás-vételi és a haszonbérleti szerződés hirdetményi úton történő közlésére vonatkozó eljárási szabályokról szóló 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet módosítása, 5. a földművesekről, a mezőgazdasági termelőszervezetekről, valamint a mezőgazdasági üzemközpontokról vezetett nyilvántartás részletes szabályairól szóló 38/2014. (II. 24.) Korm. rendelet módosítása, 6. a mező- és erdőgazdasági hasznosítású földek végrehajtási, felszámolási vagy önkormányzati adósságrendezési eljárás keretében árverés útján történő értékesítésének szabályairól szóló 191/2014. (VII. 31.) Korm. rendelet módosítása, 7. a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet módosítása, 8. a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló ingatlanok állami tulajdonba kerülésével kapcsolatban a részarány-tulajdonosok kártalanításának szabályairól szóló 560/2020. (XII. 7.) Korm. rendelet módosítása, 9. a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásának részletes szabályairól szóló 647/2020. (XII. 23.) Korm. rendelet módosítása.
Véleményezési határidő: 2023. április 26. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen
|
A mederiszap termőföldön való felhasználásáról szóló kormányrendelet
|
|
Közzététel: 2023. április 13. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. április 21. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a talajjavító mederanyag és a kezelt mederiszap termőföldön történő felhasználásának szabályairól szóló Korm. rendelet tervezetéhez A vízügyi igazgatásban – különösen a belvízvédekezés során – a helyi vízkár és a vízhiányból adódó károk elhárítása érdekében különösen fontos közcélú feladat a folyók, patakok, kisvízfolyások, belvízés öntözőcsatornák, tavak, tározók, holtágak rendszeres fenntartása, a mederiszap eltávolítása. A felszíni vizek medrében felgyülemlett mederiszap részben vagy egészben az erózióból és a megváltozott éghajlati viszonyok miatt kialakuló intenzív csapadékvizek hatására a talajok bemosódásából származik. A mederiszap jelentős része a mezőgazdaság számára értékes anyag, melyet szabályozott és ellenőrzött módon szükséges visszajuttatni a termőterületre. A mederiszap hasznosításával javulhat víztesteink ökológiai állapota, csökkenhet a vízfolyások és állóvizek helyhiányos parti zónájában felhalmozott iszap mennyisége. A szabályozással elérni kívánt cél, hogy a szabályozás hatálybalépése előtt hulladékként kezelt mederiszap a termőföldre visszajuttatható legyen. A Korm. rendelet értelmében előzetes vizsgálatokon alapuló kockázatértékelés, valamint az érintett mezőgazdasági terület talaj- és környezeti adottságainak vizsgálata alapján kerül meghatározásra, hogy az adott mederiszap az adott területen milyen mennyiségben, mikor, milyen technológiával helyezhető ki. A szabályozás szerint a mederiszap jelentős része, a nem szennyezett talajjavító mederanyag, kezelés nélkül, egyszerűsített talajvédelmi terv (vagy a vízügyi igazgatási szerv kezelésében lévő meder esetében talajvédelmi nyilatkozat) és vizsgálatok mellett, bejelentési eljárás keretében közvetlenül a termőföldre kihelyezhető. A mederiszap másik része, a kis mértékben szennyeződött kezelt mederiszap talajvédelmi terv készítését, megfelelő kezelés és engedélyezési eljárás lefolytatását követően helyezhető ki a termőföldre.
A talajjavító mederanyag és a kezelt mederiszap termőföldön történő felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet véleményezési határideje: 2023. április 21., az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen fogadjuk
|
Jövedelemtámogatás igénybevételéről szóló miniszteri rendelet
|
|
Közzététel: 2023. április 6. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. április 14. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott fenntarthatóságot elősegítő alapszintű-jövedelemtámogatás, az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatás, valamint a fenntarthatóságot elősegítő, átcsoportosítással nyújtható kiegészítő jövedelemtámogatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Kétéves átmeneti időszakot követően, 2023. január 1-jén indult az új Közös Agrárpolitika (KAP) támogatási időszaka. Az új időszakra vonatkozó magyar KAP Stratégiai Tervet az Európai Bizottság 2022. november 7-én fogadta el hivatalosan (C(2022) 7823 final bizottsági végrehajtási határozat). A magyar KAP Stratégiai Terv ezentúl egy dokumentumban írja le a közvetlen támogatásokat, a piaci intézkedéseket, valamint a vidékfejlesztési beavatkozásokat. A gazdálkodók első alkalommal 2023. tavaszán nyújtják be az új rendszerben, és az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó egységes kérelmüket, amelyhez az európai uniós normák mellett mindösszesen 8 tagállami miniszteri rendelet kiadására van szükség. Jelen tervezet az egyik ezen rendeletek közül.
A fenntarthatóságot elősegítő alapszintű-jövedelemtámogatás, az átmeneti nemzeti támogatás, valamint az átcsoportosítással nyújtható kiegészítő jövedelemtámogatás igénybevételével kapcsolatos miniszteri rendelet véleményezési határideje: 2023. április 14. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen
|
Támogatások igénybevételének feltételeiről szóló miniszteri rendelet
|
|
Közzététel: 2023. április 6. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. április 14. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból, valamint Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott támogatások igénybevétele során alkalmazandó feltételekről szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Kétéves átmeneti időszakot követően, 2023. január 1-jén indult az új Közös Agrárpolitika (KAP) támogatási időszaka. Az új időszakra vonatkozó magyar KAP Stratégiai Tervet az Európai Bizottság 2022. november 7-én fogadta el hivatalosan (C(2022) 7823 final bizottsági végrehajtási határozat). A magyar KAP Stratégiai Terv ezentúl egy dokumentumban írja le a közvetlen támogatásokat, a piaci intézkedéseket, valamint a vidékfejlesztési beavatkozásokat.
Az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból, valamint Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott támogatások igénybevétele során alkalmazandó feltételekről szóló miniszteri rendelet véleményezési határideje: 2023. április 14 a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu e-mail címen
|
Támogatások igénybevételével kapcsolatos szabályokról szóló AM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. április 6. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. április 14. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Kétéves átmeneti időszakot követően, 2023. január 1-jén indult az új Közös Agrárpolitika (KAP) támogatási időszaka. Az új időszakra vonatkozó magyar KAP Stratégiai Tervet az Európai Bizottság 2022. november 7-én fogadta el hivatalosan (C(2022) 7823 final bizottsági végrehajtási határozat). A magyar KAP Stratégiai Terv ezentúl egy dokumentumban írja le a közvetlen támogatásokat, a piaci intézkedéseket, valamint a vidékfejlesztési beavatkozásokat. A gazdálkodók első alkalommal 2023. tavaszán nyújtják be az új rendszerben, és az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó egységes kérelmüket, amelyhez az európai uniós normák mellett mindösszesen 8 tagállami miniszteri rendelet kiadására van szükség. Jelen tervezet az egyik, ezen rendeletek közül.
Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és a központi költségvetésből finanszírozott támogatások igénybevételének eljárási szabályokról szóló AM rendelet véleményezési határideje: 2023. április 14. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu e-mail címen
|
Az egyes közvetlen támogatások módosításáról szóló AM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. április 6. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. április 14. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az egyes közvetlen támogatásokhoz kapcsolódó miniszteri rendeletek módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Kétéves átmeneti időszakot követően, 2023. január 1-jén indult az új Közös Agrárpolitika (KAP) támogatási időszaka. Az új időszakra vonatkozó magyar KAP Stratégiai Tervet az Európai Bizottság 2022. november 7-én fogadta el hivatalosan (C(2022) 7823 final bizottsági végrehajtási határozat). A magyar KAP Stratégiai Terv ezentúl egy dokumentumban írja le a közvetlen támogatásokat, a piaci intézkedéseket, valamint a vidékfejlesztési beavatkozásokat. A gazdálkodók első alkalommal 2023. tavaszán nyújtják be az új rendszerben, és az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó egységes kérelmüket, amelyhez az európai uniós normák mellett mindösszesen 8 tagállami miniszteri rendelet kiadására van szükség. Jelen tervezet az egyik, ezen rendeletek közül. Az új támogatási rendszer működése érdekében több jogszabály módosítására is szükségessé válik. Ezek a következők: - Az állatlétszámhoz kötött támogatási jogosultságról szóló 82/2005. (IX. 15.) FVM rendelet - Az állatlétszámhoz kötött támogatási jogosultság országos tartalékból való igénylésének feltételeiről szóló 30/2006. (IV. 12.) FVM rendelet - A történelmi bázis jogosultságról szóló 106/2007. (IX. 24.) FVM rendelet - A dohány szerkezetátalakítási nemzeti programról és az azzal összefüggésben igényelhető csekély összegű támogatások feltételeinek megállapításáról szóló 53/2015. (IX. 14.) FM rendelet - A Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerről szóló 71/2015. (XI. 3.) FM rendelet - Az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és a vis maiorral összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet Ezen módosítások az átmeneti nemzeti támogatások esetében végrehajtandó referencia időszak módosításhoz szükségesek, a bázisjogosultságok kiosztásának szabályairól szólnak, valamint a vis maior és MePAR rendeletek szükségszerű kiigazítását tartalmazzák.
Az egyes közvetlen támogatásokhoz kapcsolódó miniszteri rendeletek módosításáról szóló AM rendelet véleményezési határideje: 2023. április 14 a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu e-mail címen
|
Az aktív mezőgazdasági termelői minőségről szóló miniszteri rendelet
|
|
Közzététel: 2023. április 6. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. április 14. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott közvetlen támogatások igénybevételéhez kapcsolódó aktív mezőgazdasági termelői minőség követelményeiről szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Kétéves átmeneti időszakot követően, 2023. január 1-jén indult az új Közös Agrárpolitika (KAP) támogatási időszaka. Az új időszakra vonatkozó magyar KAP Stratégiai Tervet az Európai Bizottság 2022. november 7-én fogadta el hivatalosan (C(2022) 7823 final bizottsági végrehajtási határozat). A magyar KAP Stratégiai Terv ezentúl egy dokumentumban írja le a közvetlen támogatásokat, a piaci intézkedéseket, valamint a vidékfejlesztési beavatkozásokat. A gazdálkodók első alkalommal 2023. tavaszán nyújtják be az új rendszerben, és az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó egységes kérelmüket, amelyhez az európai uniós normák mellett mindösszesen 8 tagállami miniszteri rendelet kiadására van szükség. Jelen tervezet az egyik ezen rendeletek közül, amelynek célja kiszűrni azokat a kérelmezőket, akik minimális szintű mezőgazdasági tevékenységet sem végeznek.
Az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott közvetlen támogatások igénybevételéhez kapcsolódó aktív mezőgazdasági termelői minőség követelményeiről szóló miniszteri rendelet véleményezési határideje – 2023. április 14. atarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu e-mail címen
|
Agro-ökológiai Programhoz kapcsolódó támogatásról szóló miniszteri rendelet
|
|
Közzététel: 2023. április 6. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. április 14. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az Agro-ökológiai Programhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Kétéves átmeneti időszakot követően, 2023. január 1-jén indult az új Közös Agrárpolitika (KAP) támogatási időszaka. Az új időszakra vonatkozó magyar KAP Stratégiai Tervet az Európai Bizottság 2022. november 7-én fogadta el hivatalosan (C(2022) 7823 final bizottsági végrehajtási határozat). A magyar KAP Stratégiai Terv ezentúl egy dokumentumban írja le a közvetlen támogatásokat, a piaci intézkedéseket, valamint a vidékfejlesztési beavatkozásokat. A gazdálkodók első alkalommal 2023. tavaszán nyújtják be az új rendszerben, és az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó egységes kérelmüket, amelyhez az európai uniós normák mellett mindösszesen 8 tagállami miniszteri rendelet kiadására van szükség. Jelen tervezet az egyik, ezen rendeletek közül.
Agro-ökológiai Programhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet véleményezési határideje: 2023. április 14. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu e-mail címen
|
A termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételéről szóló AM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. április 6. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. április 14. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Kétéves átmeneti időszakot követően, 2023. január 1-jén indult az új Közös Agrárpolitika (KAP) támogatási időszaka. Az új időszakra vonatkozó magyar KAP Stratégiai Tervet az Európai Bizottság 2022. november 7-én fogadta el hivatalosan (C(2022) 7823 final bizottsági végrehajtási határozat). A magyar KAP Stratégiai Terv ezentúl egy dokumentumban írja le a közvetlen támogatásokat, a piaci intézkedéseket, valamint a vidékfejlesztési beavatkozásokat. A gazdálkodók első alkalommal 2023. tavaszán nyújtják be az új rendszerben, és az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó egységes kérelmüket, amelyhez az európai uniós normák mellett mindösszesen 8 tagállami miniszteri rendelet kiadására van szükség. Jelen tervezet az egyik, ezen rendeletek közül.
A termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló AM rendelet véleményezési határideje: 2023. április 14. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu e-mail címen
|
A fiatal mezőgazdasági termelők támogatásáról szóló miniszteri rendelet
|
|
Közzététel: 2023. április 6. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. április 14. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A fiatal mezőgazdasági termelők támogatásáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Kétéves átmeneti időszakot követően, 2023. január 1-jén indult az új Közös Agrárpolitika (KAP) támogatási időszaka. Az új időszakra vonatkozó magyar KAP Stratégiai Tervet az Európai Bizottság 2022. november 7-én fogadta el hivatalosan (C(2022) 7823 final bizottsági végrehajtási határozat). A magyar KAP Stratégiai Terv ezentúl egy dokumentumban írja le a közvetlen támogatásokat, a piaci intézkedéseket, valamint a vidékfejlesztési beavatkozásokat. A gazdálkodók első alkalommal 2023. tavaszán nyújtják be az új rendszerben, és az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó egységes kérelmüket, amelyhez az európai uniós normák mellett mindösszesen 8 tagállami miniszteri rendelet kiadására van szükség. Jelen tervezet az egyik, ezen rendeletek közül.
A fiatal mezőgazdasági termelők támogatásáról szóló miniszteri rendelet véleményezési határdeje: 2023. április 14. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu e-mail címen
|
Közös Agrárpolitika végrehajtásának szervezetéről szóló módosítás
|
|
Közzététel: 2023. április 3. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. április 11. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A Közös Agrárpolitika végrehajtásának szervezetéről és intézményeiről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló Korm. rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Parlament és a Tanács 2021. december 2-án elfogadta a közös agrárpolitika keretében a tagállamok által elkészítendő stratégiai tervhez (KAP stratégiai terv) nyújtott, az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) által finanszírozott támogatásra vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint az 1305/2013/EU és az 1307/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2021/2115 rendeletet, valamint a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról, valamint az 1306/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2021/2116 rendeletet, amely a 2023-2027 közötti Közös Agrárpolitika végrehajtásában jelentős változásokat léptetett életbe az európai uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatások és egyéb piacszabályozási intézkedések tervezését, irányítását és értékelését illetően. Ezt az európai uniós szintű változást képezte le a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások eljárási rendjéről szóló 2022. évi LXV. törvény, amelynek felhatalmazása alapján került kiadásra a Közös Agrárpolitika és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások végrehajtásának szervezetéről és intézményeiről szóló 601/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: KAP Kr.). A tervezet elsődleges célja a KAP Kr. kiegészítése a feltételesség követelményeinek vizsgálatát végző, ún. hatáskörrel rendelkező hatóságok kijelölésével.
Közös Agrárpolitika végrehajtásának szervezetéről és intézményeiről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló rendelet
Véleményezhető 2023. április 11-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Az agrárminiszter feladatkörét érintő módosításról szóló törvénytervezet
|
|
Közzététel: 2023. március 28. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. április 5. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Egyes törvényeknek az agrárminiszter feladatkörét érintő módosításáról szóló törvény A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet az agrárminiszter feladatkörét érintő alábbi 32 törvény jogalkalmazók részéről felmerült, illetve az elmúlt év tapasztalatai alapján szükségessé vált, továbbá más törvényekkel való szabályozási összhangot biztosító szakmai módosításait, valamint technikai jellegű pontosításait tartalmazza. 1. Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény módosítása 2. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosítása 3. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosítása 4. Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény módosítása 5. A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosítása 6. A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosítása 7. A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosítása 8. A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosítása 9. A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény módosítása 10. A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosítása 11. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosítása 12. Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosítása 13. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló 2009. évi XCV. törvény módosítása 14. A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény módosítása 15. A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosítása 16. A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosítása 17. A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény módosítása 18. A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosítása 19. A hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény módosítása 20. A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosítása 21. A fémkereskedelemről szóló 2013. évi CXL. törvény módosítása 22. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény módosítása 23. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosítása 24. A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló 2015. évi XCVII. törvény módosítása 1 25. Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosítása 26. Az öntözéses gazdálkodásról szóló 2019. évi CXIII. törvény módosítása 27. A családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. törvény módosítása 28. A szőlészetről és borászatról szóló 2020. évi CLXIII. törvény módosítása 29. A földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. törvény módosítása 30. Az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény módosítása 31. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről, valamint egyes, az ingatlan-nyilvántartással, területrendezéssel, településrendezéssel kapcsolatos és kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi CXLVI. törvény módosítása 32. A Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások eljárási rendjéről szóló 2022. évi LXV. törvény módosítása 2
Véleményezési határidő: 2023. április 5. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen
|
Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács piacszervezési intézkedés kiterjesztés
|
|
Közzététel: 2023. március 24. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. április 1. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnál működő piaci jelentéstételi kötelezettségről szóló piacszervezési intézkedés kiterjesztéséről szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet alapján valamennyi Magyarország területén működő tejfeldolgozó, nyers tehéntej kivitellel foglalkozó tejtermelő, nagykereskedelemmel foglalkozó tejágazati szereplő, valamint – nettó 25 millió Ft tejértékesítésből származó árbevétel feletti – tejkereskedő köteles a jogszabályban rögzített tartalmú adatszolgáltatást teljesíteni. Az adatgyűjtés „Alapanyag”, valamint „Késztermék” főcsoportokra korlátozódik, a késztermék adatok mindösszesen 15 termékkategóriában tartalmazzák a termelés, az import, a belföldi értékesítés, az export-értékesítés, valamint a zárókészlet adatokat, feldolgozói, kiskereskedői és nagykereskedői bontásban. Az adatszolgáltatás havi rendszerességű, kivéve a kiskereskedők esetében, akik háromhavi rendszerességgel kötelesek a havi adatokat közölni.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnál működő piaci jelentéstételi kötelezettségről szóló piacszervezési intézkedés kiterjesztéséről szóló AM rendelet.Véleményezhető: 2023.04.01. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu e-mail címen.
|
Fémkereskedelmi tevékenységről szóló 443/2013. (XI. 27.) rendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. március 1. (szerda)
A véleményezési határidő
2013. március 9. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A fémkereskedelmi tevékenységről szóló 443/2013. (XI. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet A hulladékgazdálkodással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2022. évi LXXVI. törvény 2023. január 1-jei, illetve 2023. január 6-i hatállyal módosította a fémkereskedelemről szóló 2013. évi CXL. törvényt, ezért a törvény végrehajtási rendeletének, azaz a fémkereskedelmi tevékenységről szóló 443/2013. (XI. 27.) Korm. rendeletnek a módosítása is szükséges a két jogszabály közötti összhang megteremtése érdekében. A fémkereskedelmi tevékenységről szóló 443/2013. (XI. 27.) Korm. rendelet módosításának célja – a fémkereskedelemről szóló 2013. évi CXL. törvény módosításával összhangban – a fémkereskedelmi engedélyköteles termékek vonatkozásában elkövetett jogsértések visszaszorítása, a hatóság ellenőrzési gyakorlatának, valamint a jogkövető fémkereskedők működésének segítése.
Fémkereskedelmi tevékenységről szóló 443/2013. (XI. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet.Véleményezhető: 2023. március 9. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatás módosítása
|
|
Közzététel: 2023. február 21. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. március 1. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról szóló 36/2014. (XII. 17.) FM rendelet módosításáról A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról szóló 36/2014. (XII. 17.) FM rendelet módosítása előírja, hogy a rovarfehérjét tartalmazó élelmiszer nevéhez kapcsolódóan legalább a termék megnevezésére használt betűmérettel megegyező betűmérettel fel kell tüntetni a „Figyelem! Az élelmiszer rovarfehérjét tartalmaz!” kifejezést. Emellett az egyértelmű megkülönböztetés biztosítására a rovarfehérjét tartalmazó élelmiszereket forgalomba hozataluk során a vásárlók számára elkülönített módon kell kihelyezni. A módosítás rendelkezéseket állapít meg továbbá a rovarfehérjét tartalmazó nem előrecsomagolt és vendéglátóipari termékek, valamint az előírásoknak meg nem felelő csomagolóeszközök és címkék felhasználása és az ilyen csomagolóeszközzel vagy címkével ellátott termékek forgalomban tartása tekintetében.
Az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról szóló 36/2014. (XII. 17.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető: 2023.03.01.-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu email címen.
|
A 14/2021. (III. 25.) AM rendelet módosításáról szóló AM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. február 7. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. február 15. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 14/2021. (III. 25.) AM rendelet módosításáról A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet a 20/04 „Élelmiszergazdasági és élelmiszerlánc-felügyeleti feladatok” fejezeti kezelésű előirányzat felhasználási céljának, valamint a kifizetésben részesülők körének kiegészítése révén biztosítja az Agrárminisztérium – a hentesüzletek támogatásának biztosításáról szóló 1656/2022. (XII. 22.) Korm. határozatban [a továbbiakban: 1656/2022. (XII. 22.) Korm. határozat] foglalt, a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek támogatásával kapcsolatos – feladatainak végrehajtását.
A fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 14/2021. (III. 25.) AM rendelet módosításárólVéleményezhető: 2023.02.15-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Vármegye - vendéglátás
|
|
Közzététel: 2023. január 12. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. január 20. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A vendéglátó-ipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszerbiztonsági feltételeiről szóló 62/2011. (VI. 30.) VM rendeletnek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az Országgyűlés 2022. július 19-i ülésnapján elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását, amely értelmében Magyarország megyéinek elnevezése 2023. január 1-től vármegyékre változik. Az ehhez szükséges törvénymódosításokat a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvény tartalmazza. Az új, vármegyei elnevezés miatt a vonatkozó miniszteri rendeleti szabályok módosítása is szükségessé vált. Az AM rendelet elfogadásával megteremtésre kerül a jogrendszeren belüli terminológiai összhang.
Vendéglátó-ipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszerbiztonsági feltételeiről szóló 62/2011. (VI. 30.) VM rendeletnek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló AM rendelet. Véleményezhető: 2023. január 20. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Vármegye - telekalakítás
|
|
Közzététel: 2023. január 12. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. január 20. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A telekalakítási engedélyezési eljárás igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 166/2009. (XII. 9.) FVM rendeletnek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az Országgyűlés 2022. július 19-i ülésnapján elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását, amely értelmében Magyarország megyéinek elnevezése 2023. január 1-től vármegyékre változik. Az ehhez szükséges törvénymódosításokat a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvény tartalmazza. Az új, vármegyei elnevezés miatt a vonatkozó miniszteri rendeleti szabályok módosítása is szükségessé vált. Az Agrárminisztérium feladatkörébe tartozó miniszteri rendeleten – az Alaptörvénnyel kapcsolatos rendelkezéseken túl – néhány további pontosítás kerül átvezetésre (Pl.: CsongrádCsanád megye névváltozáshoz kapcsolódó módosítás). Az AM rendelet elfogadásával megteremtésre kerül a jogrendszeren belüli terminológiai összhang.
Telekalakítási engedélyezési eljárás igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 166/2009. (XII. 9.) FVM rendeletnek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló AM rendelet.Véleményezhető: 2023. január 20. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Vármegye - növényvédőszer
|
|
Közzététel: 2023. január 12. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2003. január 20. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A növényvédő szerrel szennyezett csomagolóeszköz hulladékok kezeléséről szóló 103/2003. (IX. 11.) FVM rendeletnek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az Országgyűlés 2022. július 19-i ülésnapján elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását, amely értelmében Magyarország megyéinek elnevezése 2023. január 1-től vármegyékre változik. Az ehhez szükséges törvénymódosításokat a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvény tartalmazza. Az új, vármegyei elnevezés miatt a vonatkozó miniszteri rendeleti szabályok módosítása is szükségessé vált. Az AM rendelet elfogadásával megteremtésre kerül a jogrendszeren belüli terminológiai összhang.
A növényvédő szerrel szennyezett csomagolóeszköz hulladékok kezeléséről szóló 103/2003. (IX. 11.) FVM rendeletnek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló AM rendelet.
Véleményezhető: 2023. január 20. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Vármegye - igazgatási szolgáltatási díj
|
|
Közzététel: 2023. január 12. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. január 20. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII. 2.) VM rendeletnek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az Országgyűlés 2022. július 19-i ülésnapján elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását, amely értelmében Magyarország megyéinek elnevezése 2023. január 1-től vármegyékre változik. Az ehhez szükséges törvénymódosításokat a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvény tartalmazza. Az új, vármegyei elnevezés miatt a vonatkozó miniszteri rendeleti szabályok módosítása is szükségessé vált. Az Agrárminisztérium feladatkörébe tartozó miniszteri rendeleten – az Alaptörvénnyel kapcsolatos rendelkezéseken túl – néhány további pontosítás kerül átvezetésre (CsongrádCsanád megye névváltozáshoz kapcsolódó módosítás). Az AM rendelet elfogadásával megteremtésre kerül a jogrendszeren belüli terminológiai összhang.
A földhasználati nyilvántartásból való adatszolgáltatásra vonatkozó igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és a díjfizetés részletes szabályainak módosításáról szóló rendelet.
Véleményezhető: 2023. január 20. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Vármegye - földvédelem
|
|
Közzététel: 2023. január 12. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2015. január 20. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A földvédelmi hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről és a díj megfizetésének részletes szabályairól szóló 30/2015. (VI. 5.) FM rendeletnek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az Országgyűlés 2022. július 19-i ülésnapján elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását, amely értelmében Magyarország megyéinek elnevezése 2023. január 1-től vármegyékre változik. Az ehhez szükséges törvénymódosításokat a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvény tartalmazza. Az új, vármegyei elnevezés miatt a vonatkozó miniszteri rendeleti szabályok módosítása is szükségessé vált. Az Agrárminisztérium feladatkörébe tartozó miniszteri rendeleten – az Alaptörvénnyel kapcsolatos rendelkezéseken túl – néhány további pontosítás kerül átvezetésre (CsongrádCsanád megye névváltozáshoz kapcsolódó módosítás). Az AM rendelet elfogadásával megteremtésre kerül a jogrendszeren belüli terminológiai összhang.
A földvédelmi hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről és a díj megfizetésének részletes szabályairól szóló 30/2015. (VI. 5.) FM rendeletnek módosításáról szóló AM rendelet.
Véleményezhető: 2023. január 20. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Vármegye - földhasználati nyilvántartás
|
|
Közzététel: 2023. január 12. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2009. január 20. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A földhasználati nyilvántartásból való adatszolgáltatásra vonatkozó igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és a díjfizetés részletes szabályairól szóló 155/2009. (XI. 16.) FVM rendeletnek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az Országgyűlés 2022. július 19-i ülésnapján elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását, amely értelmében Magyarország megyéinek elnevezése 2023. január 1-től vármegyékre változik. Az ehhez szükséges törvénymódosításokat a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvény tartalmazza. Az új, vármegyei elnevezés miatt a vonatkozó miniszteri rendeleti szabályok módosítása is szükségessé vált. Az Agrárminisztérium feladatkörébe tartozó miniszteri rendeleten – az Alaptörvénnyel kapcsolatos rendelkezéseken túl – néhány további pontosítás kerül átvezetésre (CsongrádCsanád megye névváltozáshoz kapcsolódó módosítás). Az AM rendelet elfogadásával megteremtésre kerül a jogrendszeren belüli terminológiai összhang.
A földhasználati nyilvántartásból való adatszolgáltatásra vonatkozó igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és a díjfizetés részletes szabályairól szóló 155/2009. (XI. 16.) FVM rendeletnek módosításáról szóló AM rendelet.
Véleményezhető: 2023. január 20. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Vármegye - élelmiszer szennyeződés
|
|
Közzététel: 2023. január 12. (csütörtök)
A véleményezési határidő
1998. január 20. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az élelmiszerekben előforduló mikrobiológiai szennyeződések megengedhető mértékéről szóló 4/1998. (XI. 11.) EüM rendeletnek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az Országgyűlés 2022. július 19-i ülésnapján elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását, amely értelmében Magyarország megyéinek elnevezése 2023. január 1-től vármegyékre változik. Az ehhez szükséges törvénymódosításokat a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvény tartalmazza. Az új, vármegyei elnevezés miatt a vonatkozó miniszteri rendeleti szabályok módosítása is szükségessé vált. Az AM rendelet elfogadásával megteremtésre kerül a jogrendszeren belüli terminológiai összhang.
Az élelmiszerekben előforduló mikrobiológiai szennyeződések megengedhető mértékéről szóló 4/1998. (XI. 11.) EüM rendeletnek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló AM rendelet.
Véleményezhető: 2023. január 20. a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu címen.
|
Halgazdálkodás és halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló rendelet
|
|
Közzététel: 2023. január 11. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. január 19. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet, valamint az államot megillető halgazdálkodási jog vagyonkezelésbe, pályázati úton történő haszonbérbe, valamint alhaszonbérbe adásának egyes szabályairól szóló 89/2015. (XII. 22.) FM rendelet módosításáról szóló AM rendelet A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet tervezett módosításával hozzájárul egyes adminisztratív terhek csökkentéséhez, egyszerűsítéséhez, továbbá a fajlagos tilalmi időszakkal is védett fajok védelmének egységesítéséhez, hiányzó adatszolgáltatási kötelezettség megállapításához.
Véleményezhető 2023. január 19-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu e-mail címen.
|
Jogszabálytervezet - Alaptörvény tizenegyedik módosítása
|
|
Közzététel: 2022. december 12. (hétfő)
A véleményezési határidő
2022. december 20. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az Agrárminisztérium feladatkörébe tartozó egyes miniszteri rendeleteknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló AM rendelet
A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény által előírt általános egyeztetéshez szükséges
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
Az Országgyűlés 2022. július 19-i ülésnapján elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását, amely értelmében Magyarország megyéinek elnevezése 2023. január 1-től vármegyékre változik. Az ehhez szükséges törvénymódosításokat a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvény tartalmazza. Az új, vármegyei elnevezés miatt a vonatkozó miniszteri rendeleti szabályok módosítása is szükségessé vált.
Az Agrárminisztérium feladatkörébe tartozó miniszteri rendeleteken – az Alaptörvénnyel kapcsolatos rendelkezéseken túl – néhány további pontosítás kerül átvezetésre (Pl.: Csongrád-Csanád megye névváltozáshoz kapcsolódó módosítás).
Az AM rendelet kihirdetésével megteremtésre kerül a jogrendszeren belüli terminológiai összhang.
Agrárminisztérium feladatkörébe tartozó egyes miniszteri rendeleteknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló miniszteri rendeletvéleményezhető: 2022.12.20-ig a tarsadalmiegyeztetes@am.gov.hu e-mail címen.
|
Belügyminisztérium
Egyes belügyi tárgyú rendeletek módosításáról szóló BM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. november 28. (kedd)
A véleményezési határidőből
2023. december 6. 5 nap van vissza! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egyes belügyi tárgyú rendeletek módosításáról szóló BM rendelet tervezetéhez A tervezet hatályon kívül helyezi a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér tűzvédelmi, műszaki mentési feladatait ellátó hivatásos tűzoltóság működéséről, fenntartásáról és fejlesztéséről szóló 60/2012. (XI. 30.) BM rendeletet, továbbá hatályon kívül helyezi az erdők tűz elleni védelméről szóló 4/2008. (VIII. 1.) ÖM rendelet egyes rendelkezéseit az erdőgazdálkodók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében, valamint a vízügyi és vízvédelmi szakhatósági eljárás tekintetében részletszabályokat állapít meg.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. december 6-ig.
|
A BM ir. alá tart. szervek egyenruha jog. áll. ruh. szab. 14/2016. (V. 10.)
|
|
Közzététel: 2023. november 28. (kedd)
A véleményezési határidőből
2023. december 6. 5 nap van vissza! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló Az indokolás a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 5/2019. (III. 13.) IM rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján nem kerül közzétételre, mivel a tervezetben foglalt szabályozás végrehajtási jellegű. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek egyenruha-ellátásra jogosult személyi állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról, valamint a különleges foglalkoztatási állomány ruházati, fegyverzeti, kényszerítőeszköz- és világítástechnikai felszereléséről szóló 14/2016. (V. 10.) BM rendeletben az egységes joggyakorlat megteremtése érdekében egyes fogalmak pontosítása, az egyes ruházati termékek viselésére vonatkozó részletszabályok, továbbá a megengedett öltözetként történő viselhetőségre vonatkozó rendelkezés beiktatása lép hatályba. 1
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. december 6-ig.
|
A települések kat. védelmi besorolásáról szóló 44/2021. (XII. 16.) BM rend. mód.
|
|
Közzététel: 2023. november 28. (kedd)
A véleményezési határidőből
2023. december 6. 5 nap van vissza! |
Tartalmi összefoglaló
TA RTA L M I Ö S S Z E F O G L A L Ó A települési katasztrófavédelmi osztályba sorolások felülvizsgálatának eredményeként 180 település I. katasztrófavédelmi osztályba, 1358 település II. katasztrófavédelmi osztályba és 1639 település III. katasztrófavédelmi osztályba fog tartozni.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. december 6-ig.
|
A BM által alapított és adományozott elism. szóló 37/2012. (VIII. 2.) BM rend.
|
|
Közzététel: 2023. november 28. (kedd)
A véleményezési határidőből
2023. december 6. 5 nap van vissza! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A Rendelet úgy módosítja a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendeletet, hogy az Érték Vagy! díj átadására évente egy alkalommal kerül sor. 1
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. december 6-ig.
|
Homokhátsági proj. nemzetgazd. szemp. kiemelt jel. üggyé nyilvánítása Rend. mód.
|
|
Közzététel: 2023. november 26. (vasárnap)
A véleményezési határidőből
2023. december 4. 3 nap van vissza! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet, valamint az egyes vízgazdálkodási és kármentesítési célú beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 309/2017. (X. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet-tervezethez A Kormány a Homokhátság vízpótlásához szükséges vízügyi projekteket kiemelt beruházássá nyilvánítja.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. december 4-ig.
|
EÜ felsőfokú szakir. szakképz. r., a Rezidens Tám. Pr. ösztönd. 162/2015.
|
|
Közzététel: 2023. november 24. (péntek)
A véleményezési határidőből
2023. december 2. 1 nap van vissza! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az intézkedéssel megvalósul az államilag támogatott rezidensképzési rendszer módosítása. A rendelkezésre álló költségvetési forrásokra tekintettel szükséges a támogatási rendszer felülvizsgálata, annak szem előtt tartásával, hogy a rezidensek támogatásának mértéke ne csökkenjen.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. december 2-ig
|
BV területére történő be- és kilépés részletes szabályairól szóló minisz. rend.
|
|
Közzététel: 2023. november 17. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. november 25. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a büntetés-végrehajtási szervek területére történő be- és kilépés, valamint a büntetésvégrehajtási szervek területén tartózkodás részletes szabályairól szóló BM rendelet tervezetéhez A büntetés-végrehajtási szervek területére történő be- és kilépés, valamint a büntetésvégrehajtási szervek területén tartózkodás részletes szabályairól szóló 44/2007. (IX. 19.) IRM rendelet felülvizsgálata, illetve a kiadása óta bekövetkezett jogszabályváltozások, valamint a gyakorlati tapasztalatok indokolják a szabályozás megújítását, egy új belügyminiszteri rendeletben történő kiadását.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. november 25-ig
|
A vízszennyező anyagokról szóló 28/2004. (XII. 25.) KvVM r. mód. szóló BM r.
|
|
Közzététel: 2023. november 14. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. november 22. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TA RTA L M I Ö S S Z E F O G L A L Ó A tervezet célja, hogy a vízszennyező anyagok kibocsátásaira vonatkozó határértékekről és alkalmazásuk egyes szabályairól szóló 28/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet módosításával megteremtse az összhangot az akkumulátorgyártással kapcsolatos német szövetségi szabályozással a szennyvízkibocsátására vonatkozó kibocsátási határértékek tekintetében. A BM rendelet tervezete a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény rendelkezései alapján az Országos Környezetvédelmi Tanáccsal egyeztetésre kerül. Ezen túl a tervezet az iparági szereplők véleményének a megismerése végett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részére is megküldésre kerül.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. november 22-ig.
|
A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására von. ált. szab
|
|
Közzététel: 2023. november 14. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. november 22. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény tervezetéhez A tervezet célja a harmadik országbeli állampolgárokkal összefüggő idegenrendészeti joganyag újraszabályozása. Ennek keretében a cél az, hogy Magyarországon tartózkodni és munkát vállalni kizárólag a törvényben meghatározott, világos és egymástól kellőképpen elhatárolt jogcímen lehet. A tervezet célja a hatályos szabályozás szigorítása is, ami különösen az egyes tartózkodási engedélyek érvényességi idejének megrövidítésében vagy további feltételek előírásában valósul meg.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. november 22-ig.
|
áll.fen.eü int. irányításáról kor.rend mód. 653/2021. (XI. 30.) Kor.rend. mód.
|
|
Közzététel: 2023. november 13. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. november 21. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A Korm. rendelet módosítása meghatározza, hogy az ÉPC-HK részére az érintett infokommunikációs szolgáltatásokhoz szükséges eszközöket és szoftvereket biztosító, 100%os állami tulajdonban álló gazdasági társaság a tulajdonában álló eszközöket a közfeladat zavartalan ellátása érdekében, térítésmentesen, mennyiségbeli és értékbeli leltárral a magyar állam tulajdonába adhatja. Az így a gazdasági társaság döntése alapján a magyar állam tulajdonába adott eszközök az Országos Kórházi Főigazgatóság vagyonkezelésébe kerülnek, mely eszközök használója továbbra is az ÉPC-HK lesz.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. november 21-ig.
|
Mo. és a Szerb Közt. államhat. a h.vonal..., c. – Kieg. és mód. E és F 2022. c.
|
|
Közzététel: 2023. november 6. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. november 14. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
a „Magyarország és a Szerb Köztársaság
államhatárán a határvonal megjelölésének, a
határjelek felújításának és karbantartásának
2020-2022. évi munkálatairól" című
zárójegyzőkönyv és a „Magyarország és a
Szerb Köztársaság államhatára –
Kiegészítés és módosítás a határleíráshoz, a
határtérképekhez és a koordinátajegyzékhez E és F határszakaszok 2022."
című határokmány jóváhagyásáról
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. november 14-ig.
|
A fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet. mód.
|
|
Közzététel: 2023. október 26. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. november 3. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendeletnek a hangtompítóra vonatkozó szabályozást érintő módosításáról szóló Korm. rendelet tervezetéhez A fegyvertörvény hangtompítóra vonatkozó előírásainak a módosítása a végrehajtási szabályozás egyidejű módosítását is szükségessé teszi.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. november 3-ig.
|
Kolumbiai Köztársaság ideig. munk. vállaló turisták prog. sz. szóló törv. terv.
|
|
Közzététel: 2023. október 25. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. november 2. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A tervezet célja a Magyarország és a Kolumbiai Köztársaság között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás ratifikációja.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. november 2-ig.
|
Egyes EÜ. és egészségbizt. t. Korm. rend. humánreprodukciós elj. összef. mód.
|
|
Közzététel: 2023. október 25. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. november 2. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek humánreprodukciós eljárásokkal összefüggő módosításáról szóló Korm. rendelet tervezetéhez A kormányrendeletek módosítása elsősorban a kapcsolódó megvalósításához szükséges technikai módosításokat tartalmazza. miniszteri rendeletek
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. november 2-ig.
|
Egyes EÜ és egészségbizt. t. min. rend. humánrepr. elj. összef. mód. min. rend.
|
|
Közzététel: 2023. október 25. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. november 2. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek humánreprodukciós eljárásokkal összefüggő módosításáról szóló BM rendelet tervezetéhez Hazánkban az asszisztált reprodukciós ellátások körében kétszintű ellátás jön létre. Az ellátások teljes köre továbbra is az asszisztált reprodukciós centrumokban lesz elérhető. A most kijelölésre kerülő meddőségi szakambulanciákon kivizsgálásra és inszeminációra nyílik lehetőség lakosságközeli ellátás keretében ezáltal tovább javul a hozzáférés a reprodukciós és az ahhoz kapcsolódó ellátásokhoz, valamint a rendelkezésre álló lehetőségek száma is növekszik.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. november 2-ig.
|
Felszíni vizek min. véd. 220/2004. (VII. 21.) , 531/2017. (XII. 29.) Korm. rend.
|
|
Közzététel: 2023. október 21. (szombat)
A véleményezési határidő
2023. október 29. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet, valamint az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. Rendelet tervezetéhez A tervezet rögzíti, hogy a bányászati létesítményeknél, ha a felszíni vízbe történik kibocsátás vagy vízvédelmi követelményt nem tartanak be, a kibocsátásra a vízvédelmi szabályokat kell alkalmazni, továbbá meghatározza a termálvíz kitermeléssel történő geotermikus energia kutatását, kinyerését, hasznosítását szolgáló termálvíz kitermelés esetén a vízügyi és vízvédelmi hatóság szakhatósági közreműködésének feltételeit.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. október 29-ig.
|
Helyi önkormányzatok adósságrendezési elj.-val összefüggő tv.-ek mód. szóló tv
|
|
Közzététel: 2023. október 17. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. október 25. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő törvények módosításáról Az önkormányzati gazdálkodás valamennyi zavarának a kezelése érdekében szükségessé vált a helyi önkormányzatok gazdasági-pénzügyi stabilitásának a megteremtése érdekében a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárását érintő, illetve annak megelőzését szolgáló jogi szabályozás módosítása.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. október 25-ig.
|
Gyógyszerek TB tám. és finansz. eljárásr. kiadásáról szóló min. rendeletek mód
|
|
Közzététel: 2023. október 4. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. október 12. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A módosítás által jelentős számú, 36 terápiás területet érintő, összesen 62 gyógyszerbefogadás (új hatóanyag, új indikáció, finanszírozási protokoll bővítés) válik lehetővé, mely gyógyszerek támogatásba való befogadásával a betegek kezelése korszerűbbé és elérhetőbbé válik.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. október 12-ig.
|
TB tám. rendel. gyógyszerekről és a tám. össz. szóló 1/2003.ESZCSM rend. mód.
|
|
Közzététel: 2023. október 4. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. október 12. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és a támogatás összegéről szóló 1/2003. (I. 21.) ESzCsM rendelet módosításáról szóló BM rendelet tervezetéhez A gyógyszertárakban a magisztrális gyógyszerkészítés költségeit az egyes gyógyszerformákhoz kapcsolódó, az egyes magisztrális gyógyszerek közfinanszírozás alapjául elfogadott ára részeként figyelembe vehető készítési díjak ellentételezik. A készítési díjak 2003 óta nem változtak, így szükségessé vált az egyes díjtételek megemelése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. október 12-ig.
|
eü szakellátás társ. biz. fin. sz. 9/1993.(IV. 2.) NM rend. mód. sz. min. rend.
|
|
Közzététel: 2023. szeptember 28. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. október 6. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet az egynapos sebészeti ellátás keretében végezhető eljárások körének bővítésével kapcsolatban tartalmaz javaslatot.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. október 6-ig.
|
Az egyes közérdeken alap. kényszerítő indok alapján elj. szakhat. kijelöléséről
|
|
Közzététel: 2023. szeptember 25. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. október 3. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet A Kormányrendelet módosításával a jelenlegi szakvéleményezési gyakorlat szakhatósági eljárásra történő technikai átalakítása történik.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. október 3-ig.
|
A közhasználatú fürdők létesítéséről és üzemeltetéséről szóló Korm. rend. terv.
|
|
Közzététel: 2023. szeptember 25. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. október 3. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a közhasználatú fürdők létesítéséről és üzemeltetéséről szóló Korm. rendelethez Az új szabályozás meghatározza a fürdők létesítésének és üzemeltetésének műszaki, technológiai és közegészségügyi követelményeit.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. október 3-ig.
|
A természetes gyógytényezőkről szóló Korm. rendelet tervezet
|
|
Közzététel: 2023. szeptember 25. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. október 3. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a természetes gyógytényezőkről szóló Korm. rendelethez A jelenleg hatályban lévő szabályozás technikai átalakítása történik, úgy, hogy a miniszteri rendeletben részletezett szabályok kormányrendeleti szintre kerülnek, kiegészítve a gyógyvízzel töltött medencék szűrő-forgató rendszer nélküli üzemeltetés szabályaival.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. október 3-ig.
|
A közbiztonság mege. és a migr. ell. küzdelem érdekében szükséges törvények mód.
|
|
Közzététel: 2023. szeptember 22. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. szeptember 30. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a közbiztonság megerősítése és a migráció elleni küzdelem érdekében szükséges törvények módosításáról szóló törvény A tervezet gyűjtőjogszabályként foglalja magába a belügyminiszter feladat- és hatáskörét érintő, a közbiztonság megerősítése érdekében szükséges törvények módosítására és a jogalkalmazás során felmerült jogalkotási igények alapján szükséges törvénymódosításokat.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. szeptember 30-ig.
|
A fegyveres bizt. őrök fegyver vis. alkalmas. feltételeiről szóló BM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 31. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. szeptember 7. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a fegyveres biztonsági őrök fegyver viselésére való egészségi és pszichológiai alkalmasságának feltételeiről, valamint a fegyver viselésére való alkalmasság vizsgálatának és ellenőrzésének a szabályairól szóló BM rendelethez A jelen tervezet a rendvédelmi állományba nem tartozó fegyveres biztonsági őrök fegyver viselésére való alkalmasságának a szabályait hivatott megállapítani, amit ez idáig a „civil” fegyvertartókra (vadászok, sportlövők, személy- és vagyonőrök stb.) vonatkozó alkalmasságvizsgálat szabályai szerint kellett megvizsgálni és igazolni. .
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. szeptember 7-ig.
|
A BM ir. alatt álló rendv. szervnél fogl. fegyveres biztonsági őrök alkalmasságv
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 31. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. szeptember 7. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi szervnél foglalkoztatott fegyveres biztonsági őrök alkalmasságvizsgálatáról szóló BM rendelet tervezetéhez A jelen tervezet a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi szervnél foglalkoztatott fegyveres biztonsági őrök egészségi és pszichikai alkalmasságának a követelményeit, valamint az alkalmasságvizsgálatok rendjét hivatott megállapítani.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. szeptember 7-ig.
|
30/2015. (VI. 16.) BM rend. az online bűncs. felderít. egység feláll. érdekében
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 30. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. szeptember 7. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél a hivatásos szolgálati beosztásokról és a betöltésükhöz szükséges követelményekről szóló 30/2015. (VI. 16.) BM rendeletnek az online térben elkövetett bűncselekmények felderítésére specializálódott egység felállítása érdekében szükséges módosításáról szóló BM rendelethez A kiberbűncselekmények miatt folytatott büntetőeljárások hatékony kezelése és a bűnelkövetőkkel szembeni eredményes fellépés miatt indokolt a tervezet szerinti módosítás.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. szeptember 7-ig.
|
A Rendőrségnél rendsz. kényszerítő eszk. szóló 32/2009. (VIII. 19.) IRM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 30. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. szeptember 7. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. T A R T A L M I Ö S S Z E F O G L A L Ó a Rendőrségnél rendszeresíthető kényszerítő eszközök típusairól és fajtáiról szóló 32/2009. (VIII. 19.) IRM rendelet módosításáról szóló tervezethez Célja a rendőrségnél rendszeresíthető kényszerítő eszközök típusainak és fajtáinak módosítása.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. szeptember 7-ig.
|
Az EÜ szakir. képzés 16/2010. (IV. 15.) rend., és a 22/2012. (IX. 14.) rend. mód
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 23. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 31. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzés részletes szabályairól szóló 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet, valamint az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről szóló 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelet módosításáról szóló miniszteri rendelet tervezet 2022-ben a szakorvos jelöltek esetében bevezetésre került a kompetencia alapú képzési rendszer. Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről szóló 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelet módosításának célja az egyes szakorvosi alap szakképesítések tekintetében a képzés során szerezhető önállóan ellátható tevékenységek (kompetenciák) bővítése. A módosítás célja továbbá a szakfogorvosi képzés olyan átalakítása, mellyel a szakfogorvos jelöltek – a szakorvos jelöltekhez hasonlóan – a szakképzési időn belül önállóan ellátható kompetenciákat szereznek, melynek eredményeként bevonhatók a betegellátási feladatokba. A módosítással a nukleáris medicina területén a szakorvosi alap szakképesítés tekintetében a képzés ideje során szerezhető önállóan ellátható tevékenységek (kompetenciák) bővítésre kerültek. Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzés részletes szabályairól szóló 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet módosítását az indokolja, hogy a vezető rezidens kiválasztására vonatkozó feltételek módosítása vált szükségessé az elmúlt időszak pályázat tapasztalatai alapján.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 31-ig.
|
A pedagógusok új életp. 2023. évi LII. tv hatály. kapcs. köznev. rendeletek mód.
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 23. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 31. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A miniszteri rendelet elfogadásával elérni kívánt cél a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2023. szeptember 1-jével hatályba lépő, módosított rendelkezéseivel való jogszabályi koherencia megteremtése. Ezenfelül a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény elfogadása miatt indokolttá vált egyes miniszteri rendeleteknek a módosítása. A miniszteri rendeletmódosítás legjelentősebb változása, hogy csökkenti az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzések körét és átalakítja a nevelési-oktatási intézményekben lefolytatható szakmai ellenőrzések szabályait.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 31-ig.
|
Ellenőrzött anyagokról szóló 78/2022. (XII. 28.) BM rendelet módosításáról
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 17. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 25. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az ellenőrzött anyagokról szóló 78/2022. (XII. 28.) BM rendelet módosításáról szóló BM rendelethez A rendelet módosítását indokolja, hogy szükséges a más tagállamokban újonnan azonosított, feltételezett, új pszichoaktív anyagok listára vétele a további visszaélések megakadályozása, szankcionálhatósága végett.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 25-ig.
|
Az EÜ szolg. Egészségbizt. Alapból fin. szab. szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. r.
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 16. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 24. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet-tervezethez A Kormány stratégiai célkitűzései között szerepel a magyar emberek egészségi állapotának javítása, az egészségben eltöltött életévek számának növelése. A fejlett egészségügyi ellátás közvetett módon hozzájárul a gazdasági növekedéséhez. A jó egészségi állapotban lévő emberek nagyobb munkaerőpiaci részvétellel segítik a gyarapodást mind egyéni, mind társadalmi szinten. Az ellátórendszert érintő beavatkozások két pillére az alapellátás és a szakellátás megerősítése. Az alapellátás folyamatos támogatása nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy a teljes magyar lakosság a mindennapokban is megtapasztalhassa az alapellátás minőségének, szervezettségének és teljesítményének javulását, és ezáltal az alapellátás hozzájárulhasson a lakosság egészségi állapotának, munkaképességének javításához, valamint a korai halálozások csökkentéséhez, erre tekintettel új támogatási formák útján is szükséges támogatni a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező praxisokat. A támogatás lehetővé teszi a szolgáltatók számára, hogy működési költségeikre fordítsák a kapott összeget, ezen belül is fenntartási- és rezsi költségeikre, illetve a szükséges humánerőforrás biztosítására. A területi ellátási kötelezettséggel rendelkező, vállalkozási formában működő háziorvosi és fogorvosi szolgálatok praxistámogatásra jogosultak. A szolgáltató részére utalandó praxistámogatás összegét a 41. számú melléklet szerinti képlet alapján kell meghatározni.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 24-ig.
|
BM ir. alá tart. rendvéd. fel. ellátó hiv. áll. 2024. évi utánp. terhére kiad.
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 16. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 24. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
A belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának 2024. évi ruházati utánpótlási ellátmánya terhére kiadandó természetbeni ellátásról szóló BM rendelet – a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvényben (a továbbiakban: Hszt.) biztosított felhatalmazásnak, valamint a Hszt. irányadó rendelkezéseinek megfelelően, az ugyanezen tárgykört a 2023. évre nézve szabályozó 31/2022. (IX. 14.) BM rendelet egyidejű hatályon kívül helyezése mellett – a 2024. évben esedékes természetbeni ellátásra jogosult személyi kört, illetve a kiadásra kerülő termékösszetételt szabályozza.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 24-ig.
|
Háziorvosi körzetek ellátás és eü alapellátások körzetei kialak miniszteri rend
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 16. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 24. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A rendelet a praxiskezelő alapellátási körzetekkel kapcsolatos feladatainak – a tartósan betöltetlen körzetek ellátásának biztosítása, körzetek megállapítása, kialakítása és átalakítása – részletszabályait határozza meg.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 24-ig.
|
Az egyes közn. ép. alternatív fűtési mód. áttér. kapcs. tov. 312/2012. (XI. 8.)
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 14. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 22. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A Kormány a köznevelési és más állami épületek alternatív fűtési módokra való áttérésének biztosításához szükséges intézkedésekről szóló 1445/2022. (IX. 19.) Korm. határozat (a továbbiakban: Korm. határozat) 1. pont a) alpontjában egyetértett azzal, hogy a magyar energiaellátás biztonsága és az energiaárak elviselhető szinten tartása érdekében gyors és hatékony kormányzati intézkedések meghozatalára van szükség, amelynek része a köznevelési és más állami épületek alternatív fűtési módokra való áttérésének biztosítása. A Korm. határozat 2. pontjában a Kormány felhívta a technológiai és ipari minisztert, hogy gondoskodjon 400 db konténerkazán beszerzéséről és üzembe helyezéséről a magyarországi közintézményeknél. A kazánok a Klebelsberg Központ, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményeiben kerülnek telepítésre. Jelen előterjesztés célja a kazánok telepítésével kapcsolatos beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeknek a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 1. § (1) bekezdés b) pontja és 11. § (1) bekezdés a) pontja alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánítása, továbbá a különös eljárási szabályok megállapítása, elősegítve az ütemezett, eredményes megvalósítást.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 22-ig.
|
Az egységes intézeti gyógyszertári szolgáltatásról szóló Korm. rendelet tervezet
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 9. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 17. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A törvényi felhatalmazás alapján a kormányrendelet meghatározza az egységes intézeti gyógyszertári szolgáltatás végzésével, engedélyezésével, hatósági ellenőrzésével kapcsolatos, valamint a munkáltatói joggyakorlást érintő részletszabályokat. A kormányrendelet tartalmazza az egységes intézeti gyógyszertári szolgáltatáshoz kapcsolódó eljárások tekintetében a szükséges kijelölő szabályokat.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 17-ig.
|
A 13/2020. (V. 5.) és a 6/2021. (III. 3.) BM rendelet módosításáról szóló rend.
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 9. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 17. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
R Ö V I D TA R T A L M I Ö S S Z E F O G L A L Ó A tervezet meghatározza a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet 2023. évi költségvetési kiadási előirányzatainak feladattervét, ennek érdekében a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 13/2020. (V. 5.) BM rendelet módosításra kerül az előirányzatok felhasználási céljának bővítése, a kifizetésben részesülők körének pontosítása, valamint a támogatás biztosítási módjának módosítása érdekében. A tervezet az előirányzatok felhasználási feltételeinek rögzítésével módosítja a központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 6/2021. (III. 3.) BM rendelet 1. mellékletét, a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 21. Központi kezelésű előirányzatok címrendi kiegészítésére tekintettel.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 17-ig.
|
Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól tv vég.haj 217/1997 (XII.1.)Kr. mód.
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 4. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 12. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A Korm. rendelet módosítása bevezeti a digitális időpontfoglalási rendszert, mely lehetővé teszi, hogy az EESZT útján a járóbeteg-szakellátás betegfogadási időpontjait a szolgáltató közzétegye. A jogszabály-módosítás szerint ezen rendszerben az időpontokat a járóbetegszakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató, a beutalóval igénybe vehető ellátások esetén a beutaló orvos, beutaló nélkül igénybe vehető ellátások esetén a beteg háziorvosa vagy kezelőorvosa jegyezheti elő. A digitális időpontfoglalási rendszer működtetése 2024. március 1-jétől azon közfinanszírozott járóbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók esetén kötelező, melyek a járóbeteg-szakellátást legalább heti 300 vagy több óraszámmal, és legalább 5 szakmában működtetik. Ezáltal a néhány szakmás kisebb, illetve a több óraszámú, de 1-2 szakmában működő intézményekben nem lesz kötelező ezen rendszer működtetése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 12-ig.
|
Elektronikus Eü. Szolg. Tér. kapcs. szab. 39/2016. (XII.21.)EMMI r. mód. m . r.
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 4. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 12. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel kapcsolatos részletes szabályokról szóló 39/2016. (XII. 21.) EMMI rendelet módosításáról szóló tervezethez Az Egészségügyi dokumentumok nyilvántartásába történő adatszolgáltatások körét az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel kapcsolatos részletes szabályokról szóló 39/2016. (XII. 21.) EMMI rendelet 4. melléklete határozza meg, mely jelen módosítással bővítésre kerül az ápolási tevékenységhez kapcsolódó egyes dokumentumokkal.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 12-ig.
|
A 44/1998. (X. 14.) BM rendelet és a 22/2012. (IV. 13.) BM rendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 3. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 11. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A belföldi Állami Futárszolgálat tevékenységének szabályozásáról szóló 44/1998. (X. 14.) BM rendelet, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény végrehajtásával kapcsolatos rendelkezésekről, valamint ahhoz kapcsolódó egyes rendeletek módosításáról szóló 22/2012. (IV. 13.) BM rendelet módosításáról szóló BM rendelet tervezetéhez A javaslat célja, hogy az egyértelmű jogalkalmazás elősegítése érdekében pontosítsa az Állami Futárszolgálat által végzett tevékenységre vonatkozó szabályokat, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 2023. szeptember 1-jén hatályba lépő, a meg nem fizetett helyszíni bírság végrehajtásához kapcsolódó megemelt átváltási összegek mértékére figyelemmel a helyszíni bírság nyomtatvány szövegét. A helyszíni bírság legalacsonyabb összegére tekintettel mellőzésre kerül a helyszíni bírság kiszabása során az 1000 forintra történő kerekítés szabálya, továbbá a javaslat egyes rendelkezések hatályon kívül helyezésével megszünteti a párhuzamos szabályozásokat.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 11-ig.
|
Pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. tv. végrehajt.sz. korm. r
|
|
Közzététel: 2023. július 31. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 8. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A kormányrendelet célja a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény (a továbbiakban: Púétv.) végrehajtása. E rendelet váltja fel a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendeletet.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 8-ig.
|
Egyes közneveléssel összefüggő korm. rend.ek módosításáról szóló Korm. rendelet
|
|
Közzététel: 2023. július 31. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 8. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ egyes közneveléssel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendelet tervezetéhez A jogszabály egyes kormányrendeleteknek a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény hatálybalépésével, illetve jogalkalmazást segítő pontosításokkal kapcsolatosan szükségessé váló módosításait tartalmazza.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 8-ig.
|
Felzárkózó és kedvezményezett települések list., v. e köznev. ö. kr. mód. sz K.r
|
|
Közzététel: 2023. július 31. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 8. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A felzárkózó és kedvezményezett települések listájáról, valamint egyes közneveléssel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló Korm. rendelet tervezet tartalmazza a hátrányos helyzetűekkel foglalkozókat megillető illetménytöbblet kapcsán azokat a településeket, amelyek felzárkózó vagy kedvezményezett településnek minősülnek. Mindezeken túl egyes kapcsolódó Korm. rendeletek módosítását is tartalmazza a Korm. rendelet tervezete.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 8-ig.
|
Magyarország-Ecuador WHS megállapodás
|
|
Közzététel: 2023. július 28. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 5. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A tervezet célja a Magyarország és az Ecuadori Köztársaság között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás ratifikációja.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 5-ig.
|
Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság region igazg létrehoz sz korm rend terv
|
|
Közzététel: 2023. július 28. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 5. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságon regionális igazgatóság létrehozásáról szóló kormányrendelet tervezetéhez A módosítás alapján az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságon – a jelenlegi regionális igazgatóságok mellett – az OIF főigazgatója közvetlen alárendeltségében működő, országos illetékességgel eljáró – az egyébként ugyancsak főosztályi jogállással működő regionális igazgatóságokhoz hasonlóan – regionális igazgatóság elnevezéssel (Központi Regionális Igazgatóság) kerül létrehozásra.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. augusztus 5-ig.
|
2023/2024 tanév rendjéről szóló BM rendelet tervezet
|
|
Közzététel: 2023. július 27. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 4. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
A rendelet segítséget nyújt a 2023/2024. tanév megszervezéséhez, ezáltal a köznevelési feladatellátásban részt vevők a rendeletben megjelölt pontos időbeli keretek és munkamegosztás szerint tervezhetik feladataikat.
A rendelet meghatározza:
- a tanítási év kezdő és befejező napját,
- az őszi, téli és tavaszi szünetek idejét,
- a tanév egyéb fő határnapjait,
- az általános iskolai beiratkozás időpontját,
- a témaheteket, témanapot,
- az érettségi vizsgák idejét
- a középfokú iskolai, a kollégiumi felvételi eljárás, valamint az Arany János Programokkal kapcsolatos feladatok lebonyolításának ütemezését a 2023/2024. tanévben.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 4-ig.
|
Innovatív diagnosztikai és terápiás eljárások finanszírozása miniszteri rendelet
|
|
Közzététel: 2023. július 26. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 3. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
1
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek innovatív diagnosztikai és terápiás eljárások finanszírozásával összefüggő módosításáról szóló BM rendelet tervezetéhez
A rendelet a labordiagnosztika és a rehabilitációban alkalmazható robottechnológia területén az új eszközökhöz kapcsolódó tevékenységek társadalombiztosítási finanszírozásba történő befogadására tartalmaz javaslatot.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 3-ig.
|
Eü szolg eü bizt alap történő finanszíroz részlet szabály szóló korm rend mód sz
|
|
Közzététel: 2023. július 26. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 3. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet tervezetéhez
Technikai jellegű módosítás, amely a robotterápiás vagy egyéb computerizált interaktív terápiás egészségügyi eljárások elszámolása miatt szükséges.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 3-ig.
|
Emberi felhasz kerülő gyógyszer rend kiad sz ESzCsM r, fiók- kézigyógyszertárak
|
|
Közzététel: 2023. július 26. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 3. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
ÖSSZEFOGLALÓ
Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendelet, valamint
a közforgalmú, fiók- és kézigyógyszertárak, továbbá intézeti gyógyszertárak működési, szolgálati és nyilvántartási rendjéről szóló 41/2007. (IX. 19.) EüM rendelet módosításáról szóló BM rendelethez
A tervezet célja a fiókgyógyszertárak működtetésének könnyítése annak érdekében, hogy a vidéki kistelepüléseken működő fiókgyógyszertárak fennmaradjanak, illetve újabbak létesüljenek.
A tervezet lehetővé teszi, hogy a fiókgyógyszertárak nyitvatartási idejében a gyógyszerész szakmai irányítása telekommunikációs eszközökön keresztül valósuljon meg. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy bizonyos, gyógyszerészi végzettséghez kötött tevékenységeket ezek a fiókgyógyszertárak nem végezhetnek.
Azon közforgalmú gyógyszertáraknak, amelyek továbbra is gyógyszerészi jelenlét mellett kívánják működtetni a fiókgyógyszertáraikat, ezt a tényt a rendelet hatályba lépésétől számított 8 napon belül be kell jelenteniük a hatósághoz. Azon közforgalmú gyógyszertárak esetében, amelyek nem tesznek bejelentést, a hatóság hivatalból módosítja a fiókgyógyszertáruk működési engedélyét.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 3-ig.
|
Ellenőrzött anyagokról szóló BM rendelet módosít szóló BM rendelet tervezet
|
|
Közzététel: 2023. július 24. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 1. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az ellenőrzött anyagokról szóló 78/2022. (XII. 28.) BM rendelet módosításáról szóló BM rendelethez A rendelet módosítását indokolja, hogy szükséges a Magyarországon és más tagállamokban újonnan azonosított, feltételezett, új pszichoaktív anyagok listára vétele a további visszaélések megakadályozása, szankcionálhatósága végett.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. augusztus 01-ig.
|
Nevelési-okt int műk és a köznev int névhasz sz EMMI rend mód sz min rend terv
|
|
Közzététel: 2023. július 20. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. július 28. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 49. § (2a) és (2b) bekezdéseinek újraszabályozására tesz javaslatot a norma a szabályozásnak a védett szálláshelyekre való kiterjesztésével. A módosítás az Európai Unió jogának való megfelelés érdekében jogharmonizációs záradékot is tartalmaz. 1
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. július 28-ig.
|
A magyar-szerb határforgalmi megállapodás módosítása
|
|
Közzététel: 2023. július 20. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. július 28. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya közötti Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvény tervezetéhez A tervezet célja a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya közötti Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás ratifikációja.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. július 28-ig.
|
Halottvizsgálattal összefüggő kormányrendeletek mód sz Korm rend terv
|
|
Közzététel: 2023. július 20. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. július 28. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a halottvizsgálattal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendelettervezethez A módosítás célja egyrészt, hogy a helyszíni halottvizsgálat folyamatába a mentőtisztek is bevonásra kerüljenek, másrészt a halottvizsgálati eljárás adminisztrációjának egyszerűsítését, elektronizálását szolgálja, az Elektronikus Halottvizsgálati Bizonyítványra vonatkozó rendeleti szintű szabályok megalkotása révén.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. július 28-ig.
|
N NépEÜ GYógy Köz feladat- és hatáskör összefügg egyes min rend mód sz min rend
|
|
Közzététel: 2023. július 13. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. július 21. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ feladat- és hatásköreivel összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló BM rendelet tervezetéhez A jogszabály az egyes miniszteri rendeleteknek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ létrehozásával és működésével kapcsolatosan szükségessé váló módosításait tartalmazza.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. július 21-ig.
|
A 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. július 13. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. július 21. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet-tervezet
A kormányrendelet-tervezet a közfeladatot ellátó intézményekre vonatkozó intézkedésekről szóló 1198/2023. (V. 17.) Korm. határozat végrehajtását szolgálja, amelynek értelmében a Kormány egyetért a kötelező állami feladatot ellátó civil fenntartású szociális és gyermekvédelmi intézmények, valamint családok átmeneti otthonát működtetők 2023. évi rezsiár-kompenzációjával, és a belügyminiszter gondoskodik a szükséges jogszabály-módosítások előkészítéséről. A tervezet tartalmazza a civil fenntartású szociális és gyermekvédelmi intézmények rezsiár-kompenzációja megvalósításának részletes szabályait.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. július 21-ig.
|
A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. július 7. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. július 15. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 33. § (1) ac) és bl) pontjának kiegészítésére tesz javaslatot a norma a szabályozásnak a titkos menedékházakra és a védett szálláshelyekre való kiterjesztésével. A norma kiegészítésre került az óvodai jogviszonyra való utalással is, annak érdekében, hogy krízisközpontban, titkos menedékházban, illetve védett szálláshelyen történő elhelyezés időtartama alatt is biztosítani lehessen a kiskorú gyermek óvodai nevelését. A módosítás az Európai Unió jogának való megfelelés érdekében jogharmonizációs záradékot is tartalmaz. 1
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. július 15-ig.
|
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ működésének módosítása
|
|
Közzététel: 2023. július 7. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. július 15. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
egyes kormányrendeleteknek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
működésével kapcsolatos módosításáról szóló
Korm. rendelet tervezetéhez
A tervezet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ létrehozásával és működésével
kapcsolatosan szükségessé váló kormányrendelet-módosításokat tartalmazza, figyelemmel a Nemzeti
Népegészségügyi Központ és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
feladatainak a jövőben egy szervezeti keretben történő ellátására.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. július 15-ig.
|
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központról szóló Korm r tervezete
|
|
Közzététel: 2023. július 7. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. július 15. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központról szóló
Korm. rendelet tervezetéhez
A tervezet a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésegészségügyi
Intézet összehangolt, szervezeti hatékonyságot növelő működése érdekében, a két
költségvetési szerv egyesítésével a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
statútumrendeletét alkotó rendelkezéseket határozza meg.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. július 15-ig.
|
Egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosítása
|
|
Közzététel: 2023. július 6. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. július 14. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendelet-tervezet A tervezet elsősorban a jogalkalmazással összefüggésben a szakterületről érkezett jelzésekre reflektál: a tervezetben a felmerült problémák orvoslására, valamint a rugalmasabb szolgáltatásnyújtásra vonatkozó szabályok, jogalkalmazást segítő pontosítások kerültek rögzítésre. A tervezet továbbá számos jogtechnikai módosítást tartalmaz az időközben bekövetkezett jogszabályi változások lekövetése érdekében. A megváltozott munkaképességű és a fogyatékossággal élő személyek foglalkozási szintjének növelése érdekében a tervezet a rehabilitációs célú foglalkoztatáshoz nyújtott költségvetési támogatások felhasználása hatékonyságának növelése érdekében kidolgozott javaslatokat is tartalmaz.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. július 14-ig.
|
Egyes szociális gyermekvédelmi és társadalmi felzárkózási min rend módosítása
|
|
Közzététel: 2023. július 6. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. július 14. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TÁRSADALMI EGYEZTETÉS
Az egyes szociális, gyermekvédelmi és társadalmi felzárkózási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló miniszteri rendelet tervezet
A tervezetben a szociális, gyermekvédelmi és társadalmi felzárkózási szakterületről érkezett jelzések alapján a gyakorlatban felmerült problémák orvoslására, valamint a rugalmasabb szolgáltatásnyújtásra vonatkozó szabályok, jogalkalmazást segítő pontosítások kerültek rögzítésre. A miniszteri rendelet tervezetének elfogadásával elérni kívánt cél a jogalkalmazás könnyítése, az adminisztrációs terhek csökkentése, valamint az anyagi jogi és az eljárásjogi szabályok közötti koherencia megteremtése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. július 14-ig.
|
Közalk jogáll sz törv szoc jóléti és véd ág tört vhajt sz Korm rend mód sz terv
|
|
Közzététel: 2023. július 5. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. július 13. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet-tervezet
A tervezet hatálybaléptetésével a szociális ágazatban dolgozók bérrendezésére kerül sor a szociális ágazati összevont pótlék rendezése és az egészségügyi kiegészítő pótlék korrekciója eredményeként.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. július 13-ig.
|
Mo és a Török Közt között a polg veszélyh terén folyt együttműk sz megáll terv
|
|
Közzététel: 2023. július 5. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. július 13. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló A tervezet a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos hazai eljárásnak megfelelően tartalmazza a Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya között a polgári veszélyhelyzetek terén folytatott együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvény tervezetét.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. június 13-ig.
|
A Törvényfigyelő szerkesztőségének megjegyzése: A minisztérium 2023. június 13-i véleményezési határidővel jelentette meg ezt a tervezetet, amely nagy valószínűséggel elírást, és a helyes dátum 2023. július 13., ezért mi bátorkodtunk ezt a dátumot megadni mint véleményezési határidőt. |
Az eü szolg bizt alap 43/1999. (III. 3.) Korm. rend mód, korm rend tervezet
|
|
Közzététel: 2023. június 27. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. július 5. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló tervezethez Az Országos Kórházi Főigazgatóság vállalta zöldmezős beruházás keretében az emelt biztonságú pszichiátriai osztály (HiSec) létrehozását az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet Nyírő Gyula Központ területén. A beruházás országosan tehermentesíti a pszichiátriai osztályokat és lehetővé válik a violens magatartású betegek azonnali elkülönítése a szigorú biztonsági standardoknak megfelelően. Az emelt biztonságú pszichiátriai osztály költségeinek pontos meghatározása, fenntarthatóságának vizsgálata miatt szükséges, hogy a közfinanszírozás kezdetétől számított 2 éven keresztül − Pilot program keretében − havi fix díjjal kerüljön finanszírozásra.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. július 5-ig.
|
Az orvosok, fogorvos, eü dolg, etikai eljárás szóló korm rend társ egyeztetés
|
|
Közzététel: 2023. június 27. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. július 5. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
az orvosokkal, fogorvosokkal, továbbá az egészségügyi felsőfokú szakirányú
szakképzésben egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozókkal szembeni
etikai eljárás szabályairól szóló kormányrendelet tervezet
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) értelmében 2023.
március 2. napjától az orvosokkal, fogorvosokkal, továbbá a nem orvosi- és egészségtudományi
képzési területen szerzett alap szakképesítéssel rendelkező, de egészségügyi felsőfokú
szakirányú szakképzésben egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozókkal (a
továbbiakban együtt: orvos) szemben szakmai-etikai eljárást (a továbbiakban: etikai eljárás) –
közfeladatként – az Egészségügyi Tudományos Tanács (a továbbiakban: ETT) folytatja le.
Az etikai eljárásra – törvény eltérő rendelkezése hiányában – az általános közigazgatási
rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) rendelkezéseit, valamint az
egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény (a továbbiakban:
Ekt.) VI. Fejezetében foglaltakat az Eütv. 140/B. §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
Az etikai ügyekhez kapcsolódó eljárások szabályozására új kormányrendelet kiadása
szükséges, amely meghatározza az eljárások lefolytatásának folyamatát, biztosítja az etikai
eljárások feltételrendszerét, valamint az eljáró tanácsok összetételét.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. július 5-ig.
|
Vízkészletvéd országtérkép és kock bes elkészítéséről és felülvizsg sz korm r
|
|
Közzététel: 2023. június 27. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. július 5. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a vízkészletvédelmi országtérkép és a kockázati besorolás elkészítéséről és felülvizsgálatáról szóló kormányrendelethez A kormányrendelet a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló – az Országgyűlés által T/4029. számú törvényjavaslatként 2023. június 13-án elfogadott – törvényben meghatározott, vízkészlet-védelmi szempontból védendő területek országtérképe elkészítésének és felülvizsgálatának szabályait rögzíti. Az országtérkép elhatárolja a vízkészletvédelmi szempontból érzékeny, ezért kockázatos területeket a nem kockázatos területektől. Az elhatárolásnak a kutak létesítése szempontjából van jelentősége.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. július 5-ig.
|
A 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. június 27. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. július 5. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet (Korm. rendelet) módosítása egyrészt arra irányul, hogy a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (a továbbiakban: SZTFH) törlésre kerüljön a Korm. rendelet 3. mellékletéből, tekintettel arra, hogy az SZTFH egységes ügyiratkezelő rendszert használ, így nem indokolt a Korm. rendelet kötelező alkalmazásának előírása csupán egyetlen feladatkörre (a bányafelügyeletre) vonatkozóan. A Korm. rendelet módosítása ezenfelül tartalmazza a központi irattározás rendszerének átalakítását. 2017. szeptember 14-től kezdődően a Korm. rendelet 3. mellékletében meghatározott államigazgatási szervek központi irattárazással kapcsolatos feladatait (tárolás, beszállítás, iratmegsemmisítés stb.) a Nemzeti Dokumentumkezelő Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NEDOK Nzrt.) látja el. A NEDOK Nzrt. a szolgáltatásokat a köziratok kezelésnek szakmai irányításáért felelős miniszterrel (miniszter) kötött közszolgáltatási szerződés alapján nyújtja. A miniszter költségvetési forrásból biztosítja a közszolgáltatási szerződésben foglalt szolgáltatások ellátásának fedezetét. Az eddigi tapasztalatok alapján sokkal hatékonyabban működne a rendszer, ha a Belügyminisztérium szakmai iránymutatása mellett az érintett szervek közvetlenül szerződnének a NEDOK Nzrtvel és saját költségvetésükben terveznék meg a szükséges forrásigényt. Ezzel minden fél megszabadulna a felesleges egyeztetési feladatoktól, illetve a szerződéskötés kapcsán a szervek egyedi igényeiket is egyszerűbben és hatékonyabban tudnák érvényesíteni, ha az érintett szervek közvetlenül a NEDOK Nzrt-vel kötnék meg a Belügyminisztérium által szakmai szempontok alapján összeállított szerződéssablon és szakmai útmutató, valamint Portfólió táblázat kötelező használatával az egyedi szolgáltatási megállapodást.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. július 5-ig.
|
egyes eü t min rend emelt bizt pszichiátriai ellátás összefügg m sz BM rend terv
|
|
Közzététel: 2023. június 23. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. július 1. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az emelt biztonságú pszichiátriai ellátással összefüggő módosításáról szóló tervezethez Az Országos Kórházi Főigazgatóság vállalta zöldmezős beruházás keretében az emelt biztonságú pszichiátriai osztály (HiSec) létrehozását az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet Nyírő Gyula Központ területén. A beruházás országosan tehermentesíti a pszichiátriai osztályokat és lehetővé válik a violens magatartású betegek azonnali elkülönítése a szigorú biztonsági standardoknak megfelelően. Figyelembe véve, hogy „civil" emelt biztonságú osztály Magyarországon nem létezett, az a projekt keretében került kialakításra ezért szükséges ezen egészségügyi ellátásra, az emelt biztonsági fokozatú pszichiátriai részlegekre vonatkozó speciális szabályok, személyi és tárgyi minimumfeltételeinek a meghatározása.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. július 1-ig.
|
A 39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet módosításának tervezete
|
|
Közzététel: 2023. június 23. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. július 1. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
a dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet tervezetéhez
A nikotint tartalmazó tasakok tekintetében a rendelet pótolja az összetevőkre, a nikotin maximális megengedett mennyiségére, az adalékanyagokra a csomagolásra, a feliratozásra, káros hatásra vonatkozó tájékoztatásra a gyermekzár kötelező használatára vonatkozó szabályokat.
A módosítás érinti továbbá a tiltott adalékanyagokat felsorakoztató lista numerikus kiigazítását, valami a Kannabidiol (CBD) felvételét, továbbá a módosítás segítségével a dohányzást imitáló elektronikus eszközökhöz hasonlóan szabályozásra kerül a dohányzási célú gyógynövénytermékek összetétele.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. július 1-ig.
|
A bizt összekötő személy rend szak képzés továbbképzés vonat szabály sz min rend
|
|
Közzététel: 2023. június 18. (vasárnap)
A véleményezési határidő
2023. június 26. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a biztonsági összekötő személy rendszeres szakmai képzésére, továbbképzésére vonatkozó szabályokról szóló BM rendelet tervezetéhez A tervezet célja annak biztosítása, hogy az ország egyes ipari létesítményeiben, valamint a lakosság alapvető ellátásának feladataiban (különösen veszélyhelyzet időszakában) kiemelt jelentőségű létfontosságú rendszereknél foglalkoztatott biztonsági összekötő személyek naprakész ismeretekkel rendelkezzenek.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. június 26-ig.
|
Humánigazgatási és egyéb belügyi tárgyú miniszteri rendeletek mód sz min rend
|
|
Közzététel: 2023. június 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A humánigazgatási és egyéb belügyi tárgyú belügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló BM rendelet tervezetéhez A tervezet a hivatásos szolgálati jogviszonnyal összefüggő, valamint a nyilvántartásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/3757. számú törvényjavaslat szerinti jogszabály-módosításokhoz kapcsolódóan tartalmazza a miniszteri rendeleti szintű, humánigazgatási és nyilvántartási tárgyú végrehajtási szabályokat, továbbá a jogalkalmazási tapasztalatok alapján szükséges humánigazgatási és egyéb belügyi tárgykörű módosításokat.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. június 24-ig.
|
Egyes EÜ és egészségbizt t min rend mód sz BM rend terv közig egyez, társ egyez
|
|
Közzététel: 2023. június 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló BM rendelet tervezetéhez 1. Szükséges az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosítása, amely rendelkezik arról, hogy a robotsebészeti műtéteket az eddig befogadott intézményeken túl még mely további szolgáltatók végezhetik közfinanszírozottan. 2. A rendelet módosításával a felügyelet alatt végzett háziorvosi ügyeleti tevékenységben közreműködésre jogosult orvosok bővülhet a feltételek képzési tematikákkal történő harmonizációjával annak érdekében, hogy a megfelelő kompetenciával rendelkező szakemberek részvétele a háziorvosi ügyeletekben biztosított legyen. 3. A rendelet módosítja a kollegiális vezetői hálózatra vonatkozó szabályokat, az eddigi tapasztalatokra figyelemmel. 4. A rendelet a rendvédelmi alapellátás fejlesztése érdekében a szakmai kompetenciák terén pontosításokat tartalmaz.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. június 24-ig.
|
Egyes EÜ és egészségbizt t Korm.rend m sz Korm.rend terv közig egyez, társ egyez
|
|
Közzététel: 2023. június 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló Korm. rendelet tervezetéhez 1. A tervezet az egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú 2023. évi XIX. törvény végrehajtásához szükséges szabályokat állapít meg, így különösen az egyes egészségügyi szolgáltatások működési engedélyeivel és nyilvántartásával kapcsolatos elektronikus ügyintézési szabályokat határozza meg. 2. A tervezet a fentieken túl az egészségbiztosítási ellátásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézési szabályokat is meghatározza. 3. A tervezet az 1-2. pontban megjelöltek mellett - a hatékonyabb egészségügyi ellátások érdekében egyes egészségügyi, gyógyszerészeti szabályokat módosítja, - jogrendszeri koherencia érdekében pontosításokat tartalmaz, - a lakosság egészségi állapotának a fokozott védelme érdekében az új, dohányt nem tartalmazó, de veszélyes mennyiségű nikotint tartalmazó élvezeti célú termékek vonatkozásában is új szabályokat állapít meg. 1
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. június 24-ig.
|
EÜ intézmények irányításának egyes szab sz Korm rend terv közig egyez társ egyez
|
|
Közzététel: 2023. június 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egészségügyi intézmények irányításának egyes szabályairól szóló Korm. rendelet tervezetéhez Az egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi XIX. törvény alapján 2023. július 1-jétől az Eütv. 247. §-a kiegészül egy új (1d) bekezdéssel, amely felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki a 155. § (10) bekezdés b) pontja szerinti irányító vármegyei intézményeket. A vármegyei irányító intézmények egyszerű felsorolással való kijelölése javasolt kormányrendeleti szinten. A módosítás átemeli az állami fenntartású egészségügyi intézmények irányításának egyes szabályairól és ezzel összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 653/2021. (XI. 30.) Korm. rendeletben foglaltakat. Az új rendelettervezet a fentieken túl technikai jellegű módosításokat tartalmaz, az intézmények névváltoztatására figyelemmel.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. június 24-ig.
|
EÜ Tudományos Tanácsot érintő egyes EÜ tárgyú min rend mód sz min rendelet
|
|
Közzététel: 2023. június 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az Egészségügyi Tudományos Tanácsot érintő egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló miniszteri rendelet tervezet Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) értelmében az orvosokkal, fogorvosokkal, továbbá a nem orvosi- és egészségtudományi képzési területen szerzett alap szakképesítéssel rendelkező, de egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozókkal (a továbbiakban együtt: orvos) szemben szakmai-etikai eljárást (a továbbiakban: etikai eljárás) – közfeladatként – az Egészségügyi Tudományos Tanács (a továbbiakban: ETT) folytatja le. A rendelet az új feladathoz megfelelően tartalmazza az ETT felépítésének módosítását.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. június 24-ig.
|
Vízgazd hat jogkör gyak sz Kormrend az ivóvíz min köv és az ell rend sz Kormrend
|
|
Közzététel: 2023. június 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet, valamint az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 5/2023. (I. 12.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet tervezetéhez 1. A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet módosításának eredményeként azon szennyvízkezelő berendezések engedélyezése, amelyek az 500 m3/év kapacitást nem érik el, de programszerű telepítés során létesülnek, a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkört gyakorló települési önkormányzat jegyzőjének hatásköréből a területi vízügyi hatóság (vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok) hatáskörébe kerül. 2. Az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 5/2023. (I. 12.) Korm. rendelet módosítása pontosítja, hogy a vízelosztó hálózat mely pontjain kell a vízminőségi jellemzőket mérni, valamint az ivóvíz minőségének vizsgálatára és ellenőrzésére vonatkozó egyes szabályokat részletezi, megkönnyítve ezzel a jogalkalmazást.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. június 24-ig.
|
Belügyi tárgyú és kap kormányrend jogharmonizációs célú mód sz Korm. rendelet
|
|
Közzététel: 2023. június 14. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. június 22. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló belügyi tárgyú és kapcsolódó kormányrendeletek jogharmonizációs célú módosításáról szóló Korm. rendelet tervezetéhez A tervezet célja a hivatásos jogviszonnyal összefüggő, valamint a nyilvántartásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/3757. sz. törvényjavaslathoz kapcsolódó, továbbá önálló, a jogalkalmazás során felmerült módosítások elvégzése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. június 22-ig.
|
A helyi közszolg infor rend szóló 73/2018. (IV. 20.) Korm. rend mód korm rend
|
|
Közzététel: 2023. június 13. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. június 21. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A Belügyminisztérium konzorciumvezetőként irányítja a KÖFOP-2.3.1-VEKOP-16-202100002 azonosító jelű, „IKIR rendszer kiterjesztése és továbbfejlesztése” című projekt megvalósítását. A rendszer továbbfejlesztésének célja az IKIR-hez csatlakoztatott ágazati adatbázisok számának bővítése annak érdekében, hogy az IKIR-t használó önkormányzati felhasználók a helyi közszolgáltatások tervezéséhez minél szélesebb körű elemzési lehetőséget vehessenek igénybe.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. június 21-ig.
|
Eü szakdolg pótlék 27/2021. (VIII. 9.) BM rend mód szóló miniszteri rendelet
|
|
Közzététel: 2023. június 9. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 17. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél alkalmazandó egészségügyi szakdolgozói pótlékról szóló 27/2021. (VIII. 9.) BM rendelet módosításáról szóló miniszteri rendelet tervezetéhez A módosítás célja a rendvédelmi ágazatban rendvédelmi igazgatási alkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott egészségügyi szakdolgozók esetében a szakdolgozói pótlék mértékének emelése. Az egészségügyi szakdolgozói pótlék tekintetében elválasztásra került a hivatásos jogviszonyban és a rendvédelmi igazgatási alkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott szakdolgozói pótlék mértékének meghatározására vonatkozó szabályozás. A módosítás következtében a jövőben eltérő szakdolgozói pótlék mérték kerül meghatározásra a két külön jogviszony tekintetében.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. június 17-ig.
|
A meddőségkezeléssel összefüggő jogszabályok módosítása
|
|
Közzététel: 2023. június 7. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. június 15. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egyes egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló tervezethez Minden nemzet jövője annak demográfiai helyzetén múlik, ezért a Kormány jelentős mértékben támogatja a meddőségkezelés helyzetének javítását. 2020. évtől átalakult a meddőségi ellátások rendszere Magyarországon, 100%-os támogatottságúvá váltak az ellátásban használatos gyógyszeres kezelések, megszűnt az állami támogatással lombikkezelést végző klinikák teljesítmény- és volumenkorlátja, diagnosztikai ellátások közfinanszírozottá váltak, átalakult az inszemináció finanszírozása, továbbá állami kézbe került az asszisztált reprodukciós ellátás. A meddőségi kezelések támogatása demográfiai jelentőséggel bír az elöregedő európai országokban, és stabilizálhatja a termékenységi arányszámokat. A meddőségi kezelések finanszírozását és a hozzáférést segítő politika pozitívan befolyásolhatja a születésszámokat. A javasolt, részben finanszírozási változtatások következtében az asszisztált reprodukciós beavatkozások tekintetében jelentős gyermekszám növekedés várható. A jelenlegi szabályozás értelmében a rendelet szerinti egyes beavatkozások térítésmentesen évente több alkalommal, de legalább az egyes beavatkozások közötti három hónapos időközökkel vehetők igénybe. Ugyanakkor az életkor előrehaladtával a várandósság esélye csökken, erre tekintettel szükséges a kezelések közötti három hónapos szabály eltörlése. Az eljárások egymást követő elvégzésével csökken a teherbeeséshez szükséges idő, javulhat az eredményesség. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánreprodukciós Igazgatóságával együttműködve elkészítette a humánreprodukciós ágazatra vonatkozó finanszírozási szabályok felülvizsgálatát. A tervezet alapján a jövőben lehetőség adódik az érintett beavatkozások, eljárások normaszöveg szerinti elvégzésére és elszámolására.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. június 15-ig.
|
Egyes hat nyilvántartásokból tört adatszolg, valamint a közfogl kapcs korm r mód
|
|
Közzététel: 2023. június 1. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. június 9. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény személyiadat- és lakcímnyilvántartásból teljesített egyedi, rendszeres, csoportos, közvetlen (online) és statisztikai adatszolgáltatásokra, a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény, továbbá a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény adatszolgáltatásra vonatkozó törvényi szabályainak a felülvizsgálata megtörtént, ezért szükségessé teszi a Korm. rendeleti szabályoknak az új törvényi rendelkezésekhez való igazítását.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. június 9-ig.
|
A segédfelügyelő, személy- és vagyonőr képzés, vizsg, 68/2012. BM rend mód
|
|
Közzététel: 2023. május 23. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. május 31. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A rendészeti feladatokat ellátó személyek, a segédfelügyelők, valamint a személy- és vagyonőrök képzéséről és vizsgáztatásáról szóló 68/2012. (XII. 14.) BM rendelet módosításáról szóló BM rendelet tervezetéhez A módosítás célja, hogy az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény 23. §-a szerinti vizsga díját korrigálja.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. május 31-ig.
|
Családok ügyint egyszer összefüggő m rend mód és hatályon kívül helyezés sz terv
|
|
Közzététel: 2023. május 22. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. május 30. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A családok adminisztratív terheinek csökkentése érdekében a családokat érintő szabályozások egyszerűsítésre kerül sor. 1
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. május 30-ig.
|
Kézilőf, lőszer, gáz- riasztó megszerz tart eü alkal feltét vizsg sz mód r terv
|
|
Közzététel: 2023. május 22. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. május 30. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A rendelet célja, hogy a lőfegyvertartás feltételeként előírt egészségi alkalmasság vizsgálatát végző szervek a továbbiakban egységes módszertani alapokon nyugvó normatív követelményrendszer keretei között folytathassák a lőfegyver tartására való egyéni alkalmasság megítélésére, illetve a lőfegyver birtokában történő tevékenységvégzésre a saját személyükben gyökerező egészségügyi okok folytán fel nem jogosítható címzettek kiszűrésére irányuló szakmai tevékenységüket.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. május 30-ig.
|
A kistelepüléseken működő gyógyszertárak támogatás érintő Korm. rend tervezet
|
|
Közzététel: 2023. május 12. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. május 20. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló
Cél a kistelepülésen gyógyszertárat működtető vállalkozások részére megnövekedett energiaköltségeik okán támogatás nyújtása.
A kistelepüléseken működő gyógyszertárak megnövekedett energiaköltségeinek
kompenzálása a szolgáltatás fennmaradását szolgálja.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. május 20-ig.
|
A szakápolás átalakításhoz szükséges intézményi kijelölésekről szóló min rend
|
|
Közzététel: 2023. május 12. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. május 20. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
a szakápolás átalakításhoz szükséges intézményi kijelölésekről szóló miniszteri rendelet tervezet
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 2023. január 1-j én hatályba lépett VII/A. Fejezete megteremtette a jogalapját annak, hogy az egészségügyi szakellátás azon ápolási ágyai, amelyeken az állami fenntartású egészségügyi szolgáltatók tartós ápolást-gondozást végeznek, átkerüljenek a szociális ellátórendszerbe. Az ezekben az intézményekben folytatott ápolási tevékenységet a jövőben a szociális ellátórendszer keretein belül működő, az Szt. hatálya alá tartozó szakápolási központok végzik. Az Szt. 131 /D. § (2) bekezdése alapján - a tervezet 1. melléklete szerint - a szakápolási rendszer átalakításához kapcsolódóan hat intézmény telephelye kerül az egészségügyi ellátórendszerből a szociális ellátórendszerbe.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. május 20-ig.
|
A Vásárhelyi-tervben megv Tisza-Túr tározóval érintett földrészl jegyz sz min r
|
|
Közzététel: 2023. május 11. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. május 19. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a Vásárhelyi-terv keretében megvalósuló Tisza-Túr tározó területével érintett földrészletek jegyzékéről szóló BM rendelet tervezetéhez A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény 24. § (2) bekezdés a) pontja alapján a jelenleg vízjogi engedélyezési eljárás alatt álló Tisza-Túr tározó által érintett földrészletek jegyzékét a vízgazdálkodásért felelős miniszternek az agrárpolitikáért felelős miniszter egyetértésével kell kiadnia, miniszteri rendelet formájában. A BM rendelet a Tisza-Túr tározó területével érintett földrészletek jegyzékét településenkénti bontásban és helyrajzi szám szerint ismerteti.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. május 19-ig.
|
Felzárkózó települések energiahatékonysági projektjeinek kiemeltté nyilvánítása
|
|
Közzététel: 2023. május 9. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. május 17. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TA RTA L M I Ö S S Z E F O G L A L Ó Az intézkedés célja Magyarország Helyreállítási és Alkalmazkodási Eszköze (a továbbiakban: HEE) C FETE komponens keretében megvalósuló energetikai projekt első, Európai Unió felé vállalt mérföldkövének (2023 végéig 12 500 kWp megújuló energiakapacitás létrehozása) sikeres elérése. Ennek érdekében a beazonosított területeken megvalósuló beruházások kiemeltté nyilvánítása szükséges.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. május 17-ig.
|
64/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet módosításáról szóló miniszteri rendelet
|
|
Közzététel: 2023. május 5. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. május 13. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló 64/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet módosításáról szóló BM rendelethez
A módosítás alapján az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény 2. § d) pont dc) alpontja, valamint k) pontja szerinti feladat ellátására az Országos Kórházi Főigazgatóság (a továbbiakban: OKFŐ) kerül kijelölésre.
A módosítás alapján továbbá az OKFŐ folyamatosan ellenőrzi, figyelemmel kíséri, elemzi és értékeli a továbbképző helyeket és a továbbképző helyek által lefolytatott képzési programok minőségét.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. május 13-ig.
|
Az 53/2004. (VI. 2.) ESzCsM rend. és a 41/2007. (IX. 19.) EüM rend módosítása
|
|
Közzététel: 2023. május 5. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. május 13. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
A gyógyszerekkel folytatott nagykereskedelmi és párhuzamos import tevékenységről szóló 53/2004. (VI. 2.) ESzCsM rendelet és a közforgalmú, fiók- és kézigyógyszertárak, továbbá intézeti gyógyszertárak működési, szolgálati és nyilvántartási rendjéről szóló 41/2007. (IX. 19.) EüM rendelet módosításáról szóló BM rendelet
Az egészségügyi ellátórendszer tervezett átalakítása indokolja, hogy a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalok, továbbá a dialízis szolgáltatók helyett a gyógyszer-nagykereskedők, a kézigyógyszertárat működtető háziorvosok helyett pedig az ellátó gyógyszertárak végezzék továbbra is a gyógyszereken elhelyezett biztonsági elemek ellenőrzését és kijelentését. A fogorvosok mentesítése az általuk használt gyógyszerek szűk körére és csekély mennyiségére tekintettel indokolt.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. május 13-ig.
|
Záhony közúti határ fejleszt beruház 130/2021. (III. 17.) mód Korm. rend
|
|
Közzététel: 2023. május 5. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. május 13. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a Záhony közúti határátkelőhely fejlesztését célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint a beruházás kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról szóló 130/2021. (III. 17.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet tervezetéhez A tervezet célja a Záhony közúti határátkelőhely fejlesztésére irányuló beruházás területi kiterjesztése és a tervezett kamionterminál új helyszínének kijelölése, és egyes eljárási kérdések pontosítása.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. május 13-ig.
|
12/2007. (III. 13.) IRM rendelet módosításáról szóló miniszteri rendelet
|
|
Közzététel: 2023. május 4. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. május 12. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályairól szóló 12/2007. (III. 13.) IRM rendelet módosításáról szóló BM rendelet tervezetéhez A módosítás célja, hogy hatékonyan biztosítsa a rendőrség idegenrendészeti szervének az idegenrendészeti valamint menekültügyi feladatainak hatékony ellátását azzal, hogy hatósági engedély nélkül biztosítja a megkülönböztető jelzést adó készülék felszerelését és használatát az e célból használt gépjárműveken. További célja a módosításának a kiemelt nyomozati cselekményeken, valamint a nehezen megközelíthető helyszíneken a Nemzeti Szakértői Kutató Központ által végzett szakértői tevékenység elősegítése azzal, hogy a feladata ellátásához szükséges időtartamban hatósági engedély nélkül biztosítja a figyelmeztető jelzést adó készülék felszerelését az általa használt gépjárművekre.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. május 12-ig.
|
A mezőgazdasági vízszolgált díjképzési Korm. rend módosít szóló kormányrendelet
|
|
Közzététel: 2023. május 3. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. május 11. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a mezőgazdasági vízszolgáltatás díjképzési rendjéről szóló 115/2014. (IV. 3.) Korm. rendelet módosításához A jogszabály-módosítás célja, hogy a mezőgazdasági termelés folyamatos fenntartása érdekében a termelők az öntözési, rizstermelési és halgazdasági vízhasználat esetében a mezőgazdasági vízszolgáltatás díja alól a 2023. évben mentesüljenek. Ezért, az élelmiszer-ellátás biztonsága céljából az állam az öntözési, rizstermelési és halgazdasági vízhasználat vízszolgáltatási díját a mezőgazdasági vízhasználóktól átvállalja. A jogszabály-módosítás értelmében a mezőgazdasági termelők a piaci versenyképességük megőrzése céljából az öntözővízhez az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül 2023-ban díjmentesen juthatnak hozzá.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. május 11-ig.
|
Egyes vízgazdálkodás közig hat ügyek nemzetgazd üggyé nyilvánítás Korm rendelet
|
|
Közzététel: 2023. május 3. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. május 11. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ egyes vízgazdálkodási tárgyú projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendelethez A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 1. § (1) bekezdés a) pontja alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja: a) a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében nevesített aa) „Főművi vízpótlórendszerek építési munkái, új hálózatok és rendszerek kialakítása: Rábaköz-Tóköz vízpótlás fejlesztése” és ab) „A Hanság Natura 2000 ökológiai vízkészlet-gazdálkodásához szükséges műszaki feltételek megteremtése” b) a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban nevesített ba) „Síkvidéki vízpótló és tározási lehetőségek fejlesztése I. ütem” és bb) a „Dombvidéki tározók Magyarország területén (zápor, többcélú, árvízcsúcs csökkentő – tározók)” elnevezésű projekteket érintő közigazgatási hatósági ügyeket.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. május 11-ig.
|
a vízgazdálkodásról szóló törvény módosításáról szóló törvénytervezet
|
|
Közzététel: 2023. május 2. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. május 10. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításához A törvényjavaslat a vízkészlet-védelmi szempontból védendő területek országtérképe alapján fő szabályként azt rögzíti, hogy az ötven méternél nem mélyebb és az első vízzáró réteget nem érintő háztartási kutak a vízügyi hatóságnak történő bejelentéssel létesíthetők, üzemeltethetők és szüntethetők meg. Az országtérkép alapján vízkészlet-védelmi szempontból kockázatot nem jelentő területeken viszont e háztartási kutak engedélyezési kötelezettségének fenntartása nem szükséges, mert ezek a kutak nem okoznak számottevő környezeti hatást, továbbá nem veszélyeztetik sem az ivóvízellátást biztosító jelenlegi, sem a távlati vízbázisok jó minőségét, sem pedig az azokból történő vízkivételt. A 2024. január 1. előtt engedély nélkül létesített, ötven méternél nem mélyebb és az első vízzáró réteget nem érintő háztartási és mezőgazdasági öntözési célú kutakat a törvényjavaslat teljes körűen mentesíti az engedélyezési kötelezettség alól. A törvénymódosítás így a 2024. január 1. előtt létesített, engedéllyel nem rendelkező, 50 méternél nem mélyebb, az első vízzáró réteget el nem érő háztartási és mezőgazdasági öntözési célú kutakat jogszerűen létesítettnek minősíti. Az engedély alóli mentesítés indoka, hogy a Kormány több alkalommal megkísérelte a mezőgazdasági öntözési célú és háztartási kutak összeírását, azonban e feladat – az illegálisan létesített kutak százezres nagyságrendje miatt – eredményesen nem hajtható végre. Az eddigi jogszabályi megoldás (fennmaradási engedély kérelmezési lehetősége bírság kiszabása nélkül, meghosszabbított kérelmezési határidővel) nem vezetett teljes körűen eredményre. A törvényjavaslat a vízbázisok védelme, a vízkészlet fenntartása és a jövő nemzedékek számára történő megőrzése érdekében a Kormány feladataként határozza meg a tudományos szempontú vízkészletvédelmi országtérkép elkészítését és a hivatalos lapban való közzétételét. A törvényjavaslati szabályozás alappillére ez az országtérkép, amely elhatárolja az ivóvizet biztosító karszt képződményeket és ivóvízbázis-védelmi védőterületeket az egyéb övezetektől. A törvényjavaslat másik sarokpontja a háztartási vízigényt kielégítő kút meghatározása. A háztartási vízigény a természetes személy évi 500 m3-t meg nem haladó mértékű, ivóvíz-ellátási célú vagy a személyes és a háztartásban felmerülő vízszükségletét kielégítő vízhasználatot jelenti. E definíció megállapításával a törvényjavaslat a vízkivételre mennyiségi korlátot rögzít. A törvényjavaslat harmadik fő eleme az, hogy a szabályozás tárgyát képező háztartási kút talpmélysége az ötven métert nem haladja meg és az első vízzáró réteget nem éri el. E kettős feltétel biztosítja, hogy a háztartási kút semmiképpen ne érintsen a vízzáró réteg áttörésével ivóvízbázist. Az új szabályozás tehát a házi vízigényt kielégítő, sekély (talajvíz) kutakra terjed ki.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. május 10-ig.
|
Magyar horvát határon átlépő bűnözés elleni harc együttműk megállapod módosítása
|
|
Közzététel: 2023. május 2. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. május 10. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló Magyarország Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a határokat átlépő bűnözés elleni harcban történő együttműködésről szóló Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvény tervezetéhez A tervezet célja Magyarország Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a határokat átlépő bűnözés elleni harcban történő együttműködésről szóló Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás ratifikációja.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. május 10-ig
|
EÜ dolg illetmény v bérnöv, v a kapcs tám igény rész szab sz Korm rend mód terv
|
|
Közzététel: 2023. április 27. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. május 5. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló …/2023. (…) Korm. rendelethez Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozók és egészségügyben dolgozók béremeléséről szóló 1681/2022. (XII. 28.) Korm. határozat (a továbbiakban: 1681/2022. (XII. 28.) Korm. határozat) rendelkezik az egészségügyi szakdolgozók és egészségügyben dolgozók béremeléséről. A 1681/2022. (XII. 28.) Korm. határozat alapján a béremelés két lépcsőben: - az első ütem 2023. július 1-jével, a második ütem 2024. március 1-jével valósul meg. A Korm. rendelet módosítással a béremelés első üteme valósul meg, oly módon, hogy 2023. július 1-jétől az egészségügyi szakdolgozók alapbére, a jelenlegi bértábla struktúrájának megtartása mellett egységesen 18% -kal emelkedik, míg az egészségügyben dolgozók bére szintén egységesen 57 600 Ft összeggel nő.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. május 5-ig.
|
Előáll elővez vhajt k felm ktg tét mérték v elrend szerv r tört igaz ktg tér min
|
|
Közzététel: 2023. április 17. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. április 25. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
ÖSSZEFOGLALÓ Az előterjesztés célja a Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló 2022. évi L. törvény 2023. július 1-jén történő hatályba lépésével módosuló felhatalmazó rendelkezéseknek megfelelően az előállítás, illetve elővezetés költségtételei, azok mértéke és igazolása, valamint - a belügyminiszter szabályozási felelősségébe tartozó körben - a költségek megtérítése szabályainak újraalkotása, egyszerűsítve a hatályos szabályozási környezeten.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. április 25-ig.
|
A véd személy és a kijelölt létesítmények véd sz Korm rend mód sz korm rend terv
|
|
Közzététel: 2023. április 13. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. április 21. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet tervezetéhez A védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet módosítása nyomán a létesítménybiztosítási intézkedés céljából kijelölt létesítmények és értékek köre kibővül a Köztársasági Elnöki Hivatal Úri utca 54. szám alatt fekvő épületével, amely ingatlan esetében a Készenléti Rendőrség által végzendő állandó őrzésvédelmet kizárólag a létesítmény riasztó- és mozgásfigyelő rendszer segítségével megvalósuló technikai biztosítására kiterjedő módon kell ellátni.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetik meg 2023. április 21-ig.
|
A hiv jogviszonnyal összefüggő és a nyilvántartásokkal kapcs egyes tvk mód
|
|
Közzététel: 2023. március 30. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. április 7. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló az egyes idegenrendészeti, menekültügyi szabályozással és a hivatásos jogviszonnyal összefüggő, valamint a nyilvántartásokkal kapcsolatos törvények módosításáról Az előterjesztés a belügyminiszter feladat- és hatáskörét érintő idegenrendészeti, menekültügyi szabályozással és a hivatásos jogviszonnyal összefüggő, valamint a nyilvántartásokkal kapcsolatos törvények módosítására és a jogalkalmazás során felmerült jogalkotási igények alapján szükséges törvénymódosításokra tesz javaslatot. A módosítások részben az európai uniós jognak való megfelelést biztosítják, valamint a koherens jogi környezet megteremtésére és a jogrendszeri illeszkedés biztosítására terjednek ki. A módosítások egyik célja a jogalkalmazást segítő, deregulációs célú vagy technikai jellegű változások elérése, másrészt egyéb jogterületeken történt módosítások hatására szükséges korrekciók végrehajtása. A tervezet indokolása a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 5/2019. (III. 13.) IM rendelet 20. § (2) bekezdés a) pontja alapján kerül közzétételre.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. április 7-ig.
|
Az egyes egészségügy és egészségbiz tárgyú miniszteri rendeletek módosítása
|
|
Közzététel: 2023. március 30. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. április 7. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló BM rendelethez
A területi ellátási kötelezettséggel működő felnőtt, gyermek és vegyes fogászati szolgálatok esetében egyes fogászati beavatkozások pontszáma, valamint a fogászati beavatkozásokra fordítandó minimumidő megemelésre kerül.
A módosítás egyebekben a háziorvosi ügyeletre vonatkozó pontosító szabályokat tartalmaz.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. április 7-ig.
|
Társ egyez-a főv vár kormányhiv működ miniszteri rend módosít BM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. március 27. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. április 4. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TA RTA L M I Ö S S Z E F O G L A L Ó A jelenleg hatályos besorolás alapján hazánk – a fővárosi kerületekkel együtt – 3177 településéből 179 település I. katasztrófavédelmi osztályba, 1338 település II. katasztrófavédelmi osztályba és 1660 település III. katasztrófavédelmi osztályba tartozik. A települési katasztrófavédelmi osztályba sorolások felülvizsgálatának eredményeként 15 település és a főváros XVI. kerületének katasztrófavédelmi veszélyeztetettsége nőtt és 3 település katasztrófavédelmi veszélyeztetettsége csökkent, ezért hazánkban a módosítás után 180 település I. katasztrófavédelmi osztályba, 1349 település II. katasztrófavédelmi osztályba és 1648 település III. katasztrófavédelmi osztályba fog tartozni.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. április 4-ig.
|
A telep katasztrófa be szóló 44/2021. (XII. 16.) BM rend mód szóló BM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. március 27. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. április 4. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TA RTA L M I Ö S S Z E F O G L A L Ó A jelenleg hatályos besorolás alapján hazánk – a fővárosi kerületekkel együtt – 3177 településéből 179 település I. katasztrófavédelmi osztályba, 1338 település II. katasztrófavédelmi osztályba és 1660 település III. katasztrófavédelmi osztályba tartozik. A települési katasztrófavédelmi osztályba sorolások felülvizsgálatának eredményeként 15 település és a főváros XVI. kerületének katasztrófavédelmi veszélyeztetettsége nőtt és 3 település katasztrófavédelmi veszélyeztetettsége csökkent, ezért hazánkban a módosítás után 180 település I. katasztrófavédelmi osztályba, 1349 település II. katasztrófavédelmi osztályba és 1648 település III. katasztrófavédelmi osztályba fog tartozni.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. április 4-ig.
|
Települések katasztrófavédelmi besorolásáról szóló BM rendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. március 27. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. április 4. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TA RTA L M I Ö S S Z E F O G L A L Ó A jelenleg hatályos besorolás alapján hazánk – a fővárosi kerületekkel együtt – 3177 településéből 179 település I. katasztrófavédelmi osztályba, 1338 település II. katasztrófavédelmi osztályba és 1660 település III. katasztrófavédelmi osztályba tartozik. A települési katasztrófavédelmi osztályba sorolások felülvizsgálatának eredményeként 15 település és a főváros XVI. kerületének katasztrófavédelmi veszélyeztetettsége nőtt és 3 település katasztrófavédelmi veszélyeztetettsége csökkent, ezért hazánkban a módosítás után 180 település I. katasztrófavédelmi osztályba, 1349 település II. katasztrófavédelmi osztályba és 1648 település III. katasztrófavédelmi osztályba fog tartozni.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. április 4-ig.
|
Belföldi Állami Futárszolgálat 44/1998. (X. 14.) BM rend módosítása
|
|
Közzététel: 2023. március 13. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. március 21. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a belföldi Állami Futárszolgálat tevékenységének szabályozásáról szóló 44/1998. (X. 14.) BM rendelet módosításáról szóló BM rendelet tervezetéhez A 44/1998. (X. 14.) BM rendelet módosítása nyomán kibővül az Állami Futárszolgálat országos rendszerébe bekapcsolt szervek köre, továbbá a futárszolgálat küldeményekkel kapcsolatos adminisztratív kötelezettségei összhangba kerülnek a minősített adatok kezelésére vonatkozó adminisztratív követelményekkel.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. március 21-ig.
|
Egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógysz tárgyú törvények módosítása
|
|
Közzététel: 2023. március 13. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. március 21. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosításáról szóló törvény tervezetéhez A Kormány elkötelezett abban, hogy a magyar lakosság a lehető legjobb egészségügyi szolgáltatásban részesülhessen, ezzel párhuzamosan a szolgáltatók feladataikat a költséghatékonyság elvének figyelembe vételével végezzék. Kiemelt kormányzati prioritás az egészségügy feltételrendszerének folyamatos figyelemmel kísérése, és a szükséges módosítások átvezetése, a szabályozás aktualizálása. A módosítások a koherens jogi környezet megteremtésére, valamint a jogrendszeri illeszkedés biztosítására terjednek ki, a módosítások célja a jogalkalmazást segítő, deregulációs célú vagy technikai jellegű változások elérése. A javasolt törvénymódosításoknak köszönhetően egyebek mellett pontosításra kerülnek a hozzáférési jogosultságok az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT). A fentiekben megjelölt célok elérése érdekében egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosítása szükséges.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. március 21-ig.
|
Az eü sz gyak ált felt műk eng elj sz Korm. r és az eü szolgi jv sz tv vhr mód
|
|
Közzététel: 2023. március 10. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. március 18. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési
engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet és az egészségügyi
szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény végrehajtásáról szóló 528/2020. (XI.
28.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelethez
1. Az egységes jogalkalmazás érdekében indokolt előírni, hogy, mivel az új ügyeleti
rendszerben a sztenderdek azonosak lesznek, a szolgáltató szintén azonos lesz, így – a mentés
engedélyezéséhez hasonlóan – a járási hivatal helyett az országos tisztifőorvos adja ki a
működési engedélyt az egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi és házi
gyermekorvosi ügyeleti ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató részére abban az esetben, ha a
háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátásról az Országos Mentőszolgálat gondoskodik.
2. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény 4. § (2) bekezdése
szerint az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy az őt foglalkoztató egészségügyi
szolgáltató székhelyén vagy telephelyén kizárólag a Kormány által kijelölt szerv előzetes
engedélyével végezhet olyan egészségügyi tevékenységet, amire az egészségügyi szolgálati
jogviszonya nem terjed ki. Az előzetes engedély kizárólag a Kormány rendeletében
meghatározott szakmában történő tevékenységvégzésre adható meg. A betegbiztonság
érdekében a módosítással a koraszülött mentés és – szállítás és dialízis ellátás vonatkozásában
kérhető az Országos Kórházi Főigazgatóság előzetes engedélye.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. március 18-ig.
|
A javítóintézetek rendtartásáról szóló 1/2015. (I. 14.) EMMI rendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. március 6. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. március 14. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TÁRSADALMI EGYEZTETÉS a javítóintézetek rendtartásáról szóló 1/2015. (I. 14.) EMMI rendelet módosításáról szóló miniszteri rendelet tervezet A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Központi szervének közvetlen fenntartásában lévő intézmények névváltoztatása miatti rendeletmódosítás technikai jellegű módosításokat tartalmaz a jogszabályok közötti összhang megteremtését célozva.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. március 14-ig.
|
Köznev fogl jogáll és egyes kapcs tvk mód; Mo 2023. évi közp ktgvet sz tv módos
|
|
Közzététel: 2023. március 2. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. március 10. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról A köznevelés közszolgálat, amely – a gyermek mindenek felett álló érdekének, és az Alaptörvény XI. cikkében foglalt művelődéshez való jog, az Alaptörvény XVI. cikkében foglalt védelemhez és gondoskodáshoz való jog, valamint a tanszabadsághoz való jog maradéktalan érvényre juttatása mellett – a felnövekvő nemzedék érdekében a magyar társadalom hosszú távú fejlődésének feltételeit teremti meg. Mindezekkel szoros összefüggésben – különös figyelemmel arra, hogy korszerű tudást biztosító, hatékony, a bizalom erősítésére alkalmas köznevelési rendszer működtetéséhez elengedhetetlen a köznevelésben foglalkoztatottak jogviszonyának újragondolt szabályozása, valamint tevékenységük anyagi és erkölcsi elismerése, a munkavégzés és a családi élet összeegyeztethetőségének elősegítése – társadalmi megbecsültségüket kifejezendő az előterjesztő új jogállási törvény megalkotására tesz javaslatot. Az új jogállásként a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt bevezető törvény a köznevelés működésének sajátosságaihoz igazodó, az életkor és a szolgálati idő helyett a teljesítményt előtérbe helyező foglalkoztatási szabályozást teremt. Ennek keretében új, sávos bérrendszert kíván bevezetni, előtérbe helyezi a teljesítményalapú besorolást, optimalizálja az előmenetelt, valamint lehetőséget biztosít a munkavállaló és a munkáltató számára a teljesítményalapú bérezésre. A javaslat növelni kívánja a munkáltatók önállóságát a feladatok ellátásában, és megteremti annak lehetőségét, hogy a szülők – igényük esetén – fokozottabban támaszkodhassanak a köznevelés intézményrendszerére. Az előterjesztés megváltoztatja a 2013-ban bevezetett pedagógus előmeneteli rendszert, a fokozatok egymásra épülésének megtartása mellett az eddiginél lényegesen rövidebb idő elteltével is lehetővé teszi a magasabb fokozatba lépést. Mindez azt eredményezi, hogy megfelelő teljesítmény esetén a foglalkoztatott gyorsabban halad előre az életpályán és magasabb bérezésre is jogosulttá válik. Egyúttal a Pedagógus II. fokozat megszerzése önkéntessé válik, ha valamelyik pedagógus az előmenetel lehetőségével nem kíván élni, azt jogszabály a jövőben nem írja elő. A törvény szétválasztja a nevelő-oktató munkát segítő munkaköröket, a döntően pedagógiai feladatokat ellátókat bevonva az új köznevelési foglalkoztatotti jogviszony hatálya alá. A további segítő munkakörökben foglalkoztatottak a jövőben a munka törvénykönyve szerinti jogviszonyban kerülnek foglalkoztatásra.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. március 10-ig.
|
Adatkezelési tájékoztató
|
|
Közzététel: 2023. február 22. (szerda)
|
Adatkezelési tájékoztató a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény szerinti társadalmi egyeztetés keretében résztvevő személyek részére.
|
A Törvényfigyelő szerkesztőségének megjegyzése: Ez az adatkezelési tájékoztató nem egy véleményezhető jogszabálytervezet! |
Az oltottságot igazoló hatósági igazolvánnyal kapcsolatos jogszabálytervezet
|
|
Közzététel: 2023. február 10. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. február 18. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tekintettel arra, hogy jelenleg a járványügyi helyzet nem indokolja a védettség igazolását,
korlátozások sincsenek hatályban, illetve a védettségi igazolvány nemzetközi összefüggésben
kiváltható, indokolt a koronavírus elleni védettséget igazoló igazolvány megszüntetése.
Az eddig kiállított védettségi igazolvány ugyanakkor a polgárok birtokában marad, azokban az
országokban továbbra is felhasználható, ahol erről Magyarország megállapodott. Szintén elérhető
marad az a lehetőség, hogy a védettségi igazolvány QR-kódjáról a polgárok az uniós digitális-Covid
igazolványt elérjék.
Nincs változás abban sem, hogy a különböző applikáció boltokban elérhető alkalmazás útján a
polgárok a digitális Covid-igazolványukat elérjék.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. február 18-ig.
|
A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási befogadásáról szóló rendelet
|
|
Közzététel: 2023. február 8. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. február 16. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A módosítani kívánt rendelet az árhoz nyújtott támogatással rendelhető gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos miniszteri rendeleti szintű szabályokat tartalmazza, ide értve azok kölcsönzését és javítását is. Meghatározza többek között azokat a segédeszköz csoportokat, amelyekbe a NEAK által, hatósági eljárás keretében végzett befogadás során eszközök sorolhatók be, valamint a csoportokhoz rendelt támogatási paramétereket, mint pl. a támogatás mértéke, indikáció, kihordási idő és felírható mennyiség, kiegészítő feltételek, közgyógyellátás igénybe vétele. Tartalmazza a támogatással történő rendelés és kiváltás szabályait is.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. február 16-ig.
|
egyes beruh össz közig h ü nemzetg sz kiem jel beruházásokkal összef korm r mód
|
|
Közzététel: 2023. február 3. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. február 11. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A kormányrendelet célja, hogy a Maarif Hungary Property Kft. tulajdonában levő, természetben a 1078 Budapest, Hernád u. 52. szám alatti ingatlan – mint egykori általános iskola – felújításával, átalakításával összefüggő közigazgatási hatósági engedélyezési eljárások egyszerűsítése és gyorsítása megvalósuljon.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. február 11-ig.
|
NEBEK BEI és a Tanúvéd Szolg KR NNI szervezetébe történő integr szóló BM rend
|
|
Közzététel: 2023. február 2. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. február 10. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Bűnügyi Ellátó Igazgatóság és a Tanúvédelmi Szolgálat Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szervezetébe történő integrációjáról szóló BM rendelet tervezetéhez: A rendőrség szervezetét érintő strukturális átalakítások eredményeképpen a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Bűnügyi Ellátó Igazgatóság 2023. február 15-i hatállyal
a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szervezetébe kerül át, amely szervezeti reform következtében a Készenléti Rendőrség „Különleges Védelmi Osztály” elnevezésű szervezeti egysége megszűnik. A tervezet ezen szervezeti változással kapcsolatosan szükséges miniszteri rendeleti szintű szabályok módosítását tartalmazza.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. február 10-ig.
|
A Rendőrség szerveiről és a R. szerveinek feladat- és hat.köréről sz Korm. r mód
|
|
Közzététel: 2023. január 24. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. február 1. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A tervezett módosítások célja, hogy a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Bűnügyi Ellátó Igazgatóság és a Készenléti Rendőrség „Különleges Védelmi Osztály” elnevezésű szervezeti egysége 2023. február 15-i hatállyal a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szervezetébe történő integrációja megtörténhessen. A tervezet tartalmazza továbbá az érintett §-ok jogtechnikai okok miatt szükséges módosítását is.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. február 1-ig.
|
A belügyi ágazathoz tartozó egyes sz felad és megnev vált szóló rend tervezete
|
|
Közzététel: 2023. január 20. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. január 28. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
1. A módosítás kiegészíti az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház igényjogosultjainak körét azokkal, akik a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény hatálya alá tartozókra vonatkozó egyes veszélyhelyzeti intézkedésekről szóló 8/2023. (I. 17.) Korm. rendelet 2. §-a szerinti honvédelmi szolgálati juttatásban részesülnek és azok biztosított családtagjaival.
2. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Központi szervének közvetlen fenntartásában lévő intézmények névváltoztatása miatti rendeletmódosítás technikai jellegű módosításokat tartalmaz a jogszabályok közötti összhang megteremtését célozva.
3. A módosítás továbbá végrehajtási szabályt állapít meg az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről, valamint a 98/79/EK irányelv és a 2010/227/EU bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. április 5-i (EU) 2017/746 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: IVDR), valamint az (EU) 2017/746 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökkel foglalkozó európai uniós referencialaboratóriumok feladatai és a rájuk vonatkozó kritériumok tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2022. június 17-i (EU) 2022/944 bizottsági végrehajtási rendelethez.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. január 28-ig.
|
A tömeges bev okozta vh M ter elr, fennáll és megsz szab sz Korm. r módosítása
|
|
Közzététel: 2023. január 20. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. január 28. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A tervezet célja a Magyarország egész területére elrendelt tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbítása további 6 hónappal, 2023. szeptember 7. napjáig.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. január 28-ig.
|
A veszélyhelyzet ideje alatt egyes bv szabályok eltérő alkalmazásáról sz min r
|
|
Közzététel: 2023. január 19. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. január 27. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A szabályozás célja a büntetés-végrehajtást érintő jogszabályok módosítása: - reintegrációs őrizet, - otthonápolási őrizet, - fogvatartottak birtokában tartható, elektromos hálózatról működtethető tárgyak.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. január 27-ig.
|
A közúti közl nyt sz 1999. évi LXXXIV. tv módosításáról szóló törvény tervezete
|
|
Közzététel: 2023. január 17. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. január 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény módosításának célja a magyar szabályozás megfeleltethetősége a Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezmény Felei között létrejött, a DNS-adatok, a daktiloszkópiai adatok és a gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjéről szóló Megállapodásban, annak Végrehajtási Megállapodásában, valamint a módosításáról szóló Jegyzőkönyvben található szabályoknak.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. január 24-ig.
|
DKE R EE Felei közt létr DNS,dakt és gjmű nyt adatok aut cser szóló Megáll mód
|
|
Közzététel: 2023. január 17. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. január 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A törvényjavaslat célja a Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezmény Felei között létrejött, a DNS-adatok, a daktiloszkópiai adatok és a gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjéről szóló Megállapodás módosításáról szóló Jegyzőkönyv kötelező hatályának elismeréséhez szükséges felhatalmazás megszerzése és kihirdetése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. január 24-ig.
|
Délkelet-európai Rendőri EE Felei közt létr Megáll Végr Megáll kihird sz tv
|
|
Közzététel: 2023. január 17. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. január 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezmény Felei között létrejött, a DNS-adatok, a daktiloszkópiai adatok és a gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjéről szóló Megállapodás Végrehajtási Megállapodásának kihirdetéséről szóló törvény tervezetéhez: A törvény célja a Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezmény Felei között létrejött, a DNS-adatok, a daktiloszkópiai adatok és a gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjéről szóló Megállapodás Végrehajtási Megállapodásának kötelező hatályának elismeréséhez szükséges felhatalmazás megszerzése és kihirdetése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. január 24-ig.
|
A Délkelet-európai REE Felei közötti Megállapodás kihirdetéséről szóló törvény
|
|
Közzététel: 2023. január 17. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. január 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezmény Felei között létrejött, a DNS-adatok, a daktiloszkópiai adatok és a gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjéről szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvény tervezetéhez: A törvényjavaslat célja a Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezmény Felei között létrejött, a DNS-adatok, a daktiloszkópiai adatok és a gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjéről szóló Megállapodás kötelező hatályának elismeréséhez szükséges felhatalmazás megszerzése és kihirdetése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. január 24-ig.
|
A BM ir alatt álló rendv sz érintő egyes humánig tárgyú min rend mód sz BM rend
|
|
Közzététel: 2023. január 16. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. január 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Jelen előterjesztés célja fő célja a Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló 2022. évi L. törvényhez kapcsolódóan, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosításával összefüggő, humánigazgatási tárgykörű miniszteri szintű végrehajtási szabályok megalkotása.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. január 24-ig.
|
Megkülönb és figy jelz adó kész felsz és haszn szab sz rend mód sz BM rend
|
|
Közzététel: 2023. január 16. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. január 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályairól szóló 12/2007. (III. 13.) IRM rendelet módosításáról szóló BM rendelet tervezetéhez: A módosítás célja, hogy hatékonyan biztosítsa a köztársasági elnök feladatainak ellátását segítő Köztársasági Elnöki Hivatal munkavégzését azáltal, hogy hatósági engedély nélkül biztosítja a megkülönböztető jelzést adó készülék felszerelését az általa üzemben tartott, kiemelt államérdekből ellátott feladataira rendszeresített gépjárművekre.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2023. január 24-ig.
|
Gyógy.segésdeszközök tb. tám. befog. rend.forg. jav. és kölcs. EÜM r. módosítása
|
|
Közzététel: 2022. december 20. (kedd)
A véleményezési határidő
2022. december 28. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A tervezetben foglalt módosítások a megfelelő betegellátás érdekében új gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásának lehetővé tételét, valamint az önkatéterezést szolgáló eszközök felírható mennyiségének szakmailag szükséges emelését célozzák.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 28-ig.
|
Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosítás tervezete
|
|
Közzététel: 2022. december 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2022. december 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az alapellátás egyes területeinek ellátás-szervezési szempontból történő átalakításával és az ügyeleti ellátás racionalizálásával a lakosság egészségének védelme, a beteg állapotához igazodó, megfelelő szintű egészségügyi ellátás biztosítása, a hozzáférés területi egyenlőtlenségeinek kiküszöbölése és a betegbiztonság növelése az elsődleges cél.
A javaslat célja a megszerzett szakképesítésnek megfelelő területen a szakmai ismereteknek a tudományos és technikai feltételekhez történő igazítása.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 24-ig.
|
Házi- és fogorvosok indikátor alapú teljesítményértékeléséről szóló rendelet
|
|
Közzététel: 2022. december 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2022. december 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A háziorvosi ellátás finanszírozásában jelenleg töredékérték (3-5% körüli) a tényleges tevékenységet indikátorok alapján támogató rendszer, a háziorvos jelenleg többnyire a tényleges ellátási eseményektől függetlenül van finanszírozva, elsősorban a leadott TAJ-kártyák, a bértámogatás, valamint a fix díjak segítségével.
A felmerülő igények és a megváltozott körülmények hatására ismét szükségessé vált az indikátorok módosítása, valamint e teljesítményalapú finanszírozás arányának további növelése.
A minőségi indikátorok célja az ellátások minőségének javítása. Használatával feltárásra kerülhetnek a fejlesztésre szoruló területek, lehetőség van a pénzügyi elszámolhatóság követésére a döntéshozók és finanszírozók számára. Az ellátást igénybevevők részére tájékoztatást nyújt, valamint növeli a bizalmat az egészségügy felé.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 24-ig.
|
Egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendelet tervezet
|
|
Közzététel: 2022. december 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2022. december 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A tervezet célja olyan háziorvosi ellátási rendszer kialakítása, ahol a háziorvosok terhelése lehetőség szerint egyenletes, az üres körzetek száma minimális és a megfelelő üzemméret optimális ellátást biztosít a betegek számára.
A rendelkezés az OMSZ feladatai közt szerepelteti a háziorvosi ügyeleti ellátás biztosítását, illetve a praxisközösségek feladatai közt az OMSZ-al való együttműködést.
Technikai jellegű módosítások
Az aktív fekvőbeteg-szakellátásban új betegségcsoportok kerültek kialakításra. Ezen ellátások teljeskörű jelentéséhez szükséges az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosítása.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 24-ig.
|
Az egyes egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosítás tervezete
|
|
Közzététel: 2022. december 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2022. december 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A javaslat célja, hogy az egészségügyi szolgáltatók számára az egyes ellátások finanszírozása tervezhetőbb legyen, a finanszírozás pedig a valós költségigények figyelembevételével legyen kialakítva. Ennek első lépésé egyes szakmák finanszírozásának javítása.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 24-ig.
|
43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló rendelet
|
|
Közzététel: 2022. december 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2022. december 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A tervezet a betegszállítást és otthoni szakápolást végző szolgáltatók 2023. évi finanszírozásának javítását célozza.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 24-ig.
|
Az egyes szociális és gyermekvédelmi kormányrendeletek módosítás tervezete
|
|
Közzététel: 2022. december 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2022. december 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló 2022. évi L. törvény elfogadásával 2023. január 1-jei hatálybalépéssel módosul a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, továbbá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény. A kormányrendelet egyrészt a jogszabályi koherencia megteremtése érdekében szükséges módosításokat, másrészt a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátások és szolgáltatások tekintetében a jogalkalmazás során felmerült problémák orvoslására vonatkozó szabályokat, pontosításokat tartalmazza.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 24-ig.
|
Az egyes szociális és gyermekvédelmi miniszteri rendeletek módosítás tervezete
|
|
Közzététel: 2022. december 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2022. december 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló 2022. évi L. törvény elfogadásával 2023. január 1-jei hatálybalépéssel módosul a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, továbbá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény. A miniszteri rendelet egyrészt a jogszabályi koherencia megteremtése érdekében szükséges módosításokat, másrészt a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátások és szolgáltatások tekintetében a jogalkalmazás során felmerült problémák orvoslására vonatkozó szabályokat, pontosításokat tartalmazza.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 24-ig.
|
Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények mód.végr.sz.korm.r módosítása
|
|
Közzététel: 2022. december 14. (szerda)
A véleményezési határidő
2022. december 22. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A tervezett módosítások célja az alapul fekvő jogszabályokat érintő módosításokkal, különösen
a Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló 2022. évi L.
törvénnyel összhangban álló szabályozás megteremtése.
A Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló törvény
végrehajtásával kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló Korm. rendelethez
tartozó részletes indokolás a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Indokolások Tárában
közzétételre kerül.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 22-ig.
|
Veszélyes áru száll.haszn. csomagoló- és száll.eszk.gyártásának eng.,ell.von.K.r
|
|
Közzététel: 2022. december 13. (kedd)
A véleményezési határidő
2022. december 21. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Összefoglaló a veszélyes áru szállítására használt nem nyomástartó csomagoló- és szállítóeszközök gyártásának engedélyezésére, ellenőrzésére és szankcionálására vonatkozó hatósági tevékenységről szóló Korm. rendelethez A Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló törvény vonatkozó rendelkezése alapján a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény felhatalmazó rendelkezést tartalmaz a veszélyes áruk szállítására használt nem nyomástartó tartályok, tartányok, valamint a csomagolóeszközök, IBC-k, nagycsomagolások, ömlesztettáru-konténerek gyártási típus jóváhagyási engedélyezésére, az engedélyben és a kapcsolódó jogszabályokban meghatározott előírások megtartásának hatósági ellenőrzésére, a gyártásból történő mintavételre és annak soron kívüli vizsgálatára, valamint az előírások megsértőivel szemben intézkedések megtételére, az egyes szabálytalanságokért kiszabható bírságok összegének megállapítására, továbbá a bírságolással összefüggő hatósági feladatokra vonatkozó részletszabályok Korm. rendeletben történő megalkotására. A Tervezet tartalmazza ezen új Korm. rendelet szövegszerű javaslatát.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 21-ig.
|
KIHÁT_8_377_egyes rendészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosítása
|
|
Közzététel: 2022. december 12. (hétfő)
A véleményezési határidő
2022. december 20. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló az egyes rendvédelmi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló BM rendelet tervezetéhez: Az elmúlt időszakban napvilágra került gyakorlati tapasztalatok, valamint a szóban forgó normák által felölelt tárgyköröket érintő jogszabályi változások időszerűvé tették a belügyminiszter jogalkotási feladat- és hatáskörébe tartozó egyes rendészeti tárgyú miniszteri rendeletek felülvizsgálatát és az alábbiak szerint történő naprakésszé tételét annak érdekében, hogy a bennük lefektetett szabályozás továbbra is megfelelően igazodjék az időközben megváltozott jogszabályi környezethez, valamint a velük szemben megfogalmazódott jogalkalmazói igényekhez.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 20-ig.
|
1622003. X. 16. Korm. rendelet és a 662012. IV. 2. Korm. rendelet módosításáról
|
|
Közzététel: 2022. december 12. (hétfő)
A véleményezési határidő
2022. december 20. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A kábítószer előállítására alkalmas növények termesztésének, forgalmazásának és felhasználásának rendjéről szóló 162/2003. (X. 16.) Korm. rendelet és a kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal, valamint az új pszichoaktív anyagokkal végezhető tevékenységekről, valamint ezen anyagok jegyzékre vételéről és jegyzékeinek módosításáról szóló 66/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet – tartalmi összefoglaló A Kormány az Országgyűlés részére T/1837. számon benyújtott egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslata (a továbbiakban: törvényjavaslat) akként módosítja a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény kábítószer-fogalmát, hogy a rendelkezés az egészségügyért felelős miniszter ellenőrzött anyagokról szóló rendeletére hivatkozik, amely valamennyi – a nemzetközi, az uniós, illetve hazai szervek által – kábítószernek minősített anyagot tartalmazni fogja egy helyen. Emellett a törvényjavaslatban sor kerül az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény több rendelkezésének kapcsolódó módosítására is. A fentiek alapján tehát a korábbi széttagolt szabályozás helyett a miniszteri rendelet fogja tartalmazni a Btk. és a Gytv. szerinti valamennyi kábítószert, pszichotróp anyagot és új pszichoaktív anyagot, a kormányrendeleteket pedig ennek megfelelően elsősorban technikailag pontosítja az előterjesztés.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 20-ig.
|
Egyes rendészeti tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló Korm. rendelet
|
|
Közzététel: 2022. december 12. (hétfő)
A véleményezési határidő
2022. december 20. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A tervezett módosítások célja az egyes rendészeti tárgyú kormányrendeletek technikai jellegű pontosítása, valamint az azok alkalmazása során felmerült gyakorlati tapasztalatok alapján megfogalmazott, az adott tárgykört érintő szabályozásnak az egyértelmű jogalkalmazás elősegítése érdekében történő egyszerűsítése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 20-ig.
|
Szabs.eljáráshoz kapcs.egysz.kártalanítási elj.részl.szabályairól szóló Korm. r
|
|
Közzététel: 2022. december 12. (hétfő)
A véleményezési határidő
2022. december 20. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló törvény vonatkozó
rendelkezése alapján a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési
nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 250. § (1) bekezdése h) ponttal egészül ki,
amely alapján felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg az egyszerűsített
kártalanítási eljárás keretében kifizethető összeget, a kiszámítás módját, illetve a megállapodás
megkötésével és a kártalanítás kifizetésével kapcsolatos szabályokat.
Ezek alapján a kormányrendelet rendelkezik a kérelem megalapozatlanságát, illetve
megalapozottságát rögzítő rendelkezésekről, valamint a kártalanítás egy napra eső összegéről.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 20-ig.
|
ÉPC Kórház – Honvédkórház létrehozásával összefüggő korm. r. módosítása
|
|
Közzététel: 2022. december 9. (péntek)
A véleményezési határidő
2022. december 17. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A kormányrendeleti szintű jogszabályok módosítása a Magyar Honvédség – Egészségügyi Központból (MH EK) kiválással – új alapító okirat kiadásával – létrejövő Észak-Pesti Centrum Kórház – Honvédkórház (a továbbiakban: ÉPC-HK) törvényi rendelkezés szerinti átalakításának végrehajtását szolgálja.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 17-ig.
|
ÉPC Kórház – Honvédkórház létrehozásával összefüggő miniszteri rendelet
|
|
Közzététel: 2022. december 9. (péntek)
A véleményezési határidő
2022. december 17. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A miniszteri rendeleti szintű jogszabályok módosítása a Magyar Honvédség Egészségügyi Központból (MH EK) kiválással – új alapító okirat kiadásával – létrejövő Észak-Pesti Centrum Kórház – Honvédkórház (a továbbiakban: ÉPC-HK) törvényi rendelkezés szerinti átalakításának végrehajtását szolgálja.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 17-ig.
|
Fővárosi és vármegyei kormányhivatalok műk. min. rendeleteinek módosítása
|
|
Közzététel: 2022. december 9. (péntek)
A véleményezési határidő
2022. december 17. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az Országgyűlés 2022. július 19 ei ülésnapján elfogadta a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvényt (a továbbiakban: 2022. évi XXII. törvény). A 2022. évi XXII. törvény az érintett ágazati törvényekben a megye elnevezését vármegyére módosítja.
A tervezet a megye elnevezés vármegyére változása kapcsán a belügyminiszter feladatkörébe tartozó miniszteri rendeleti módosításokat tartalmazza.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 17-ig.
|
A szerz. határvadász jogviszonya, képzése, vizsgáztatása BM rendelet tervezete
|
|
Közzététel: 2022. december 9. (péntek)
A véleményezési határidő
2022. december 17. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Összefoglaló a szerződéses határvadász jogviszonyával, képzésével és vizsgáztatásának rendjével összefüggő egyes szabályokról szóló BM rendelet kapcsán folytatott társadalmi egyeztetésről Társadalmi egyeztetés kezdete: 2022. december 9. Társadalmi egyeztetés vége: 2022. december 17. Beérkezett észrevételek: A társadalmi egyeztetés során érdemi észrevétel nem érkezett.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 17-ig.
|
Ellenőrzött anyagokról szóló BM rendelet tervezete
|
|
Közzététel: 2022. december 7. (szerda)
A véleményezési határidő
2022. december 15. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A miniszteri rendelet tervezete fentieknek megfelelően tartalmazza az ellenőrzött anyagok (azaz a kábítószerek, pszichotróp anyagok és új pszichoaktív anyagok), valamint az új pszichoaktív anyagok jegyzékéről a Gytv. 15/C. § (3) bekezdése értelmében törölt anyagok jegyzékeinek megállapítását. A tervezet emellett tartalmazza a jegyzékekre mutató hivatkozások pontosítása érdekében a fokozottan ellenőrzött szernek minősülő gyógyszerek orvosi rendelésének, gyógyszertári forgalmazásának, egészségügyi szolgáltatóknál történő felhasználásának, nyilvántartásának és tárolásának rendjéről szóló 43/2005. (X. 15.) EüM rendelet módosítását, valamint az új pszichoaktív anyaggá minősített anyagokról vagy vegyületcsoportokról szóló 55/2014. (XII. 30.) EMMI rendelet hatályon kívül helyezését is, melyet a jelen tervezet teljes egészében felvált. A korábbi széttagolt szabályozás helyett a miniszteri rendelet fogja tartalmazni a Btk. és a Gytv. szerinti valamennyi kábítószert, pszichotróp anyagot és új pszichoaktív anyagot.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 15-ig.
|
OGY-i Őrség hivatásosainak alk. vizsgálatáról, eü és pszichológiai ellátásáról
|
|
Közzététel: 2022. december 1. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2022. december 9. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A tervezetben foglalt miniszteri rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervekre vonatkozó alkalmasságvizsgálati és alapellátási szabályozásokkal azonos módon határozza meg az Országgyűlési Őrségnél foglalkoztatott hivatásos állomány tekintetében az egészségügyi és pszichológiai ellátásra, valamint az alkalmasság vizsgálati és felülvizsgálati rendszerre vonatkozó szabályokat.
A jogszabálytervezet társadalmi egyeztetése során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 9-ig.
|
Az új pszichoaktív anyaggá minősített anyagokról vagy vegyületcsoportokról
|
|
Közzététel: 2022. november 29. (kedd)
A véleményezési határidő
2022. december 7. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A Nemzeti Drog Fókuszpont feladata havi rendszerességgel nyomon követni a nemzetközi forgalomban megjelent, feltételezett új pszichoaktív anyagokat. Ennek keretében 3 olyan új, az Európai Korai Jelzőrendszerben megjelent anyagot találtak, amelyek Magyarországon nem ellenőrzött szerek. Emellett 1 új anyagot hazai forgalomban azonosítottak. Az előterjesztés tartalmaz továbbá egy, az új pszichoaktív anyagok listáján szereplő anyag kémiai nevében átvezetendő pontosítást is.
A társadalmi egyeztetése során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 7-ig.
|
A 2022. évi XVII. törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet tervezete
|
|
Közzététel: 2022. november 28. (hétfő)
A véleményezési határidő
2022. december 6. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A termékekre és a szolgáltatásokra vonatkozó akadálymentességi követelményekről szóló, - 2019. április 17-i, (EU) 2019/882 európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: Irányelv) 2019. június 27-én lépett hatályba. Az Irányelv implementációs kötelezettséget ró a tagállamokra a benne foglalt rendelkezések végrehajtására. Az Irányelvnek való megfeleléshez megalkotott nemzeti szabályozó eszközökben foglalt rendelkezések - főszabály szerint - a tagállamokban 2025. június 28-tól alkalmazandók.
Az Irányelv átültetését biztosító kerettörvény, a termékekre és a szolgáltatásokra vonatkozó akadálymentességi követelményeknek való megfelelés általános szabályairól szóló 2022. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.).
A tervezet az Aktv. végrehajtásához szükséges szabályokat, a végrehajtásért felelős hatóságok kijelölését tartalmazza.
A társadalmi egyeztetése során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 6-ig.
|
A 385/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet módosításának tervezete
|
|
Közzététel: 2022. november 28. (hétfő)
A véleményezési határidő
2022. december 6. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 232/B. §-a értelmében, ha a járványügyi készültség és ezzel áz Operatív Törzs működése bármikor is - a járványügyi szempontok figyelembevételével - megszűnne, az így kezelt adatokat az egészségügyi válsághelyzetre okot adó körülmény vizsgálata, ezen körülménynek az emberi egészségre gyakorolt hosszú távú hatásai elemzése és kutathatósága céljából a Kormány rendeletében kijelölt egészségügyi államigazgatási szervnek átadja.
A tervezet javaslatot tesz arra, hogy az Eütv-ből fakadó jövőbeli feladatot a Nemzeti Népegészségügyi Központ lássa el.
A társadalmi egyeztetése során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 6-ig.
|
Az egyes köznevelési tárgyú miniszteri rendeletek módosításának tervezete
|
|
Közzététel: 2022. november 24. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2022. december 2. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A jogszabály-módosítás indoka az Oktatási és Kulturális Közlöny 2023. január 1-jével történő megszűnése. A jogszabály-módosítás lehetővé teszi, hogy az érintett közlemények nyilvánossága a Belügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az Oktatási Hivatal honlapján biztosított legyen.
A jogszabálytervezet társadalmi egyeztetése során az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2022. december 2-ig.
|
Energiaügyi Minisztérium
Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusról sz. rend. tár. egy.
|
|
Közzététel: 2023. november 28. (kedd)
A véleményezési határidőből
2023. december 6. 5 nap van vissza! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A javaslat célja az Európai Unió jogának való megfelelés, az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus létrehozásáról szóló, 2023. május 10-i (EU) 2023/956 európai parlamenti és a tanácsi rendelet, valamint az (EU) 2023/1773 bizottsági végrehajtási rendelet megfelelő hazai végrehajtásához szükséges kiegészítő szabályozás megalkotása révén.
Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusról szóló törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló Korm. rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. december 6-ig.
|
A 122/2015. (V. 26.) Korm. rendelet mód. sz. tervezet társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. november 20. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. november 28. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az energiahatékonyságról szóló törvény végrehajtásáról szóló 122/2015. (V. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet tervezethez A módosítás kiemelt célja az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény felhatalmazása alapján a hitelesített energiamegtakarítások szervezett másodlagos piacára vonatkozó szabályok megállapítása.
Az energiahatékonyságról szóló törvény végrehajtásáról szóló 122/2015. (V. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. november 28-ig.
|
A 4/2011. (I. 14.) VM rendelet és a 26/2014. (III. 25.) VM rend. mód. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. november 15. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. november 23. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A levegőtisztaság-védelmi szakterület évről évre felülvizsgálja az ipari létesítmények általános kibocsátási határértékeit, figyelembe véve a hatósági tapasztalatokat és a lakossági észrevételeket. A legutóbbi felülvizsgálat során arra a következtetésre jutott, hogy a Magyarországon működő ipari létesítmények környezeti teljesítményének fokozása és a magyar emberek egészségének védelme érdekében – összhangban a Kormány széleskörű környezetvédelmi törekvéseivel – indokolt az ipari létesítmények általános kibocsátási határértékeinek további szigorítása. Ennek megfelelően felülvizsgálatra került az általános kibocsátási határértékek és az illékony szerves vegyületek szabályozását, azaz a levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 4/2011. (I. 14.) VM rendeletet, illetve az egyes tevékenységek illékony szerves vegyület kibocsátásának korlátozásáról szóló 26/2014. (III. 25.) VM rendeletet.
A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. november 23-ig.
|
A transzeurópai energiaipari infrastruktúrára vonatkozó korm. rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. november 8. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. november 16. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a transzeurópai energiaipari infrastruktúrára vonatkozó, uniós listán szereplő projektek és azok engedélyezési eljárásának megkönnyítéséről és koordinálásáról szóló Korm. rendelet tervezethez A transzeurópai energiaipari infrastruktúrára vonatkozó, uniós listán szereplő projektek és azok engedélyezési eljárásának megkönnyítéséről, koordinálásáról szóló új Kormányrendelet megalkotása, valamint az elektromobilitás szolgáltatás egyes kérdéseiről szóló 243/2019. (X. 22.) Korm. rendelet módosítása a (EU) 2021/1444 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletnek, és a (EU) 2022/869 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek való megfelelés céljából.
A transzeurópai energiaipari infrastruktúrára vonatkozó, uniós listán szereplő projektek és azok engedélyezési eljárásának megkönnyítéséről és koordinálásáról szóló kormányrendelet terv. társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. november 16-ig.
|
58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló tervezet társ. egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. október 24. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. november 1. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyidejű módosításához kapcsolódva szükségessé vált a törvény végrehajtási rendeletének módosítása. E módosítások a hatósági eljárások egyszerűsítését, egyértelműsítését és hatékonyságának növelését, valamint a víziközmű-szolgáltatók működési feltételeinek javítását szolgálják, továbbá a jogalkalmazói munka elősegítése érdekében sor kerül a normaszöveg pontosítására, technikai jellegű javítására.
A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló tervezet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. november 1-ig.
|
Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó törvénytervezet társ. egyeztetése.
|
|
Közzététel: 2023. október 16. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. október 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A javaslat célja az Európai Unió jogának való megfelelés, az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus létrehozásáról szóló, 2023. május 10-i (EU) 2023/956 európai parlamenti és a tanácsi rendelet (CBAM Rendelet), valamint az (EU) 2023/1773 bizottsági végrehajtási rendelet megfelelő hazai végrehajtásához szükséges kiegészítő szabályozás megalkotása révén.
Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusról szóló törvénytervezet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. október 24-ig.
|
Az energiahatékonyságról szóló törvénytervezet mód. társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. október 16. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. október 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A módosítások egyrészt a Kormány által indított szakpolitikák energiamegtakarítási eredményeinek nyomonkövetéséhez szükségesek, másrészt e szakpolitikák végrehajtását megkönnyítő intézkedésekre vonatkoznak. 1
Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvénytervezet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. október 24-ig.
|
A víziközmű-szolgáltatásról szóló tervezet társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. október 16. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. október 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosítását a felhalmozott jogalkalmazási tapasztalatok indokolják a víziközmű-szolgáltatás zavartalan működése, illetve a lakosság biztonságos ellátása érdekében. A tervezet megszüntet számos, a víziközmű-rendszerek és víziközmű-szolgáltatók integrációs folyamatát gátló akadályt, pl. a többes ellátási felelősséggel érintett víziközmű-rendszereket tulajdonló önkormányzatok döntési szabadságát korlátozó rendelkezések egyszerűsítésével, a másik oldalról az állam ellátásért való felelőségének a kizárólagos állami tulajdonhoz mint előfeltételhez való kapcsolásának megszüntetésével, továbbá a pénzügyi szempontból előteljesített önkormányzati fejlesztéseken fennálló tartozások a jövőben – az állami tulajdonba vétel után – tulajdonosi döntéssel elengedésre kerülnek. E szabályozási tárgyak törvényi szintre emelésével egyidejűleg kivezetésre kerülhetnek a kapcsolódó veszélyhelyzeti kormányrendeletek. A tervezet mindemellett több ponton egyszerűsíti a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal hatósági jogalkalmazói tevékenységét.
A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról szóló tervezet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. október 24-ig.
|
Az egyes energetikai tárgyú törvények mód. sz. terv. társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. október 16. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. október 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A javaslat célja, hogy a villamosenergia-piac gyakorlati működése során szerzett hatósági és vállalati-piaci tapasztalatok alapján korrigálja, kiegészítse és pontosítsa a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (Vet.) rendelkezéseit. Az előterjesztés további célja a földgáz felhasználásának szabályozása céljából a földgáz biztonsági készletezéséről szóló 2006. évi XXVI. törvény (Fbkt.), a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (Get.) és a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló 2013. évi XXIII. törvény (Kt.) módosítása. Energetikai tárgyú jogszabályok technikai jellegű módosítása.
Az egyes energetikai tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvénytervezet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. október 24-ig.
|
A környezetvédelmi termékdíjról szóló tervezet társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. október 16. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. október 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény, valamint a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosítását a hulladékgazdálkodási koncessziós rendszerre történő áttérés gyakorlati tapasztalatai indokolják. A módosítás a működőképesség elősegítését, a jogkövető magatartás elősegítését szolgálja. A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosítása elsősorban 2024től bevezetendő visszaváltási rendszer vonatkozásában a – szabályozásban kivételként megjelenő – rendhagyó formájú italcsomagolások megfelelő kezelését célozza.
A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény, valamint a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról szóló tervezet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. október 24-ig.
|
Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény mód. sz. törv. terv. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. október 6. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. október 13. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításához Az előterjesztés célja, hogy megteremtse azokat a törvényi szintű rendelkezéseket, amelyek a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről szóló 1/2022. (IV. 29.) OAH rendelet felülvizsgálata eredményeként szükségesek a megfelelő rendeleti szintű szabályozás kialakításához, amely módosított törvényi és rendeleti szintű szabályozás igazodik a nemzetközi követelményrendszerhez, valamint figyelembe veszi az európai nukleáris hatóságok gyakorlatát és tapasztalatait.
Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról szóló törvénytervezet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. október 13-ig.
|
A Nemzetközi Napenergia Szövetség megalakításáról szóló Korm. rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. szeptember 28. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. október 6. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az előterjesztés célja a Kormány felhatalmazásának kérése a Nemzetközi Napenergia Szövetség (International Solar Alliance, ISA) megalakításáról szóló Keretmegállapodás kormányrendelet formájában történő kihirdetésére.
A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. október 6-ig.
|
A 272/2017. (IX. 14.) Korm. rend. mód. sz. rend. terv. társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. szeptember 14. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. szeptember 22. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egyes ivóvízminőség-javítási, szennyvíz-elvezetési és -tisztítási, valamint hulladékgazdálkodási beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 272/2017. (IX. 14.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet tervezetéhez A módosítás az „Ajka város víziközmű hálózatának hatékonyságnövelése kék-zöld infrastruktúra elemekkel – előkészítés” megnevezésű beruházással bővíti a Korm. rendeletben meghatározott beruházások körét.
A 272/2017. (IX. 14.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. szeptember 22-ig.
|
A 63/2016. (XII. 28.) NFM rendelet mód. szóló rendelet terv. társ. egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. szeptember 6. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. szeptember 14. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A megújuló energiaforrásokból nyert energiával termelt villamos energia működési támogatásának finanszírozásához szükséges pénzeszköz mértékének megállapítási módjára és megfizetésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 63/2016. (XII. 28.) NFM rendelet módosítása a villamosenergia-tárolók bevételkompenzációjának finanszírozására szolgáló tárolói pénzeszköz meghatározására és elszámolására vonatozó részletszabályokkal egészíti ki a rendeletet. 1
A 63/2016. (XII. 28.) NFM rendelet módosításáról szóló rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. szeptember 14-ig.
|
50/2011. (IX. 30.) és 51/2011. (IX. 30.) NFM rend. mód. sz. EM rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. szeptember 5. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. szeptember 13. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A távhőszolgáltatási támogatásról szóló 51/2011. (IX. 30.) NFM rendelet és a távhőszolgáltatónak értékesített távhő árának, valamint a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás díjának megállapításáról szóló 50/2011. (IX. 30.) NFM rendelet módosítása az időközben megváltozott hatósági engedélyek és új engedélyezési szereplők piacra lépése alapján felmerült korrekciókat tartalmazza.
Az 50/2011. (IX. 30.) NFM rendelet és az 51/2011. (IX. 30.) NFM rendelet módosításáról szóló EM rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. szeptember 12-ig.
|
A 80/2023. (III. 14.) és a 272/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet mód. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 3. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 11. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól szóló 80/2023. (III. 14.) Korm. rendelet egyes rendelkezéseinek egyértelműsítését, a gépjármű gyártók díjátalány fizetési lehetőségével kapcsolatos rendelkezések kiegészítését, valamint a gazdálkodó szervezeteknél képződő, a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység körébe tartozó, elkülönítetten gyűjtött hulladék képződésének megelőzésével, valamint e hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól szóló 272/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet jogalkalmazási és jogértelmezési szempontú pontosító jellegű módosítását tartalmazza a jogszabály.
A 80/2023. (III. 14.) Korm. rendelet és a 272/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. augusztus 11-ig.
|
A 93/2007. (XII. 18.) KvVM rendelet mód. szóló EM rendelet társ. egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 3. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 11. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a zajkibocsátási határértékek megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról szóló 93/2007. (XII. 18.) KvVM rendelet módosításáról szóló EM rendelethez A zajkibocsátási határértékek megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról szóló 93/2007. (XII. 18.) KvVM rendelet (a továbbiakban: 93/2007. (XII. 18.) KvVM rendelet) módosításának célja, hogy a jogszabály egyértelműen rendelkezzen a nagysebességű vasút (a továbbiakban: NSV) zajkibocsátásának számítása során alkalmazandó számítási módszerről, az NSV-k zajvédelmi tervezhetősége érdekében.
A zajkibocsátási határértékek megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról szóló 93/2007. (XII. 18.) KvVM rendelet mód. szóló EM rendelet tervezet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. augusztus 11-ig.
|
Hulladékgazdálkodási kártalanításról szóló kormányrendelet társ. egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 3. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 11. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer működésének megkezdéséhez kapcsolódó kártalanításra vonatkozó szabályozás azokra az esetekre, amikor a kizárólag hulladékgazdálkodási közszolgáltatási célt szolgáló – települési önkormányzat vagy önkormányzati társulás tulajdonában álló – létesítményeknek a hulladékgazdálkodás koncesszori rendszerbe történő integrálására nincs mód.
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésekkel összefüggő kártalanításról szóló kormányrendelet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. augusztus 11-ig.
|
A 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló törvénytervezet társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 2. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 10. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A folyamatos villamosenergia-ellátás fenntartása, valamint a dekarbonizáció útján való továbblépés érdekében Magyarország továbbra is fokozni kívánja az időjárásfüggő megújuló termelőkapacitások kiépítését. Ennek egyik eszköze az energiatárolási technológiák széleskörű alkalmazása. Annak érdekében, hogy sikeresen integrálhassuk az időjárásfüggő megújuló energiaforrásokat a villamosenergia-rendszerbe, a villamosenergia-rendszer rugalmasságának növelésére (további termelési csúcsok csökkentésére és nagy (gyorsabb) gradiens képességekre) van szükség. 1
A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló törvénytervezet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. augusztus 10-ig.
|
A FEAK Zrt. által ellátott közfeladatokról sz. korm. rend. terv. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. július 20. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. július 28. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a FEAK Független Energetikai Adatközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság által ellátott közfeladatokról szóló Korm. rendelethez A kormányrendelet meghatározza az erre a célra létrehozott FEAK Független Energetikai Adatközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: FEAK Zrt. vagy társaság) közreműködésével ellátandó közfeladatok körét.
A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. július 28-ig.
|
Zöld energia fejlesztéséről és szállításáról sz. korm. rend. terv. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. június 28. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. július 6. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A kormányrendelettel a Kormány kihirdeti a Magyarország Kormánya, valamint az Azerbajdzsáni Köztársaság, Georgia és Románia kormányai között a zöld energia fejlesztéséről és szállításáról szóló Megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás). A Megállapodás célja Magyarország energiaellátás-biztonságának növelése, az energia beszerzési források és útvonalak diverzifikációja, a megújuló és tiszta energia Magyarországra, valamint a többi európai országba történő jövőbeli továbbítása, az ez irányú együttműködés erősítése.
A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. július 6-ig.
|
Hulladékjogi szabályszegést elkövetők nyilvántartásának szab. sz. rend. társ. e.
|
|
Közzététel: 2023. június 28. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. július 6. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a kiemelt hulladékjogi szabályszegést elkövetők nyilvántartásának tartalmával és vezetésével kapcsolatos részletes szabályokról szóló kormányrendelethez A kormányrendelet szabályozza a kiemelt hulladékjogi szabályszegést elkövetők nyilvántartásának tartalmára és vezetésére vonatkozó feladatellátás eljárásrendjét és részletszabályait.
A kiemelt hulladékjogi szabályszegést elkövetők nyilvántartásának tartalmával és vezetésével kapcsolatos részletes szabályokról szóló kormányrendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. július 6-ig.
|
Biohull. képz. megelőzésére von. és az előáll. komoszt. sz. rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. június 28. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. július 6. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a biológiailag lebomló hulladék képződésének megelőzésére vonatkozó tevékenységekről, a biológiailag lebomló hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól, és a biohulladékból előállított komposzt osztályozásának szabályairól szóló kormányrendelethez A kormányrendelet célja a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvényben (a továbbiakban: Ht.) meghatározott, a biológiailag lebomló hulladékkal kapcsolatos célkitűzések alapján szükségessé vált a biológiailag lebomló hulladék képződésének megelőzésére vonatkozó tevékenységekre, a biológiailag lebomló hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekre, és a biohulladékból előállított komposzt osztályozására vonatkozó szabályoknak a meghatározása.
A biohulladék megelőzésére vonatkozó és az abból előállított komposzt osztályozásának szabályairól szóló kormányrendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. július 6-ig.
|
A hull. gazd. tev. kapcsolatos közzéteendő adatok társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. június 23. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 30. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységre vonatkozó díjképzés átláthatóságának biztosítása érdekében a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet ellátó koncessziós társaság által közérdekből közzéteendő adatok köréről és a közzététel módjáról A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet 2023. július 1-jétől ellátó koncessziós társaság működésének, díjképzésének, alvállalkozói rendszerének átláthatósága, a közszolgáltatás zavartalan ellátásának és a közvélemény pontos és gyors tájékoztatásának elősegítése érdekében – a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 88. § (2) bekezdés 13. pontjában foglalt felhatalmazó rendelkezés alapján – az energiaügyi miniszter új rendeletet alkot, melyben meghatározza a koncessziós társaság által közérdekből közzéteendő adatok körére és a közzététel módjára vonatkozó szabályokat.
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet ellátó koncessziós társaság által közérdekből közzéteendő adatok köréről és a közzététel módjáról szóló EM rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 30-ig.
|
67/2016. (XII. 29.) NFM rendelet módosításának társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. június 23. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 30. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egyetemes szolgáltatók részére vételre felajánlott földgázforrás és a hazai termelésű földgáz mennyiségéről és áráról, valamint az igénybevételre jogosultak és kötelezettek köréről szóló 67/2016. (XII. 29.) NFM rendelet módosításáról szóló EM rendelethez A miniszter negyedévente rendeletben határozza meg az egyetemes szolgáltatónak értékesítendő földgázforrás legmagasabb árát és mennyiségét, amelyet az egyetemes szolgáltatók részére vételre felajánlott földgázforrás és a hazai termelésű földgáz mennyiségéről és áráról, valamint az igénybevételre jogosultak és kötelezettek köréről szóló 67/2016. (XII. 29.) NFM rendelet módosítása tartalmaz. A módosítás a végfelhasználói árakat nem érinti, az a rezsicsökkentés fenntartásához szükséges.
A 67/2016. (XII. 29.) NFM rendelet módosításáról EM rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 30-ig.
|
A környezetvédelmi biztosítás részletes szabályairól sz. korm. rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. június 23. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 30. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a pénzügyi biztosíték, a céltartalék képzésére kötelezettek köréről, a pénzügyi biztosíték, a céltartalék formájáról és mértékéről, felhasználásának feltételeiről, elszámolásának és nyilvántartásának szabályairól, valamint a környezetvédelmi biztosítás részletes szabályairól szóló kormányrendelet-tervezethez A környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről szóló, 2004. április 21-i 2004/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv értelmében a tagállamoknak intézkedéseket kell tenniük annak érdekében, hogy ösztönözzék a gazdasági szereplőket megfelelő biztosítás vagy más pénzügyi biztosíték igénybevételére. Ezen kívül ösztönözniük kell a pénzügyi biztosítékok és azok piacának fejlődését azzal a céllal, hogy hatékony fedezetet teremtsenek az irányelv értelmében fennálló pénzügyi kötelezettségekre. A kormányrendelet megalkotását a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 70-72. §ának a pénzügyi biztosítékról, a céltartalék képzéséről, illetve a környezetvédelmi biztosítási kötelezettségről rendelkező előírásai teszik szükségessé és a környezeti károk megelőzését szolgálja közvetett módon azáltal, hogy pénzügyi garanciát vár el az érintett gazdálkodó szervezetektől arra az esetre, ha környezeti károkozás történne. A pénzügyi biztosíték, a céltartalék, valamint a környezetvédelmi biztosítás célja a hulladékgazdálkodási tevékenységekhez köthető helytelen üzemeltetésből fennmaradó hulladék, illetve a tevékenység során felmerülő, előre nem látható káresemények következtében kialakuló környezetterhelést okozó környezeti kár felszámolása. A kormányrendelet meghatározza a pénzügyi biztosítékkal, a céltartalék képzéssel és a környezetvédelmi biztosítással kapcsolatos részletes szabályokat, rögzíti a pénzügyi biztosíték, valamint a környezetvédelmi biztosítás mértékének számítási módját, illetve a céltartalék összegének meghatározására vonatkozó rendelkezéseket.
A környezetvédelmi biztosítás részletes szabályairól szóló kormányrendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 30-ig.
|
A hulladékgazdálkodási koncesszor kártalanításáról sz. Korm. rendelet társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. június 19. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. június 27. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a hulladékgazdálkodási koncesszor kártalanításáról szóló Korm. rendelet tervezetéhez A koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer működésének megkezdéséhez kapcsolódik a kártalanításra vonatkozó szabályozás kormányrendeleti szintű megalkotása. A koncesszort megillető kártalanítás sajátossága, hogy arra a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 92/H. § (2) bekezdése szerint akkor kerülhet sor, ha a koncessziós szerződés, a koncesszor érdekkörében bekövetkező változást kivéve, nem lép hatályba. Ez az előírás a másik oldalról nem korlátozza a koncesszor azon jogát, hogy az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására kötött koncessziós szerződésben számára biztosított jogorvoslati jogokat rendeltetésszerűen gyakorolja. Ezt meghaladóan a kormányrendelet pontosítja az egyes végrehajtási rendeletek fogalomhasználatát a hulladékgazdálkodás új rendszerének megfelelően.
A hulladékgazdálkodási koncesszor kártalanításáról szóló Korm. rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 27-ig.
|
Kiterjesztett gyártói fel. rendszerrel összefüggő kor. rend. mód. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. június 19. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. június 27. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendelet-tervezethez A jogszabály célja a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól szóló 80/2023. (III. 14.) Korm. rendelet megalkotására és a koncessziós rendszerre történő átállásra tekintettel a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel összefüggő egyes kormányrendeletek módosítása a jogszabályok közötti összhang biztosítása érdekében. A jogszabály emellett technikai jellegű pontosításokat tartalmaz.
A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló Korm. rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 27-ig.
|
Használt sütőolajjal kapcs. hull. gazd. tev. szab. sz. Korm. rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. június 19. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. június 27. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a használt sütőolajjal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól szóló kormányrendelet-tervezethez A jogszabály célja a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény, valamint a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól szóló 80/2023. (III. 14.) Korm. rendelet szerinti általános szabályozás mellett a használt sütőolajra, azaz a hulladékká vált sütőolajra és -zsírra vonatkozó speciális szabályozás megalkotása, amelynek lényegi eleme a hulladékká vált sütőolaj és -zsír elkülönített gyűjtésének biztosítása, valamint hogy a forgalmazó, a települési önkormányzat, a töltőállomás és meghatározott oktatási intézmény a koncessziós társasággal kötött szerződés alapján biztosíthatja a hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedény elhelyezését.
Használt sütőolajjal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól szóló Korm. rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 27-ig.
|
A textiltermékekkel kapcs. hull. gazd. tev. szab. sz. Korm. rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. június 19. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. június 27. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a textiltermék hulladékával kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól szóló kormányrendelet-tervezethez A jogszabály célja a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény, valamint a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól szóló 80/2023. (III. 14.) Korm. rendelet szerinti általános szabályozás mellett a textiltermékek hulladékaira vonatkozó speciális szabályozás megalkotása.
a textiltermék hulladékával kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól szóló Korm. rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 27-ig.
|
A 69/2016. (III. 31.) Korm. rend. mód. szóló korm. rend. társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. június 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi Összefoglaló A kormányrendelet-tervezetben megállapításra kerül a Koordináló szerv feladatkörére és az általa végzett adatkezelésre vonatkozó szabályok a koncessziós rendszer indulását követő időszakra, különös tekintettel a Koordináló szerv műszaki képviselő feladatára, mely keretében a koncessziós társaság által végzett állami hulladékgazdálkodási közfeladat-ellátás megvalósulásának felügyeletét, ellenőrzését hajtja végre, valamint a hulladékgazdálkodás működése szempontjából nélkülözhetetlen, az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásával összefüggő adatszolgáltatási és adatkezelési feladtok megvalósítása.
A 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 24-ig.
|
A koord. szerv r. történő adatszolg. tart.és rendjéről sz. EM rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. június 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a Koordináló szerv részére történő adatszolgáltatás tartalmáról és rendjéről 2023. július 1-jétől indul az új koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer. A koncessziós időszakba áthúzódó, a korábbi rendszerhez kapcsolódó állami feladatok ellátásához kapcsolódó, a Koordináló szerv tevékenységének ellátásához szükséges adatszolgáltatást érintő eljárási szabályoknak a megállapítása érdekében indokolt új miniszteri rendelet megalkotása és azzal egyidejűleg a jelenleg hatályos, az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet részére történő adatszolgáltatás tartalmáról és rendjéről szóló 12/2016. (V. 24.) NFM rendelet hatályon kívül helyezése. A tervezet a 2023. július 1-jét megelőző időszakban a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátására közszolgáltatóként vagy közszolgáltatói alvállalkozóként működött gazdasági társaság, a települési önkormányzat, a települési önkormányzatok társulása és a hulladékgazdálkodási létesítmény tulajdonosa számára az elektronikus úton történő adatszolgáltatási kötelezettségével, valamint e kötelezettség teljesítéséhez a Koordináló szerv által működtetett ügyfélportálból és adatbázisból álló informatikai rendszer működésével kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazza.
A Koordináló szerv részére történő adatszolgáltatás tartalmáról és rendjéről szóló EM rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 24-ig.
|
Egyes hulladékgaz. tárgyú miniszteri rend. mód. szóló EM rendelet társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. június 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
T a r t a l m i ö s s z e f o g l a l ó A tervezet döntően technikai jellegű módosításokat hajt végre a PCB, valamint a PCB-t tartalmazó berendezések kezelésének részletes szabályairól szóló 144/2012. (XII. 27.) VM rendeletben, a hulladékgazdálkodási engedélyhez vagy nyilvántartásba vételhez kötött tevékenységekkel kapcsolatos felügyeleti díj megfizetésének részletes szabályairól szóló 95/2013. (X. 14.) VM rendeletben, a Koordináló szerv által fizetendő hulladékgazdálkodási szolgáltatási díjról szóló 13/2016. (V. 24.) NFM rendeletben a jogszabályi megfogalmazások egyértelműsítése, a szervezeti változások nyomon követése és a hulladékgazdálkodási koncessziós rendszerre történő átállás érdekében.
Egyes hulladékgazdálkodási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló EM rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 24-ig.
|
Intézményi résztev. körébe tart. hulladékgazd. szab. sz. Korm. rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. június 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A gazdálkodó szervezeteknél képződő, a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység körébe tartozó, elkülönítetten gyűjtött hulladék képződésének megelőzésével, valamint e hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól szóló kormányrendelet-tervezethez A jogszabály célja a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) szerinti általános szabályozás mellett a gazdálkodó szervezeteknél képződő, a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység körébe tartozó, elkülönítetten gyűjtött hulladék képződésének megelőzésével, valamint e hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekre vonatkozó speciális szabályozás megalkotása. A Korm. rendelet tartalmazza egyrészt a Ht. rendelkezéseihez kapcsolódó részletes szabályokat a gazdálkodó szervezet és a koncessziós társaság közötti szerződéskötésre vonatkozóan, a szerződés kötelező tartalmi elemeit, másrészt meghatározza a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység körébe tartozó, háztartási hulladékhoz hasonló hulladék részét képező elkülönítetten gyűjtött hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekre vonatkozó részletes szabályokat, illetve a tárgyi hulladék képződésének megelőzésére, átvételére, gyűjtésére, elszállítására vonatkozó előírásokat.
A gazdálkodó szervezeteknél képződő hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól szóló Korm. rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 24-ig.
|
531/2017. (XII. 29.) és 124/2021. (III. 12.) rend. mód. sz. rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. június 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet, valamint a hulladékgazdálkodási hatóság kijelöléséről szóló 124/2021. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelethez Az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 531/2017. Korm. rendelet) módosításával az egyes környezetvédelmi eljárások során az önálló hulladékgazdálkodási szakhatósági hatáskör kerül megteremtésre. Az 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet módosítása annak érdekében történik, hogy a meghatározott környezetvédelmi eljárások során, az eljárásba bevont hulladékgazdálkodási hatóság eddigi szakvéleménye a jövőben szakhatósági állásfoglalásként kötelezően figyelembe vételre kerülhessen a döntésben és az indokolásban. A kiemelt hulladékjogi szabályszegést elkövetők nyilvántartásának tartalmával és vezetésével kapcsolatos részletes szabályokról szóló kormányrendelet megalkotásával összhangban indokolttá vált módosítani a hulladékgazdálkodási hatóság kijelöléséről szóló 124/2021. (III. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 124/2021. Korm. rendelet) egyes rendelkezéseit. Továbbá azok a 124/2021. (III. 12.) Korm. rendeletet módosító rendelkezések is helyet kaptak a kormányrendeletben, amelyek a hulladékgazdálkodási hatósági feladat- és hatáskör pontosítása érdekében váltak szükségessé.
Az 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet, valamint a hulladékgazdálkodási hatóság kijelöléséről szóló 124/2021. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 24-ig.
|
A gumiabroncs hull. kapcs. hull. gazd. tev. szab. sz. Korm. rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. június 16. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. június 24. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a gumiabroncs hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól szóló kormányrendelet-tervezethez A jogszabály célja a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény, valamint a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól szóló 80/2023. (III. 14.) Korm. rendelet szerinti általános szabályozás mellett a gumiabroncs hulladékra vonatkozó speciális szabályozás megalkotása, amelynek lényegi eleme a gumiabroncs hulladék elkülönített gyűjtésének, valamint ingyenes és kötelező forgalmazói átvételének előírása.
A gumiabroncs hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól szóló Korm. rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 24-ig.
|
A konc. társaság és Koordináló szerv együttműködésére von. kor. rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. június 14. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. június 22. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló A kormányrendelet meghatározza a 2023. július 1-jétől induló új hulladékgazdálkodási koncessziós rendszerben a koncessziós társaság és az állam által a Ht. 32/A. § (4e) bekezdésében meghatározott feladatokra a Ht. 32/A. § (4i) bekezdésében Koordináló szervként kijelölt gazdasági társaság közötti együttműködésre vonatkozó szabályokat az állami hulladékgazdálkodási közfeladat-ellátás folyamatosságának biztosítása és kontroll alatt tartása érdekében.
A koncessziós társaság és a Koordináló szerv együttműködésére vonatkozó részletes szabályokról szóló kormányrendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 22-ig.
|
374/2012. (XII. 18.) Korm. rendelet mód. szóló Korm. rendelet társ. egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. június 13. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. június 21. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 374/2012. (XII. 18.) Korm. rendelet módosításáról szóló előterjesztéshez A kormányrendelet módosítása egy, a 2011/65/EU irányelvet módosító felhatalmazáson alapuló bizottsági irányelv átültetése miatt szükséges.
Az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korl. szóló 374/2012. (XII. 18.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet tervezetének társ. egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 21-ig.
|
MEKH adatszolgáltatásának rendjéről szóló miniszteri rendelet társ. egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. május 24. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. június 1. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak a hulladékgazdálkodásért felelős miniszter részére történő adatszolgáltatása rendjéről Az előterjesztés célja a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal hulladékgazdálkodásért felelős miniszter részére történő adatszolgáltatási kötelezettségének rendjéről szóló új miniszteri rendelet (a továbbiakban: Rendelet) megalkotása.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak a hulladékgazdálkodásért felelős miniszter részére történő adatszolgáltatása rendjéről szóló miniszteri rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. június 1-ig.
|
A savasodás, az eutrofizáció és a talajközeli ózon csökk. szóló rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. május 18. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. május 26. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A savasodás, az eutrofizáció és a talajközeli ózon csökkentéséről szóló 1999. évi Göteborgi Jegyzőkönyv (továbbiakban: GP Jegyzőkönyv) módosításaihoz történő csatlakozás és annak kihirdetése tartalmi összefoglaló A tervezet a savasodás, az eutrofizáció és a talajközeli ózon csökkentéséről szóló 1999. évi Göteborgi Jegyzőkönyv (továbbiakban: GP Jegyzőkönyv) módosításaihoz történő csatlakozásról és annak kihirdetéséről rendelkezik. A GP Jegyzőkönyv célja az emberi egészség és a növényzet szempontjából a kritikus terhelés értékét meghaladó mértékű savasodás, a kritikus mennyiségű tápanyagnitrogén, továbbá a kritikus szintű ózon kialakulásának megelőzése, illetve a lehető legkisebbre csökkentése. A GP Jegyzőkönyv 2005. május 17-én lépett hatályba. Hazánk a GP Jegyzőkönyvet a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez kapcsolódó, „A savasodás, az eutrofizáció és a talajközeli ózon csökkentéséről” szóló Jegyzőkönyv aláírásáról szóló 2321/1999. (XII. 7.) Korm. határozat felhatalmazása alapján 1999. december 1-jén aláírta, majd a 195/2006. (IX. 25.) Korm. rendelettel kötelező hatályát elismerte, és 2007. február 11-i hatálybalépéssel kihirdette. A GP Jegyzőkönyvet a 2012/1 számú határozattal 2013. 06. 05-én az I. melléklet tekintetében, 2013. 12. 31-én a kibocsátható legnagyobb mennyiségre vonatkozóan a II. melléklet tekintetében, 2017. 04. 01-én a II. és III. melléklet kibocsátáscsökkentési kötelezettségvállalások és szennyezőanyagok kibocsátásának kijelölt kezelési területei tekintetében módosították a felek. 1
A savasodás, az eutrofizáció és a talajközeli ózon csökkentéséről szóló 1999. évi jegyzőkönyvhöz kapcsolódó jegyzőkönyv-módosítások kihirdetéséről szóló Korm. rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. május 26-ig.
|
Az 58/2013. (II. 27.) korm. rend. mód. szóló korm. rend. társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. május 15. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. május 23. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet módosításához A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet módosítását alapvetően – a 2023 tavaszán módosuló – víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvénnyel való összhang biztosítása teszi szükségessé. A módosítás részben a panaszügyek kezelését teszi egyértelműbbé a panasz fogalmának pontos definiálásával, részben a szociálisan rászoruló személyek nyilvántartásba vételével kapcsolatos szabályokat aktualizálja. A távleolvasás és a felhasználó által végzett leolvasás lehetőségének megteremtésével egyrészt mentesíthető a víziközmű-szolgáltató az évi egy kötelező helyszíni leolvasás alól, másrészt a felhasználók terheit (a leolvasás idejére történő rendelkezésre állás) is csökkenti. Több ponton változik a víziközmű-szolgáltatók engedélyezésére, a kérelem mellékleteire vonatkozó előírás, különös tekintettel a cégjogi esemény, befolyásszerzés esetén benyújtandó iratok és adatok körének pontosításával, az elektronikus kapcsolattartást gátló akadályok lebontásával.
A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. május 23-ig.
|
Állami hulladékgazdálkodási tevékenységekre vonatkozó korm. rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. május 10. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. május 18. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásához kapcsolódó tevékenységek számviteli szétválasztására vonatkozó részletes szabályokról szóló kormányrendelettervezethez A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény számviteli szétválasztásra vonatkozó 50. §a tartalmazza a közszolgáltatók számviteli szétválasztási kötelezettségére vonatkozó előírásokat, ezek alapján a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe nem tartozó tevékenységet is végző közszolgáltatók az egyes tevékenységeikre vonatkozóan elkülönült nyilvántartást vezetnek, amelyet az éves beszámolóikban önálló tevékenységként mutatnak be legalább önálló mérleggel és eredménykimutatással. A 2023. július 1-jétől bevezetésre kerülő hulladékgazdálkodási koncessziós modell hatósági árszabályozási alapon került kialakításra, amelynek működéséhez szükséges, hogy az árhatóság – a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal – rendelkezzen az indokolt költségek meghatározásakor szükséges adatokkal. Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat körébe tartozó alrendszerek indokolt költségeinek, illetve szolgáltatási díjainak meghatározása érdekében szükség van az egyes alrendszerekbe tartozó tevékenységek számviteli szétválasztására. A kormányrendelet-tervezet a törvényi rendelkezéseket kiegészítő számviteli szétválasztási előírásokat tartalmazza.
Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásához kapcsolódó tevékenységek számviteli szétválasztására vonatkozó részletes szabályokról szóló kormányrendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. május 18-ig.
|
Fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről sz. EM rend. társ. egy.
|
|
Közzététel: 2023. május 8. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. május 16. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló EM rendelet tartalmi összefoglaló Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. § (1) és (2) bekezdése alapján a fejezetet irányító szerv vezetője a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével, felhasználásával kapcsolatos szabályokat – az Áht. 109. § (5) bekezdése és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 30. §-ának figyelembevételével – az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletében szabályozza. A rendelet megalkotását a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény változása indokolja. 1
A fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló EM rendelet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. május 16-ig.
|
POP jegyzőkönyvről és módosításáról szóló törvénytervezet társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. május 3. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. május 11. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagok (POP) légköri kibocsátásának csökkentéséről szóló, Aarhusban, 1998. június 24-én elfogadott jegyzőkönyv és annak módosításaihoz történő csatlakozás és annak kihirdetése - rövid tartalmi összefoglaló A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezés csak nemzetközi összefogással csökkenthető. Az emberi tevékenységek eredményeképpen közvetlenül vagy közvetve történő levegőbe jutó légszennyező anyagok károsan hatnak az emberi egészségre, a természetes vagy az épített környezetre. A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) alapján a részes felek kötelezettséget vállaltak arra, hogy együttműködve korlátozzák, fokozatosan csökkentik és megakadályozzák a légszennyezőanyag-kibocsátásaikat, annak érdekében, hogy fellépjenek az országhatárokon átterjedő levegőszennyezés ellen. Az Egyezményt az Európai Unió, és a tagállamok – köztük hazánk is – ratifikálta. Az egyes kibocsátó források vagy forráscsoportok korlátozását, a levegőminőség egységes vizsgálatának követelményeit külön jegyzőkönyvek rögzítik. Az Egyezmény alapján összesen 8 jegyzőkönyv kidolgozására került sor. Jelen javaslat célja a 8 jegyzőkönyv közül a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagok (POP) légköri kibocsátásának csökkentéséről szóló, Aarhusban, 1998. június 24-én elfogadott jegyzőkönyv és annak módosításaihoz történő csatlakozás és annak kihirdetése. 1
A környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagokról szóló 1979. évi egyezményhez csatolt jegyzőkönyv és módosításai kihirdetéséről szóló törvénytervezet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. május 11-ig.
|
A körforgásos gazdasággal összefüggő törvények módosításának társ. egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. április 28. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. május 6. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a körforgásos gazdasággal összefüggő egyes törvények módosításához A törvénytervezet alapvetően a hulladékgazdálkodás új modelljére történő átálláshoz szükséges pontosító jellegű módosításokat tartalmaz. A fogalommeghatározásokra, a jogintézményekre, a végrehajtási rendeletek kiadására vonatkozó határidőkre irányuló módosítások az átmenetet, a jogértelmezést és egységes jogalkalmazási gyakorlat kialakítását segítik elő, mind a területi és az országos hulladékgazdálkodási hatóságok, mind a hulladékgazdálkodási ágazatban tevékenykedő gazdasági szereplők számára.
A körforgásos gazdasággal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvény tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. május 6-ig.
|
HM jegyzőkönyvről és módosításáról szóló törvénytervezet társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. április 26. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. május 4. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A nehézfémekről szóló 1998. évi Aarhusi Jegyzőkönyv (a továbbiakban: HM Jegyzőkönyv) módosításaihoz történő csatlakozás és annak kihirdetése tartalmi összefoglaló A 2007. évi XXI. törvénnyel kihirdetett, a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez (a továbbiakban: Egyezmény) csatolt, a nehézfémekről szóló, Aarhusban, 1998. június 24-én elfogadott Jegyzőkönyv (a továbbiakban: HM Jegyzőkönyv) célja az ipari forrásokból, az égési folyamatokból és a hulladékégetésből származó kibocsátások csökkentése. A HM Jegyzőkönyvet az Egyezmény Végrehajtó Testülete 2012-ben két határozatával módosította. A módosítások – nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény alapján történő – kötelező hatályának elismerésére, illetve kihirdetésére jelen törvényjavaslattal kerül sor. 1
A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. május 4-ig.
|
EM miniszteri elismerések adományozásáról szóló rendelet társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. március 28. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. április 5. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az energiaügyi miniszter által adományozható elismerésekről szóló EM rendelet tervezetéhez Az Energiaügyi Minisztérium feladatköreihez igazodva szükséges az energiaügyi miniszter által adományozható díjak, elismerések egységes szabályozása. A tervezet az energiaügyi miniszter feladatköreihez kapcsolódó, korábban más-más tárcákhoz tartozó díjak, elismerések egységes rendeletben történő szabályozását tartalmazza.
Az energiaügyi miniszter által adományozható elismerésekről szóló miniszteri rendelet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. április 5-ig.
|
A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény módosításának társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. március 22. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. március 30. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításához A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (a továbbiakban: Vksztv.) esetében a hatósági jogalkalmazás során összegyűlt tapasztalatok alapján, több helyen szükségessé vált a normaszöveg pontosítása, kiegészítése, átstrukturálása. A Vksztv. felügyeleti szabályai kiegészülnek az ellátásért felelősök irányába, továbbá a hatósági ellenőrzések lefolytatása és lezárása tekintetében részletszabályok megalkotására volt szükség. A hatósági ellenőrzés területén a jelenlegi célvizsgálat mellett a témaellenőrzést és az utóellenőrzést is bevezeti. Az ellenőrzés lezárását a megelőzően az érintettet – még a jogkövetkezmény esetleg megállapító hatósági döntést megelőzően – észrevételt tehet. További módosítás, hogy az üzemeltetési szerződések közös megegyezéssel való megszüntetése esetére enyhébb szabályok kerülnek megállapításra a hatályos 8 hónapos felmondási határidő 4 hónapra szűkítésével. Összhangban a hatóság más ágazati jogszabály alapján lefolytatott cégjogi eseményekkel kapcsolatos eljárásaival, sor kerül a Vksztv. befolyásszerzéssel kapcsolatos rendelkezdéseinek pontosítására.
A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról szóló törvény tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. március 30-ig.
|
Magyarország földgázkitermelésének növelésére irányuló terv. társ. egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. február 21. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. március 1. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló A Magyarország földgázkitermelésének növelésére irányuló egyes beruházások kiemelten közérdekű beruházássá, valamint ezen beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendelet-tervezethez A kormányrendelet célja, hogy a Kormány – a hazai földgázkitermelés növelése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1386/2022. (VIII. 9.) Korm. határozat 2. pont b) alpontjában foglaltakkal összhangban – egyes megvalósítani tervezett, hazai földgázkitermelés növelését szolgáló beruházásokat kiemelt jelentőségű beruházássá és az azok megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé, valamint az említett beruházásokat kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánítsa. A beruházásokkal összefüggő hatósági engedélyezési eljárások egyszerűsítése és gyorsítása jelentősen csökkentené a beruházások megvalósításának idejét és elősegítené az érintett szénhidrogén-kutatási és termelési beruházások mielőbbi megvalósítását, ezzel biztosítva a lehető legrövidebb időn belül a hazai földgázkitermelés arányának növekedését, hozzájárulva Magyarország energiaellátásának folyamatos biztosításához.
A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. március 1-ig.
|
A 16/2015. (IV. 9.), valamint a 13/2016. (V. 24.) NFM rendelet mód. egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. február 17. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. február 25. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A Koordináló szerv által fizetendő hulladékgazdálkodási szolgáltatási díjról szóló 13/2016. (V. 24.) NFM rendelet (a továbbiakban: Díjrendelet) módosítása több ponton is javít a közszolgáltatók finanszírozási helyzetén. Egyrészt nagyobb likviditást biztosít a Koordináló szerv által kifizetett díjelőleg 75 %-ról 85 %-ra emelésével, másrészt a szolgáltatási díj megállapítása során a módosuló számítási képlet a tárgyévi inflációs adatokat is figyelembe veszi a korábbi bázis alapú korrekcióval szemben, amit a közelmúltban kialakult gazdasági körülmények indokolnak. Ugyancsak kedvező változás, hogy a jogszabály előrehozza közszolgáltatókkal történő – 2023 első félévi teljesítésre vonatkozó – elszámolást, amit a július 1-től induló a koncessziós rendszer indulása tesz lehetővé. A körforgásos gazdasági célszámok megvalósulásának elősegítése – a jobb minőségű haszonanyag visszanyerése – érdekében a közszolgáltatók fokozottabb motiválását valósítja meg a szabályozás az eddig alkalmazott máluszok mellett bónuszok alkalmazásával. A jogtechnikai – a legutóbbi törvényi változást lekövető – módosítás a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal miniszter részére történő hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő adatszolgáltatás rendjéről szóló 16/2015. (IV. 9.) NFM rendeletben a miniszter felelősségi körének változása.
A 16/2015. (IV. 9.) NFM rendelet, valamint 13/2016. (V. 24.) NFM rendelet módosításáról szóló EM rendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. február 25-ig.
|
Hulladékgazdálkodási kormányrendeletek módosításának társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. február 10. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. február 18. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A tervezetben foglalt kormányrendelet-módosítás biztosítja, hogy a környezetvédelmi hatósági és a hulladékgazdálkodási hatósági feladat- és hatáskörök az érintett jogszabályokban egyértelműen meghatározásra és elkülönítésre kerüljenek, ezzel elősegítve a hatóságok számára egységes jogértelmezést és jogalkalmazást.
További cél, hogy a minisztériumi struktúra megváltozása és a hulladékgazdálkodási koncesszió kialakításának folyamata során bekövetkezett jogszabály-változásokra tekintettel az energiaügyi miniszter feladatkör szerinti megnevezése a hatályos megnevezésre változzon.
A javaslat emellett az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló kormányrendelet módosításával elősegíti, hogy a terveket kidolgozó szerv minden esetben a hatáskörrel rendelkező hulladékgazdálkodási hatóság véleményének kikérésével hozza meg döntését a hulladékgazdálkodásra kiterjedő témákban.
Az egyes környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendelet társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. február 18-ig.
|
Koncesszori nyilvántartásról szóló kormányrendelet társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. február 10. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. február 18. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A kormányrendelet-tervezet a hulladékgazdálkodási hatóság által vezetett koncesszori alvállalkozói nyilvántartás tartalmával és vezetésével kapcsolatos részletes szabályokról szól. A kormányrendelet-tervezetben meghatározásra kerülnek a nyilvántartásba történő felvételre vonatkozó hatósági eljárási szabályok, az alvállalkozót terhelő kötelezettségek, a nyilvántartás vezetésére kijelölt szerv, valamint a nyilvántartás kötelező adattartalma is.
A hulladékgazdálkodási hatóság által vezetett koncesszori alvállalkozói nyilvántartás tartalmával és vezetésével kapcsolatos részletes szabályokról szóló kormányrendelet tervezetének társadalmi egyeztetése. A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. február 18-ig.
|
A 60/2016. (XII. 28.) NFM rendelet módosításának társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. február 9. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. február 17. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységeket végzők képesítésére vonatkozó szabályokról szóló 60/2016. (XII. 28.) NFM rendelet módosításáról szóló tervezethez A fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységeket végzők képesítésére vonatkozó szabályokról szóló 60/2016. (XII. 28.) NFM rendelet módosításának célja a képesítési tanúsítvány kiadásával kapcsolatos rendelkezések, illetve a képesítés megszerzéséhez szükséges végzettséget és előképzettséget előíró szabályok aktualizálása, az egyes képesítési kategóriák közötti átjárhatóság felülvizsgálata, valamint a klímagáz képesítéshez kapcsolódó képzési díjak, pótvizsga díjak módosítása.
A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. február 17-ig.
|
A 374/2012. (XII. 18.) Korm. rendelet módosításának társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. február 2. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. február 13. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A tervezet címe: az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 374/2012. (XII. 18.) Korm. rendelet módosításáról A kormányrendelet módosítása két, a 2011/65/EU irányelvet módosító felhatalmazáson alapuló bizottsági irányelv átültetése miatt szükséges.
A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. február 13-ig.
|
A 213/2013. (VI. 21.) és a 214/2013. (VI. 21.) Korm. rendelet mód. egyeztetése
|
|
Közzététel: 2023. január 25. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. február 2. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A tervezet célja, hogy az atomenergiáról szóló és kapcsolódó törvények december elején elfogadott módosításához igazítsa a rendeleti, végrehajtási szintű szabályokat. A tervezet az ellenőrzési és információs célú önkormányzati társulások számára adható támogatást érintő rendelkezéseket rögzít, azokat egészíti ki új elemekkel.
A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@em.gov.hu e-mail címre várjuk 2023. február 2-ig.
|
A 80/2012. (XII. 28.) NFM és a 19/2021. (IV. 14.) ITM rendelet mód. egyeztetése
|
|
Közzététel: 2022. december 20. (kedd)
A véleményezési határidő
2022. december 28. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos egyes tevékenységek igazgatási szolgáltatási díjáról és felügyeleti díjáról szóló 80/2012. (XII. 28.) NFM rendelet módosítása technikai jellegű, a kormányzati struktúraváltásra tekintettel rögzíti, hogy a rendeletben előírt díjfizetési kötelezettségek teljesítése az Energiaügyi Minisztérium számlaszámára történik.
A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@tim.gov.hu e-mail címre várjuk 2022. december 28-ig.
|
Egyes miniszteri rendeletek módosításának társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2022. december 13. (kedd)
A véleményezési határidő
2022. december 21. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló egyes miniszteri rendeleteknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról Az Országgyűlés 2022. július 19-ei ülésnapján elfogadta a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvényt (a továbbiakban: 2022. évi XXII. törvény). A 2022. évi XXII. törvény az érintett ágazati törvényekben a megye elnevezését – a történelmi hagyományok tisztelete és újjáélesztése jegyében – vármegyére módosítja. A tervezet tartalmazza azon rendeletek módosítását, melyek Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi II. törvény 2022. december 1-jei hatálya szerint már az Energiaügyi Minisztérium felelősségi körébe tartoznak, és melyekben módosításra kerül a 2022. évi XXII. törvény szerint megváltozott középszintű területi közigazgatási egység megnevezése. A rendelet egyidejűleg lép hatályba 2023. január 1-jén a törvényi rendelkezésekkel.
A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@tim.gov.hu e-mail címre várjuk 2022. december 21-ig.
|
A 51/2013. (IX. 6.) NFM rendelet módosításának társadalmi egyeztetése
|
|
Közzététel: 2022. december 12. (hétfő)
A véleményezési határidő
2022. december 20. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az Országgyűlés 2022. július 19-ei ülésnapján elfogadta a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvényt (a továbbiakban: 2022. évi XXII. törvény). A 2022. évi XXII. törvény az érintett ágazati törvényekben a megye elnevezését – a történelmi hagyományok tisztelete és újjáélesztése jegyében – vármegyére módosítja. A tervezet tartalmazza azon rendelet módosítását, amely a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi II. törvény 2022. december 1-jei hatálya szerint az Energiaügyi Minisztérium felelősségi körébe tartozik, és amelyben módosításra kerül a 2022. évi XXII. törvény szerint megváltozott középszintű területi közigazgatási egység megnevezése. A rendelet egyidejűleg lép hatályba 2023. január 1-jén a törvényi rendelkezésekkel.
A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@tim.gov.hu e-mail címre várjuk 2022. december 20-ig.
|
A 14/2015. (III. 31.) FM és a 14/2019. (VI. 12.) ITM rendeletek mód. egyeztetése
|
|
Közzététel: 2022. december 12. (hétfő)
A véleményezési határidő
2022. december 20. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Az Országgyűlés 2022. július 19-ei ülésnapján elfogadta a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvényt (a továbbiakban: 2022. évi XXII. törvény). A 2022. évi XXII. törvény az érintett ágazati törvényekben a megye elnevezését – a történelmi hagyományok tisztelete és újjáélesztése jegyében – vármegyére módosítja. A tervezet tartalmazza azon rendeletek módosítását, melyek Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi II. törvény 2022. december 1-jei hatálya szerint már az Energiaügyi Minisztérium felelősségi körébe tartoznak, és melyekben módosításra kerül a 2022. évi XXII. törvény szerint megváltozott középszintű területi közigazgatási egység megnevezése. A rendelet egyidejűleg lép hatályba 2023. január 1-jén a törvényi rendelkezésekkel.
A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@tim.gov.hu e-mail címre várjuk 2022. december 20-ig.
|
A 272/2017. (IX. 14.) Korm. rendelet módosításának tervezete
|
|
Közzététel: 2022. december 5. (hétfő)
A véleményezési határidő
2022. december 13. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
A kormányrendelet-tervezet címe: az egyes ivóvízminőség-javítási, szennyvíz-elvezetési és -tisztítási, valamint hulladékgazdálkodási beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 272/2017. (IX. 14.) Korm. rendelet A Korm. rendelet célja az ivóvízminőség-javítási, szennyvíz-elvezetési és -tisztítási, hulladékgazdálkodási, valamint víziközmű-szolgáltatás ellátásbiztonságát és hatékonyságát javító beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítása, a hatósági eljárások ügyintézési határidejének lerövidítése, ezáltal a projektek teljesítésének elősegítése. A projektek mielőbbi megvalósítása hozzájárul a lakosság megfelelő minőségű ivóvízzel való ellátásához, valamint a települések környezetterhelésének csökkentéséhez, ezáltal jelentős mértékben javítja az életminőséget.
A véleményeket a tarsadalmiegyeztetes@tim.gov.hu e-mail címre várjuk 2022. december 13-ig.
|
Építési és Közlekedési Minisztérium
Ép. és közl-i min. tul. joggyak. alatt álló gazd. társ-khoz kapcs. Korm. rend.
|
|
Közzététel: 2023. november 28. (kedd)
A véleményezési határidőből
2023. december 5. 4 nap van vissza! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló az építési és közlekedési miniszter tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságokhoz kapcsolódó szolgáltatási feladatok ellátásáról szóló kormányrendelettervezethez A kormányrendelet-tervezet célja, hogy az Építési és Közlekedési Minisztériumnak a kormányrendeletben meghatározott, tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságai, valamint azok egyes többségi befolyása alatt álló gazdasági társaságai részére nyújtandó, tételesen felsorolt általános üzletmenetet támogató szolgáltatásokat az építési és közlekedési miniszter állami feladatellátás keretében biztosítsa.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. december 5-ig.
|
Mo. Korm. és Mongólia Korm. közötti Légiközl. Megáll. kihird-ről sz. trvterv.
|
|
Közzététel: 2023. november 28. (kedd)
A véleményezési határidőből
2023. december 5. 4 nap van vissza! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a Magyarország Kormánya és Mongólia Kormánya közötti Légiközlekedési Megállapodás szövegének végleges megállapításáról és kihirdetéséről szóló törvényjavaslathoz A törvényjavaslat célja a Magyarország Kormánya és Mongólia Kormánya közötti Légiközlekedési Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) szövegének végleges megállapítása, valamint a Megállapodás kihirdetése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. december 5-ig.
|
Egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról szóló ÉKM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. november 23. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. november 30. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló az egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, védettségének módosításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről szóló miniszteri rendelet tervezetéhez A tervezet hat a jogszabályi követelményeknek megfelelő helyszínre vonatkozóan tartalmaz javaslatot. Egy esetben a védettség elrendelése mellett védettség megszüntetésre is sor kerül – mivel a védett érték mára nem lelhető fel – illetve egy esetben a meglévő műemléki környezet módosítására – technikai jelleggel megszüntetésre és új kijelölésére – is sor kerül. 1
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. november 30-ig.
|
Magyarország és Kanada Ontario tartománya között - együttműködési megállapodás
|
|
Közzététel: 2023. november 18. (szombat)
A véleményezési határidő
2023. november 25. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló a Magyarország és Kanada Ontario tartománya között a vezetői engedélyek kölcsönös elismeréséről és cseréjéről szóló együttműködési megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslathoz A törvényjavaslat célja a Magyarország és Kanada Ontario tartománya között a vezetői engedélyek kölcsönös elismeréséről és cseréjéről szóló együttműködési megállapodás kötelező hatályának elismerése és kihirdetése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. november 25-ig.
|
102/2021. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet
|
|
Közzététel: 2023. november 10. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. november 17. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a Budapest-Kelebia határátkelő közti 150. számú vasútvonal fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok, valamint a beruházás helyszínével, közvetlen környezetével érintett ingatlanok kijelöléséről szóló 102/2021. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet-tervezethez A Budapest-Belgrád vasútfejlesztési beruházás kiemelten közérdekű beruházásnak minősül. A BUBE beruházás helyszíneit és közvetlen környezetével érintett ingatlanok helyrajzi számait a 102/2021. (III. 3.) Korm. rendelet 1. melléklete tartalmazza. Műszaki tartalomváltozás okán a beruházással érintett új ingatlanok kisajátítási eljárásának megindításához a Korm. rendelet módosítása szükséges.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. november 17-ig.
|
A magyar-srí lankai légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről
|
|
Közzététel: 2023. november 9. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. november 16. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló a Magyarország Kormánya és a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslathoz A törvényjavaslat célja a Magyarország Kormánya és a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás (a továbbiakban: megállapodás) kihirdetése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. november 16-ig.
|
XVI. ÉKM fejezet rendelete
|
|
Közzététel: 2023. november 6. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. november 13. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. § (1) és (2) bekezdése alapján a fejezetet irányító szerv vezetője a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével, felhasználásával kapcsolatos szabályokat – az Áht. 109. § (5) bekezdése és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 30. §-ának figyelembevételével – az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletében szabályozza.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. november 13-ig.
|
A közlekedési igazgatással összefüggő egyes közlekedési tárgyú kormányrend. mód.
|
|
Közzététel: 2023. november 6. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. november 13. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló A közlekedési igazgatással összefüggő egyes közlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról A közlekedési igazgatással összefüggő kormányrendeleti szintű jogszabályok módosítása az egységes jogalkalmazás elősegítése érdekében.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. november 13-ig.
|
8/2020. (VI. 26.) MvM rendelet módosításáról szóló miniszteri rendelet
|
|
Közzététel: 2023. október 30. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. november 6. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az Építészeti Szerzői Jogi Nyilvántartásról szóló 8/2020. (VI. 26.) MvM rendeletnek a Lechner Nonprofit Kft. feladataiban bekövetkezett változások miatti módosításáról szóló miniszterirendelet-tervezethez. Építészeti Szerzői Jogi Nyilvántartás vezetésével kapcsolatos feladatok tekintetében szükséges a miniszteri rendelet módosítása.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. november 6-ig.
|
Magyarország és a Szerbia közötti Megállapodásról készült kormányrendelet
|
|
Közzététel: 2023. október 24. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. október 31. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti infrastruktúra-fejlesztési kapcsolatok területén való együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről készült kormányrendelethez A kormányrendelet kihirdetésének célja a Kormány felhatalmazásának megadása a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti infrastruktúrafejlesztési kapcsolatok területén való együttműködésről szóló Megállapodás kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. október 31-ig.
|
75/2016. (IV. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet
|
|
Közzététel: 2023. október 19. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. október 26. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből származó források felhasználásáról szóló 75/2016. (IV. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelethez Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből származó források felhasználásáról szóló 75/2016. (IV. 5.) Korm. rendeletet módosítása annak érdekében, hogy a 2021-2027-es időszak CEF projektjei végrehajtásának elindításához szükséges jogszabályi feltételeket megteremtse.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. október 26-ig.
|
Magyar-üzbég légiközlekedési megállapodás
|
|
Közzététel: 2023. október 17. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. október 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló a Magyarország Kormánya és az Üzbég Köztársaság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslathoz A törvényjavaslat célja a Magyarország Kormánya és az Üzbég Köztársaság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás) kihirdetése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. október 24-ig.
|
Egyes közlekedési tárgyú törvények módosítása
|
|
Közzététel: 2023. október 17. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. október 24. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ AZ EGYES KÖZLEKEDÉSI TÁRGYÚ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNYTERVEZETHEZ A törvényjavaslat célja a vasúti-, légi- és közúti közlekedési szakterületen a közlekedési ágazat elmúlt időszakának tapasztalatai és a hatósági jogalkalmazás során felmerült törvényi szintű szabályozási szükségletek rendezése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. október 24-ig.
|
A magyar építészetről szóló törvény
|
|
Közzététel: 2023. október 5. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. október 12. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a magyar építészetről szóló törvénytervezethez A törvénytervezet egy átlátható és egységes szabályozást hoz létre az eddigi széttagolt szabályozási rendszer helyett. Hatályon kívül helyezi a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvényt, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényt, valamint a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvényt, és egy átfogó kódex, a magyar építészetről szóló törvény kerül megalkotásra, amely magába foglalja a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvényből kikerülő műemlékvédelmi rendelkezéseket is.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. október 12-ig.
|
A magyar-ruandai légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről
|
|
Közzététel: 2023. szeptember 26. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. október 3. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló a Magyarország Kormánya és a Ruandai Köztársaság Kormánya közötti Légiközlekedési Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslathoz A törvényjavaslat célja a Magyarország Kormánya és a Ruandai Köztársaság Kormánya közötti Légiközlekedési Megállapodás kötelező hatályának elismerése és kihirdetése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. október 3-ig.
|
Egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosítása
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 31. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. szeptember 7. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyeztetésük, elfogadásuk és közzétételük részletes szabályairól szóló 218/2009. (X. 6.) Korm. rendelet, valamint a Teljesítésigazolási Szakértői Szervvel kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet tervezetéhez A tervezet két kormányrendelet módosítását végzi el, az alábbiak szerint: A területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyeztetésük, elfogadásuk és közzétételük részletes szabályairól szóló 218/2009. (X. 6.) Korm. rendelet módosítása a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program, a területrendezési terv előkészítése egyszerűsítésére irányul. A Teljesítésigazolási Szakértői Szervvel kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet módosításával a tervezet felülvizsgálja a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv munkájáért felszámítható szakértői díjak mértékét.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. szeptember 7-ig.
|
A nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső munkakörök meghatározásáról
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 30. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. szeptember 6. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezetben meghatározásra kerülnek a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső munkakörök.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. szeptember 6-ig.
|
A minimális építőipari rezsióradíj 2023. évi mértékéről szóló ÉKM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 30. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. szeptember 6. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az előterjesztés célja a 2023. évi építőipari rezsióradíj mértékének megállapítása. A minimális építőipari rezsióradíj mértéke 2021. évi 4.530 Ft-ról 2023. évben 5.856 Ft-ra emelkedik.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. szeptember 6-ig.
|
A díjköt. közúth.-ra von. úthasználati jogosultságokkal ö.függő min. rend. mód.
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 25. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. szeptember 1. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló az egyes, a díjköteles közúthálózatra vonatkozó úthasználati jogosultságokkal összefüggő miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú felülvizsgálatáról szóló tervezethez Az 1999/62/EK, az 1999/37/EK és az (EU) 2019/520 irányelvnek a gépjárművekre egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjak tekintetében való módosításáról szóló 2022. február 24-i (EU) 2022/362 európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetése érdekében szükséges a vonatkozó hazai jogszabály-módosításokat elvégezni. Ennek megfelelően módosul az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról szóló 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet (a továbbiakban: Útdíjrendelet) és a használati díj megfizetése ellenében használható autópályákról, autóutakról, főutakról és azok díjáról szóló 45/2020. (XI. 28.) ITM rendelet (a továbbiakban: Díjrendelet). Az Útdíjrendelet legfontosabb módosításai: aktualizálásra kerülnek az alkalmazott infrastruktúra díjak, bevezetésre kerül a külsőköltség-díj, új járműkategória kerül bevezetésre (J5), bővül a díjköteles hálózat. A Díjrendelet legfontosabb módosításai: az autóbuszok kikerülnek a használati időtartam alapú, e-matricás rendszerből, bővül a díjköteles hálózat.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. szeptember 1-ig.
|
Egyes közlekedési hatósági tárgyú kormányrendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 16. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 24. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló a közlekedési hatósági jogalkalmazással, valamint a közlekedési vizsgáztatással összefüggő egyes közlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról A hivatkozott rendeletek, továbbá a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont kijelöléséről és feladatainak meghatározásáról szóló 284/2018. (XII. 21.) Korm. rendelet, valamint a közúti járművezetők utánképzéséről szóló 139/1991. (X.29.) Korm. rendelet módosítása a vizsgaközpont tevékenységét meghatározó jogszabályok módosítása a tevékenységekkel összefüggő díjak közlekedési hatóság által jóváhagyott szabályzatban történő meghatározása miatt szükséges. A rendelet a fentieken túlmenően a hatósági jogalkalmazás során felmerült, az eljárások zökkenőmentes lefolytatását, egyszerűsítését szolgáló jogtechnikai és egyéb módosításokat tartalmaz.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. augusztus 24-ig.
|
A közlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló Korm. rendelet
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 15. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 23. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ a közlekedési tárgyú törvények módosításával összefüggő közlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról Az előterjesztés az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló, 2023. évi XL. törvényhez kapcsolódó kormányrendeleti szintű jogszabályokat módosítja az egységes jogalkalmazás biztosítása érdekében.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. augusztus 23-áig.
|
Beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendelet
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 11. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 18. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
ÖSSZEFOGLALÓ A kormányrendelet-tervezet a HUNGARORING Sport Zártkörűen Működő Részvénytársaság Stratégiai Fejlesztési Programjának keretében megvalósuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 255/2017. (IX. 5.) Korm. rendelet szerinti beruházás speciális körülményeire tekintettel és hatékony megvalósítása érdekében, a közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatalát jelöli ki. A kormányrendelet további célja a Budapest XIII. kerület, Váci út 160-168. szám alatti ingatlanon, a volt csavargyár és erőmű területén megvalósítandó barnamezős beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 364/2017. (XI. 30.) Korm. rendelet kiegészítése által érintett 25930 helyrajzi szám alatti ingatlannal kapcsolatos beruházás megvalósítása érdekében egyedi beépítési magasság megállapítása. A megvalósítani kívánt épületek vegyes funkciójúak, amelyekben irodák, lakások és kereskedelmi-szolgáltató létesítmények is helyet kaphatnak.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. augusztus 18-ig.
|
A hatékonyabb jogérvényesítéssel összefüggő intézkedésekkel kapcs. Korm. rend.
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 3. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 10. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az előterjesztés célja egyes bírságok összegének emelése a jogsértő cselekményekkel szembeni további hatékony fellépés biztosítása és azok preventív, visszatartó erejének megőrzése érdekében.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2022. augusztus 10-ig.
|
Közlekedési közigazgatási bírságokra vonatkozó kormányrendeletek módosítása
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 3. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 10. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
RÖVID TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Az előterjesztés célja egyes bírságok összegének emelése a jogsértő cselekményekkel szembeni további hatékony fellépés biztosítása és azok preventív, visszatartó erejének megőrzése érdekében.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. augusztus 10-ig.
|
Tokaji TV torony és libegő fejlesztésével kapcsolatos intézkedésekről
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 3. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 10. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
T A R T A L M I Ö S S Z E F O G L A L Ó a tokaji TV torony és libegő fejlesztésével kapcsolatos intézkedésekről szóló _____/2023. (…) Korm. rendeletről A tokaji TV torony és libegő fejlesztésével kapcsolatos intézkedésekről szóló kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a tokaji TV torony és libegő fejlesztésének előkészítésével összefüggő feladatait, valamint a megvalósítással kapcsolatos feladatokat 2023. szeptember 1. napjától az Építési és Közlekedési Minisztérium lássa el.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. augusztus 10-ig.
|
Az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottságról szóló ÉKM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. augusztus 1. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 9. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottságról szóló ÉKM rendelet tervezetéhez Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (2a) bekezdés 3. pontja felhatalmazza az építésgazdaságért felelős minisztert, hogy az építésügyi műszaki irányelvek kidolgozásáért felelős bizottság létrehozására, összetételére, feladatkörére és működésére vonatkozó részletes szabályokat hozzon.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. augusztus 9-ig.
|
A 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet módosítása
|
|
Közzététel: 2023. július 31. (hétfő)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 7. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalók szakmai képzésének és vizsgáztatásának, a vasúti vizsgaközpont és képzőszervezetek működésének, a képzési engedély kiadásának, továbbá a vasúti járművezetői gyakorlat szabályairól szóló 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet módosításáról szóló ÉKM rendelethez A miniszteri rendelet célja – a vasúti közlekedés biztonságának szem előtt tartásával – a vasúti közlekedés folyamatos biztosítása a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalók alapvizsgája érvényességének vasúti közlekedési hatóság által történő meghosszabbítása lehetőségének megteremtésével.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. augusztus 7-ig.
|
258/2010. (XI. 12.) Korm. rendelet és a 19/2018. (II. 14.) Korm. rendelet mód.
|
|
Közzététel: 2023. július 28. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 4. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeiről szóló 3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló ÉKM rendelet tervezetéhez A közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeiről szóló 3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet hatályát veszti.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. augusztus 4-ig.
|
3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló ÉKM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. július 27. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 3. (hétfő) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeiről szóló 3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló ÉKM rendelet tervezetéhez A közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeiről szóló 3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet hatályát veszti.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. augusztus 3-ig.
|
Magyarország és Románia közötti gyorsforgalmi úti kapcsolat létesítése
|
|
Közzététel: 2023. július 25. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. augusztus 1. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló a Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között a Békéscsaba – Méhkerék – államhatár (Magyarország) és a Salonta (Nagyszalonta) – államhatár (Románia) közötti gyorsforgalmi úti kapcsolat létesítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslathoz A törvényjavaslat célja a Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között a Békéscsaba – Méhkerék – államhatár (Magyarország) és a Salonta (Nagyszalonta) – államhatár (Románia) közötti gyorsforgalmi úti kapcsolat létesítéséről szóló Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) kötelező hatályának elismerése és kihirdetése.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. augusztus 1-ig.
|
261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet
|
|
Közzététel: 2023. július 20. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. július 27. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Tartalmi összefoglaló a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási, a saját számlás áruszállítási, valamint az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és a saját számlás személyszállítási tevékenységről, továbbá az ezekkel összefüggő jogszabályok módosításáról szóló 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendeletnek a gépjárművezető nélkül bérelt tehergépjárművek közúti árufuvarozásra történő használatával összefüggő módosításáról szóló előterjesztéshez Az előterjesztés a gépjárművezető nélkül bérelt járművek közúti árufuvarozásra történő használatáról szóló 2006/1/EK irányelv módosításáról szóló, 2022. április 6-i (EU) 2022/738 európai parlamenti és tanácsi irányelv hazai végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. július 27-ig.
|
Építésügyi kormányrendeletek Lechner Tudásközponttal kapcsolatos módosítása
|
|
Közzététel: 2023. július 14. (péntek)
A véleményezési határidő
2023. július 22. (szombat) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 95. §-a alapján az építési és közlekedési miniszter felelős az építésügyi szabályozásért és építéshatósági ügyekért, a településfejlesztésért és településrendezésért, a településkép védelméért, a területrendezésért és – néhány műemlékegyüttes területén megvalósuló beruházás kivételéve – a kulturális örökség védelméért. Az érintett feladatok a Miniszterelnökséget vezető minisztertől kerültek átvételre, aki azok egy részét korábban a Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Lechner Nonprofit Kft.) 100%-os állami tulajdonban lévő gazdasági társaság útján látta el. A Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 100%-os állami tulajdonban lévő gazdasági társaság által ellátott egyes feladatok központi költségvetési szerv általi átvételéről, valamint az ezzel kapcsolatos eljárási kérdések rendezéséről szóló 500/2022. (XII. 8.) Korm. rendelet alapján a Lechner Nonprofit Kft. területrendezési feladatait a továbbiakban az építési és közlekedési miniszter látja el. A rendelettervezet célja, hogy a Lechner Nonprofit Kft. feladataiban bekövetkezett – a kormányzati szerkezet megváltozásából fakadó – változásokat átvezesse az érintett kormányrendeleteken.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. július 22-éig.
|
Egyes fejlesztésekről szóló kormányrendeletek hatályon kívül helyezése
|
|
Közzététel: 2023. július 13. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. július 20. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A kormányrendelet-tervezet címe: egyes fejlesztésekről szóló kormányrendeletek hatályon kívül helyezéséről A kormányrendelet-tervezet rendelkezik a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről szóló 1281/2022. (VI. 4.) Korm. határozat 2. pontja alapján – az állami beruházások felülvizsgálatának eredményeként – az érintett beruházásokra vonatkozó kormányrendeletek hatályon kívül helyezéséről.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. július 20-ig.
|
Közúti járművekkel kapcsolatos miniszteri rendelet-módosítás
|
|
Közzététel: 2023. július 13. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. július 20. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet jogharmonizációs célú módosításáról szóló ÉKM rendelethez Az ÉKM rendelet elsődleges célja a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet módosítása révén a fennálló jogharmonizációs kötelezettség teljesítése. A miniszteri rendelet az európai uniós szabályozás átültetésével módosítja a személygépkocsik (M1 járműkategória) és a legfeljebb 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik és vontatók (N1 járműkategória) esetében, a 2003. július 1-je után forgalomba hozott ilyen járművek anyagai és alkatrészei tekintetében az egyes meghatározott feltételek melletti, vonatkozó ólom felhasználási tilalom alóli mentességeket.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2022. július 20-ig.
|
A Törvényfigyelő szerkesztőségének megjegyzése: A kormany.hu oldalon megjelent véleményezési határidő: 2022. július 20., amely feltehetően elírás, ezért mi 2023. július 20. napját írtuk ki. |
A családok ügyintézésének egyszerűsítéséről szóló miniszteri rendelet
|
|
Közzététel: 2023. július 12. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. július 19. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló Az egyes vasúti utazási kedvezményekről szóló 57/2009. (X. 20.) KHEM rendelet módosítása egyértelművé teszi, hogy a tankötelezettség időtartama alatt, annak a tanévnek a végéig, amelyben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti, a tanulói jogviszony igazolása – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – a tanulótól nem kérhető. A tankötelezettség lejártát követően a tanuló, hallgató a jogviszonyát érvényes diákigazolvány másolatával igazolhatja. A nagycsaládos kisbuszosoknak a kedvezményes autópálya-matrica vásárlásához minden évben újra igazolniuk kell, hogy 3 gyermek után családi pótlékban részesülnek. A használati díj megfizetése ellenében használható autópályákról, autóutakról, főutakról és azok díjáról szóló 45/2020. (IX. 28.) ITM rendelet módosítására irányuló tervezet javaslatot tesz arra, hogy a közlekedési igazgatási hatóság – hivatalból – minden év december 31-ig egyeztesse a családtámogatási hatósággal, hogy a részleges díjmentesség feltételei fennállnak-e, ezzel mentesítve a családokat az évenkénti igazolási kötelezettségtől.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. július 19-ig.
|
Hajózással összefüggő miniszteri rendeletek módosítása
|
|
Közzététel: 2023. július 4. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. július 12. (szerda) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló az egyes hajózással összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról szóló ÉKM rendelethez Az ÉKM rendelet elsődleges célja 6 víziközlekedési tárgyú miniszteri rendelet módosítása révén a fennálló jogharmonizációs kötelezettség teljesítése. A miniszteri rendelettel megvalósítani kívánt szabályozás további célja az egyes hajózási tárgyú jogszabályok korszerűsítési célú módosítása annak érdekében, hogy azok növeljék, szinten tartsák a hajózás biztonságát, indokolatlanul és aránytalanul ne korlátozzák a vízi közlekedésben résztvevőket a mozgásukban, a rendeletek betartható előírásokat tartalmazzanak, valamint a jogbiztonság megvalósuljon.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. július 12-éig.
|
Veszélyes áruk szállításához kapcsolódó ÉKM rendelet
|
|
Közzététel: 2023. június 28. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. július 6. (kedd) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló a veszélyes áruk szállításáról szóló egyes miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról szóló tervezethez A Miniszteri rendelet elfogadásával hazánk európai uniós jogharmonizációs kötelezettségnek tesz eleget. Az előterjesztés a következő miniszteri rendeletek módosítását tartalmazza: a Veszélyes Áruk Nemzetközi Vasúti Fuvarozásáról szóló Szabályzat (RID) belföldi alkalmazásáról szóló 62/2013. (X. 17.) NFM rendelet, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat belföldi alkalmazásáról szóló 26/2017. (VII. 5.) NFM rendelet, és a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Megállapodás (ADR) „A” és „B” Mellékletének belföldi alkalmazásáról szóló 39/2021. (VII. 30.) ITM rendelet.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. július 6-áig.
|
382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet jogharmonizációs célú módosítása
|
|
Közzététel: 2023. június 27. (kedd)
A véleményezési határidő
2023. július 4. (vasárnap) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló a közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet jogharmonizációs célú módosításáról szóló kormányrendelet tervezetéhez A kormányrendelet célja kizárólag az 595/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a nagy teherbírású pótkocsik teljesítményének a gépjárművek szén-dioxid-kibocsátására, üzemanyag- és energiafogyasztására, valamint kibocsátásmentes hatótávolságára gyakorolt hatás tekintetében történő végrehajtásáról és az (EU) 2020/683 bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról szóló, 2022. augusztus 1-i (EU) 2022/1362 bizottsági végrehajtási rendelet rendelkezéseinek végrehajtása. A kormányrendelet ennek megfelelően a közúti gépjárműközlekedési hatósági jogkörében eljáró közlekedésért felelős minisztert jelöli ki a közúti nagyteherbírású (3,5 tonna feletti, O3 és O4 kategóriájú) pótkocsik típusjóváhagyási eljárásaihoz kapcsolódó, e pótkocsik környezeti teljesítményével összefüggő szükséges tagállami hatósági eljárásokat érintő feladatok ellátására.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. július 4-ig.
|
Tokiói Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat
|
|
Közzététel: 2023. június 22. (csütörtök)
A véleményezési határidő
2023. június 30. (péntek) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló a légjárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslathoz A törvényjavaslat célja a légjárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló, Tokióban, az 1963. évi szeptember hó 14. napján kelt Egyezményt módosító, 2014. április 4-én, Montrealban a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet tagállamai által elfogadott Jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) kötelező hatályának elismerése és kihirdetése. A Jegyzőkönyv a joghatóság kérdésére, a légijármű parancsnokának jogkörére és a bűncselekményt elkövető utas által okozott károk megtéríttetésére vonatkozó módosításokat tartalmaz.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. június 30-ig.
|
39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet jogharmonizációs célú módosítása
|
|
Közzététel: 2023. június 21. (szerda)
A véleményezési határidő
2023. június 29. (csütörtök) eltelt! |
Tartalmi összefoglaló
Rövid tartalmi összefoglaló a dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet jogharmonizációs célú módosítására irányuló kormányrendelet-tervezethez A jogharmonizációs célú előterjesztés célja a 2014/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a hevített dohánytermékekre vonatkozó egyes mentességek visszavonása tekintetében történő módosításáról szóló 2022/2100 számú, a Bizottság felhatalmazáson alapuló irányelvéből (a továbbiakban: „irányelv”) következő uniós jogalkotási kötelezettség teljesítése. A javaslat szerint – az irányelvvel való összhang megteremtése érdekében – módosítani szükséges a dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet egyes rendelkezéseit.
A társadalmi egyeztetés során az észrevételeket a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail címre küldhetik meg 2023. június 29-éig.
|
ADR Megállapodáshoz kapcsolódó kormányrendelet
|
|